Angol nyelviskola: a hely, ahol visszaülhetsz a nyeregbe

Ez a történet arról szól, hogy hogyan ültem vissza a nyeregbe. Mi köze ennek egy angol nyelviskola blogjához? Elmesélem.

Elég későn tanultam meg biciklizni. Legalábbis a többi lakótelepi gyerekhez képest. 9 éves koroming nem akartam elengedni a piros „pótkerekűmet”, amit úgy ismertem, mint a tenyeremet. Az se segített a „felnőtt” biciklire való átülésen, hogy a legtöbb próbálkozásból csúnya esés, csalánmezőbe vagy tüskés bokorba hajtás lett. Utáltam a nehéz kormányt, a magasságot és azt az állandó félelemérzetet, amit az egyensúlyhiány okozott. Egyszerűen nem éreztem magam rajta biztonságban. Ültem a játszótéren, rajzoltam a homokba, egyedül mászókáztam és fájó szívvel néztem a mellettem elszáguldó többi gyereket.

Nem tudom meddig tartott ez az időszak és nem tudom miért éppen aznap döntöttem úgy, hogy elég volt az üldögélésből és az önsajnálatból. Emlékszem arra a napra. Verőfényes napsütés volt, a nyári szünet első vagy második hete. Kitoltam a tárolóból a „nagy” biciklit és az egyik kedvenc utcám felé vettem az irányt. Tikkasztó nap volt, én mégis jeges félelmet éreztem a gyomromban. A térdeim remegtek az izgalomtól, izzadt a tenyerem és csak arra tudtam gondolni, hogy mennyivel könnyebb lenne egyszerűen sarkon fordulni és hazamenni. Hogy senki nem várja el ezt tőlem, senki nem nevetne ki otthon az újabb kudarc miatt. De nem néztem hátra, rendületlenül mentem tovább, előre. Mert magamnak tartoztam ezzel az utolsó, mindent eldöntő próbálkozással. Egy cél hajtott: vissza akartam ülni a nyeregbe. Felültem az ülésre, spiccbe feszítettem a lábfejemet, hogy még éppen leérjen a lábam és ellöktem magam. Az első vad, mindent elsöprő és örökkévalóságnak tűnő pánik után méterről méterre, tekerésről tekerésre egyre magabiztosabbá váltam. Lassan-lassan átvettem az uralmat a szerkezet és a testem fölött: már nem a félelmeim vezették a biciklit és a lábaimat, hanem én irányítottam. Ahogy a menetszél megcsapta az arcomat, az egész testemben, a bokámtól a fejem búbjáig szétáradt az euforikus öröm és úgy éreztem, hogy most már mindenre képes vagyok. Felszabadultam. A vakáció hátralévő részét a többi sráccal való vad biciklizésekkel töltöttem. Az volt életem egyik legszebb nyara.

Azzal, hogy -képletesen és szó szerint is- visszaültem a nyeregbe sikerült átlépnem a saját árnyékomat. Szembe mertem nézni a legnagyobb félelmeimmel és legyőztem a könnyebb út csábítását. A „bicikli” az azóta eltelt 15 évben sok más alakban jött szembe velem, de kétségkívül a legtöbb álmatlan éjszakát a nyelvtanulással okozta. A mechanizmus ugyanaz volt: bizonytalanság, félelem, pánik, halogatás, majd az elkerülhetetlen szembenézés. Sok időbe telt mire az angoltanulásban is visszaültem a nyeregbe. De talán mondanom sem kell: nem bántam meg. Nekem egy angol nyelvtanfolyam segített. Miért? Mert egy angol nyelviskola -akárcsak az a bizonyos lakótelepi csendes mellékutca- is lehet az a hely, ahol szembenézhetsz önmagaddal. Mert egy jó angol nyelviskola, ahol oda is figyelnek rád és nem engedik el a kezed, segíthet a kezedbe adni az irányítást a saját életed fölött. Személyes tapasztalatból mondom: a Speak! egy ilyen hely.

Egy hagyományos angol nyelviskola nem feltétlenül foglalkozik veled: nem azért, mert lelketlen emberek, vagy rossz tanárok dolgoznak benne, hanem mert a „munkaköri leírásokban” és a tanítási módszerekben nem te állsz az első helyen. A Speak! nyelviskolát azért hoztuk létre, hogy szakítsunk ezzel a rossz gyakorlattal, mert mi az új generációs angol nyelviskola eszményében hiszünk. Abban, hogy egy angol nyelvtanfolyam a nyelvtanulás mellett a magabiztosság megszerzéséről, a félelmek legyőzéséről és a pozitív, közösségi élményszerzésről is szól. Egy új generációs angol nyelviskola nem „számokat”, kiadásokat és bevételeket vagy nyelvtanulásra programozható robotot lát benned, hanem a hús-vér embert, tele vágyakkal, álmokkal, félelmekkel és bizonytalanságokkal. A Speak! olyan angol nyelviskola, ahol minden veled kezdődik és veled fejeződik be: azzal kezdjük, hogy segítünk visszaülni a nyeregbe és akkor érjük el a célunkat, hogyha a tanfolyam végére felszabadultan, szinte észrevétlenül el mered engedni a kormányt.