„Nekem nem is kell nyelvvizsga, nekem nem kell más, csak az, hogy beszélni tudjak.” – interjú Kornéllal, a Hónap Diákjával

Névjegy: Kornél egy közúti közlekedési érdekképviseletnél dolgozik. A munkája során gyakran kell uniós jogszabályokat, tanulmányokat, leveleket olvasnia. esetenként nemzetközi megbeszéléseken, tárgyalásokon, üléseken részt vennie, külföldön is. Ezért is fontos neki, hogy jól menjen az angol.

 

Régóta tanul kisebb-nagyobb megszakításokkal angolul, sok hullámhegy és hullámvölgy van már mögötte. Van egy középfokú nyelvvizsgája, de használat hiányában ez szinte teljesen „elévült”. Szereti a számítógépes játékokat, a történelmet, a történelmi regényeket és szeret(ne) sportolni, de testmozgás helyett most inkább angolra jár. Egy kislány büszke apukája.

SpeakMan: Gratulálunk a Hónap Diákja címhez! Te is bizonyítottad a teljesítményeddel, kitartásoddal és szorgalmaddal, hogy megérdemled ezt az elismerést. Szerinted miért téged választottunk?

Kornél: Nagyon meglepődtem, hogy rám esett a választásotok, mert nem éreztem, hogy bármivel többet tettem volna az angoltanulásba ebben a hónapban, mint máskor.

Talán azért kaptam én ezt az elismerést, mert  már jó 1 éve járok ide, és a két tanfolyam közötti rövid szünet ideje alatt is rendszeresen jártam Speak! klubra [heti rendszerességű, 1,5 órás, beszélgetős klub a meglévő és volt diákjainknak – a szerk.], és voltam más szemináriumon is, hogy ne essek ki a gyakorlatból.

SpeakMan: Most a 7. tanfolyamodat taposod. Hol a végcél? Meddig szeretnél eljutni?

Kornél: Az elsődleges cél az lenne, hogy meg bátran tudjak szólalni, mert még mindig van bennem egy gát, tehát ez a megszólalás még mindig nem annyira működik.

Még a viszonylag egyszerű helyzetekben is bátortalan vagyok – ezért is örültem annyira a a Speak! klubnak.

Sokszor a legegyszerűbb kifejezéseket sem merem eleinte használni, aztán amikor beindul a beszélgetés, akkor már bátrabban kifejezem magamat, előjönnek a tanultak. Csak az az első 30 perc ne lenne…

Pedig, amikor külföldön vagyok egy megbeszélésen, nincs első „bemelegítő” fél óra, ott nem nagyon szabad hibázni, mert nem biztos, hogy tolerálni fogják.

Egy kötetlenebb beszélgetés során inkább elfogadják, de én mégis attól félek, hogy nem veszik jó néven, és talán emiatt is görcsölök rá az elején a megszólalásra.

SpeakMan: Tehát külföldön is kipróbáltad már az angolod?

Kornél: Muszáj volt, de jellemzően ilyenkor nem vagyok egyedül. De sajnos ez a kommunikációs blokk, vagy gát, még nem szakadt át bennem teljesen.

SpeakMan: Az interjú előtt azt mondtad, hogy az angolul való megszólalás még nem ad akkora lökést, motivációt. Akkor mi az, ami hajt téged előre a tanulásban?

Kornél: Jó kérdés. Egyrészt az elmúlt 20+ év, amit angoltanulással töltöttem.

Mindig az jut eszembe, hogy nagyon sokszor volt olyan eset, amikor tanultunk valami szót, kifejezést, de én nem láttam értelmét. Aztán, amikor visszaköszönt egy írott anyagban, cikkben, szövegben, mondatban akkor az egy hihetetlen lökést adott a folytatáshoz.

Pont most néztem át a szavakat, amit ebben az pár hónapban tanultunk, és iszonyú gyorsan tud felejteni az ember. Valahogy folyamatosan karban kéne tartani, ahhoz, hogy megmaradjanak.

Tudom, hogy még több energiát kellene fektetnem a tanulásba, de most ennyi fér bele.

Ilyenkor bánom, hogy nem vettem elég komolyan a szüleimet, akik azt mondták, hogy „na most tanulj, mert most van rá időd!” Mert ez tényleg így van.

Munka és család mellett, 20 évvel idősebben már kicsit nehezebben fog az agy, és a sok egyéb elkötelezettséggel nehéz bepréselni a naptáramba az angoltanulást.

De muszáj, muszáj, mert, ha ezt nem csinálnám, akkor a fejlődésnek még az esélyét sem adnám meg és tudom, hogy előbb-utóbb eljön az áttörés.

Az biztos, hogy írásban sokkal könnyebben megy már. A lányom angol nyelvű iskolába jár, és amikor segíteni kell neki az angol háziban, köszönhetően a sok gyakorlásban, már nagyon könnyedén tudok segíteni egy 10-15 mondatos fogalmazás megírásában.

SpeakMan: Egyébként hol találtál rá a Speak!-re?

Kornél: A feleségem hívta fel rátok a figyelmemet. Tavaly novemberben éppen munkahelyet váltottam, és tudtam, hogy kelleni fog az angol, és egyébként is régen gondolkodtam azon, hogy újra el kellene kezdeni.

Sokat  beszélgettünk, de mondtam, hogy igazából, nekem nem is kell nyelvvizsga, nekem nem kell más, csak az, hogy beszélni tudjak. És akkor jött a Speak!, mi más? J (What else? – George Clooney után szabadon).

Ő mondta, hogy nézzem meg, mert nem kell hozzá semmilyen anyag, jöjjek el a bemutatóórára. Tetszett, hogy 1500 Ft-ot kellett érte fizetnem, hogy nem volt „ingyen”, és nagyon megfogott a módszer.

Bevallom, az elmúlt 1 évben egyszer kétszer bennem volt, hogy abbahagyom, mert tényleg nem tudok annyit beletenni a munka mellett. De úgy voltam és vagyok vele, hogyha nem csinálnám, akkor még ez se lenne meg.

Menni kell előre.

SpeakMan: 6 kurzus után, milyen benyomásaid vannak az iskoláról, az órákról?

Kornél: Nagyon sok nyelviskolában jártam, amik általában egy kurzusig mentek, mert utána feloszlottak, és akkor várni kellett megint egy hónapot, vagy két hetet, és sokszor még akkor sem jött össze.

Nekem ebben a suliban az tetszett, hogy legalább egy évig végig tudtam járni tanfolyamra, folyamatosan.

Megmondom őszintén, amikor az első kurzusra jöttem és kicsit később csatlakoztam be a csoporthoz, pótórákra is kellett járnom, ami nekem nagyon hatékony volt. Az nagyon pörgős időszak volt.

Órán, amikor mindenki picit gyorsabb vagy lassabb, fáradtabb vagy kipihentebb, nem tudsz a különbségekkel mit kezdeni. De a pótórákkal, és a BEBE-vel [Bebetonozó szeminárium: egy nyelvtani alapokat megerősítő, rendszerező tréning a diákjaink számára – a szerk.] sikerült ezeket a „lassításokat és gyorsításokat” áthidalni, kiküszöbölni.

És olyan jó lenne otthon is többet gyakorolni ezzel a módszerrel.

Emlékszem, amikor az első tanfolyamot végeztem, és hazamentem hétvégén, az egész órai anyagot átírtam, de ez hamar abbamaradt – ennyi időm nincsen! 🙂

De olyan is volt, hogy leültettem a gyereket, meg a feleségemet, és hármasban csináltuk az órai gyakorlatokat. Az nagyon jó móka volt.

SpeakMan: Lesz olyan, amikor azt mondod, hogy eleget tanultál, és befejezed az angoltanulást?

Kornél: Az a baj, hogy minél többet tudok, minél többet olvasok, annál nagyobb a felület, amit nem ismerek. Ez egy szörnyű állapot! J

Azt szeretném elérni, hogy ha hazamegyek, leülök a TV elé, és bekapcsolom a CNN-t, akkor mindent megértsek.

Arra vágyom, hogy ha elmegyek egy vacsorára, ahol külföldiekkel kell beszélgetnem, akkor stresszmentesen tudjak velük diskurálni.

És még egy kívánság: amikor meg kell írnom egy angol e-mailt, akkor az ne negyed óráig/fél óráig tartson, hanem max. 5 percig.

Tehát ez a nem kevés, de ezen kívül még sok ilyen célom van J

SpeakMan: Ennyi tapasztalattal a hátad mögött, mit üzensz a „zöldfülűeknek”?

Kornél: Azt, hogy csinálni kell. Amikor elkeseredik az ember, hogy nem megy, csak csinálni kell. Mert ha nem csinálja, akkor nem is fog menni.

Tényleg, amit lehet, amilyen lehetősége van, bárhol és bármikor is legyen az, ragadja meg és tanuljon.

Ahol lehet, keresni kell a lehetőséget az angolozásra.

Mondjuk esténként, amikor elmerülsz a kádban, gondold végig a napodat, persze angolul. Vagy ott van a Quizlet, amivel szinte bárhol lehet angolul tanulni.

A fiataloknak pedig azt üzenem, hogy ne vegyék félvállról az angolt – mindent bele, ahogy a csövön kifér.

 

Ha pedig Te is kedvet kaptál a tanuláshoz, jelentkezz ingyenes szintfelmérőnkre, és próbáld ki milyen érzés folyamatosan beszélve, tankönyvek és görcsölés nélkül angolul tanulni: