Szintfelmérő

Hogyan ne köss rossz üzletet? – Speak! angol nyelviskola

Hogyan ne köss rossz üzletet? – Speak! angol nyelviskola

Dunay Péter vagyok, a Speak! angol nyelviskola alapítója és szakmai vezetője. Nagyon érdekes jelenség ütötte fel a fejét, most, hogy már kezdünk nagyvállalattá válni, és elkezdtünk több százas tömeget kezelni havi szinten. Egyébként régebben is volt erre példa, de akkor nem volt ennyire feltűnő, nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget.

Azonban most már szót kell ejteni róla, mert emberi életeket befolyásol, és alapjaiban határozza meg, hogy egy diák elindul végre azon az úton, hogy megtanuljon angolul kommunikálni, vagy megint hazavágjuk az igyekezetét pár évre.

Vagyis ma szeretnék szólni a diákokhoz, és más iskolákhoz is, mert közös érdek, hogy az emberek végre meg merjenek szólalni.

Diákok: FOGADJÁTOK EL AZT A SZINTET, AMIT KAPTOK A SZINTFELMÉRŐN!

Iskolák: ELFOGADHATATLAN, HOGY A DIÁK MONDJA MEG NEKTEK, HOGY MILYEN SZINTEN VAN!

Nem gondolom, hogy jó ügyfél az, aki arról akar hosszasan meggyőzni engem, hogy ha egy kicsit még készül otthon, akkor feljebb léphetne egy-két szintet. Nem hiszem, hogy jó szolgáltató az, akit erről meg lehet győzni, és így íratja be az ügyfeleit.

Eset:

Diák: „Azt számoltam, hogy ha erről a szintről kell elindulnom, akkor 6 hónap alatt jutok el arra a szintre, ahol 8 évvel ezelőtt voltam.”

Én: „Pontosan így van.”

Diák: „De, ha hazamegyek, és kitöltök 8 tesztet, és megírom újra a szintfelmérőt, és különben is délután 6 óra volt, akkor két szinttel feljebb tudok kezdeni.”

Én: „Értem. Ha a 8 teszt kitöltése valóban segít Neked abban, hogy két szintet lépj fel, akkor miért jöttél el hozzánk? Miért nem tesztekkel töltöd az idődet most is?”

Diák: „Mert lusta vagyok.”

Én: „Értem. A szintfelmérő azt mutatja, hogy innen kell elindulnod. A diagnózis helyes, mert az elmondásod szerint az elmúlt 8 évben nem használtad a nyelvet, vagyis kell ennyi idő, hogy a kopást helyreállítsuk. Azt gondolom, hogy ha ezen bármilyen otthoni tesztkitöltés valóban segített volna, nem lettél volna lusta, hogy nekiláss. Vagyis nem ez a megoldás, véleményem szerint. Hogyan döntesz?”

Diák: „Megnézek más nyelviskolákat is.”

Én: „Rendben. És miért nézel meg más nyelviskolákat is?”

Diák: „Hogy milyen szintre raknak.”

Én: „Értem. Mi alapján fogod eldönteni, hogy melyik angol nyelviskola jó Neked?”

Diák: „Hogy melyik szintre raknak.”

Én: „Tehát az az angol nyelviskola lesz jó Neked, amelyik két szinttel feljebb tesz Téged?”

Diák: „Mondhatjuk így is.”

Természetesen a beszélgetés innen már nem tartott sokáig, és azt is meg kell mondanom, hogy végig baráti volt a hangulat. A diák nem iratkozott be hozzánk. Sajnáltam, mert jó arc volt, örültem volna, ha hozzánk jár.

De volt ez a stiklije. És ez pont elég volt ahhoz, hogy kisétáljon. Az volt a stiklije, hogy odahúz a szíve, ahol azt mondják neki, amit hallani akar, és nem az, ami az igazság. Így köttetnek a rossz üzletek.

Ismerős a szitu?

Te milyen üzletet akarsz kötni?

Dunay Péter, a Speak! angol nyelviskola alapítója és szakmai vezetője

Share

Recent Posts

OKTATÓVIDEÓK

Az oktatóvideók önmagukban nem elégségesek a valódi kommunikációhoz! 💬 Tapasztald meg, hogy hogyan lehet beszélni…

2026. szeptember 21.

ISMERŐSSEL TANULTAM

Tanulj meg angolul és kezdj el többet keresni! 💰📚 Az ismerősökkel való tanulás sokszor zsákutca,…

2026. szeptember 19.

MINDIG ABBAHAGYOM

Lustaság helyett a motivációt keresd! 💪 Ne feledd, az eredmények mindig jönnek! Vedd fel velünk…

2026. szeptember 16.

SZÁJZÁRAT KAPOK

Sokszor úgy érezzük, hogy bekap a szájzár, de nem vagyunk egyedül! 🚀 Tanuljunk együtt, hogyan…

2026. szeptember 14.

HOSSZÚ TÁVÚ MEMÓRIA

Fedezd fel, hogyan lehet a nyelvtanulás szórakoztató és praktikus. Az angol nem tantárgy, hanem eszköz…

2026. szeptember 11.

Angol nyelvtanfolyam-választás: milyen szempontok alapján érdemes dönteni?

Egy angol nyelvtanfolyam kiválasztásának legfontosabb szempontjai nem az ár, a népszerűség vagy a marketingígéretek, hanem…

2026. szeptember 11.