„Akitől a legtöbbet tanultam”- egy angol könyv, válaszokkal

Dunay Péter és Hrncsár József írt egy könyvet. Egy olyan könyvet, amelyben nem csak jó kérdéseket, hanem elgondolkodtató válaszokat is találhatsz. Hogy miről? Elsősorban is önmagadról, vagyis egész pontosan arról, hogy minden próbálkozás, ellenére miért nem értél célba az angol tanulással. Hogy miért akadtál el és mit kell tenned azért, hogy újra a helyes úton indulj el a nyelvtanulással. Ez az angol könyv nem nyelvkönyv, vagy oktatási segédanyag. Mégis, mindenkinek el kellene olvasnia, akinek határozott célja van a nyelvtanulással. De ha ez az angol könyv nem nyelvkönyv, akkor mégis miért kellene kötelező olvasmánnyá tenni? Azért, mert segíthet átlépni az árnyékodat és új szinte emelni az angol oktatással kapcsolatos eddigi ismereteinket. Egyszóval ez az angol könyv arról szól, hogyan lehetsz sikeres nyelvtanuló. Kíváncsi vagy, hogy hogyan változtathatja meg az életedet egy angol könyv? Akkor olvass tovább…

„A megfigyeléseimet nagyban segítette kislányom, aki most másfél éves. Nagyon szeretem nézni, ahogyan tanul. A gyerekek mintadiákok. Lenyűgöző, hogy egyik napról a másikra milyen fejlődésen mennek keresztül, irigylésre méltó az a vágy és indíttatás, ami bennük van. Mindenbe rengeteg energiát fektetnek, és mindent maximális átéléssel csinálnak. Szinte nincs is rá szó, hogy milyen a hozzáállásuk dolgokhoz, az érdeklődésük határtalan.

A megfigyelés során észrevettem, hogy egyre több olyan dolog van, amibe kicsi lányom nem enged beleszólást. Például már nem engedi, hogy kanállal etessem. Ő maga akarja csinálni. A legrosszabb, amit tehetnék, ha ezt az önállóságra való hajlamát megsérteném, és mégis én akarnám kanállal etetni. Még ügyetlenkedik vele, de maga csinálja. Tapasztalatot gyűjt valaminek a megcsinálásával kapcsolatban, azért, hogy a kanálról egyre inkább a szájába kerüljön az étel, ne pedig a homlokára, a nyakára, a ruhájára vagy a földre.

Hosszú órákat tölthetnék annak elmagyarázásával, hogy pontosan hogyan kell egy kanalat használni, viszont tudom, ha ezt tenném, 8 éves korában is még mindig a haján kötne ki a leves. Ha én nem vagyok hajlandó rábízni valaminek a megcsinálását, az eredménye az lesz, hogy ő sem lesz hajlandó megcsinálni azt a dolgot. Pedig a képessége megvan hozzá.

Ha egy teljes mértékben inkompetens embert akarunk létrehozni, ne engedjük neki megcsinálni azt a dolgot, vagy csináljuk meg helyette.

Egy ilyen ember nagyon butának fog tűnni, nem lesz képes felelősséget vállalni dolgokért, és ahelyett, hogy kontrollálná a környezetét, a környezete fogja kontrollálni őt. Ebből az állapotból pedig csak akkor fog tudni kikecmeregni, ha elkezdi a dolgokat csinálni. Teljesen mindegy, hogy jól vagy rosszul, csak elkezdi csinálni.

Hiába akarnám egy embernek tizedszerre elmagyarázni a szenvedő szerkezet szabályait, ha soha nem csinált egyet sem. Csak azt érném el vele, hogy négy év után még mindig nem „önálló” ezzel kapcsolatban. Nem lesz hajlandó kommunikálni, mert megcsinálták helyette.

A tapasztalatom azt mutatja, hogy például az angolban található igeidők leírásai, definíció elsősorban a tanárokat érdeklik, a diákokat nem igazán. Az elméleti tudással ellentétben a gyakorlatira van igény. Egy diák nem azért megy iskolába angolt tanulni, mert olyan nagyon ki van éhezve egy 15. magyarázatra. Sokkal jobban járunk azzal, ha „odaadjuk neki a kanalat”.

Tehát a gyerekek mintadiákok. Egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem engednek beleszólást abba, amit csinálni szeretnének, és ezekben a dolgokban egyre profibbak lesznek. Keményen dolgoznak azért, hogy járni tudjanak, hogy beszélni tudjanak, hogy egyedül tudjanak enni. Fantasztikus a hozzáállásuk és minden tiszteletem az övék.”

(Dunay Péter-Hrncsár József: Nem mersz megszólalni angolul? Avagy a nyelvérzék mítosza c. angol könyv, részlet)