Szintfelmérő

Egy szintfelmérő tanulságai – Pető Zsanett, Speak! angol nyelviskola

Egy szintfelmérő tanulságai – Pető Zsanett, Speak! angol nyelviskola

Sokszor szoktam szintfelmérőket javítani, és nagyon élvezem ezt a helyzetet, mert mindig izgalmas első kézből hallani a hozzánk betérő érdeklődők tapasztalatait és céljait. Rengeteg emberrel találkoztam már ebben a szituban, ennélfogva egészen múlt hétig azt gondoltam, hogy már mindenféle esetet láttam. Aztán jött egy lány, akit nevezzünk Zsuzsának.

Zsuzsa
hosszú ideje tanul már angolul és azért akar ismét suliba járni, mert úgy érzi, képtelen megszólalni, ha éles helyzet van.
Kijavítottam a szintfelmérőjét, amiben gyakorlatilag alig volt hiba, tehát az egyik haladó szintünkre soroltam be. A szintfelmérőnek van egy szóbeli része is, ahol a diák feladata, hogy pár egyszerű infót elmondjon magáról. A dolgozata alapján azt gondoltam, hogy remekül fog menni ez a rész is, mivel általában az a tapasztalatom, hogy ha valaki írásban ennyire magabiztos, akkor ezt a szintet szóban is hozza.
Zsuzsa nagyon vonakodott, amikor ehhez a részhez értünk, nem igazán akart megszólalni. Végül mégis elkezdett beszélni, és két mondatig jutott, amiben elmondta, hogy hogy hívják, honnan jött, és hogy mi a foglalkozása. Ezt követően teljesen lefagyott, és nem tudta tovább folytatni.

Soha nem találkoztam még olyan diákkal, aki írásban a legbonyolultabb dolgokat is hibátlanul képes megoldani, és szóban képtelen ugyanezt visszaadni.
Sosem láttam még ekkora különbséget aközött, hogy valaki milyen ügyesen/helyesen ír és hogy ehhez képest hogyan/mennyit tud/mer beszélni.
A helyzet az, hogy ez nem Zsuzsa hibája. A magyar nyelvoktatási rendszer egyszerűen nem fordít elég időt a beszédre, a gyakorlásra és a hibázásra. Miért kell időt fordítani a hibázásra is? Azért, mert ha valaki nem hibázik, az azt jelenti, hogy nem beszélt eleget. Nem beszélt eleget, hogy felismerje és kijavítsa az esetleges hibákat és nem kellett megoldania éles helyzeteket, mert nem is állították ilyen feladatok, kihívások elé. Vagyis a tanulmányai során nem szerzett elegendő rutint, ami pedig elengedhetetlen a magabiztos kommunikációhoz.

Szerencsére a Speak! angol nyelviskola egy másik „univerzum”.
A 100% beszéd, 0% könyv nem csak egy jól hangzó szlogen, hanem egy olyan módszer, ami a folyamatos beszédre, sok gyakorlásra és az éles helyzetek szimulálására, vagyis a rutin megszerzésére épül. Azért, hogy ne csak írásban, hanem szóban is magabiztos és kommunikatív nyelvhasználó lehess és ne blokkolj le, ha meg kell szólalnod angolul.
Pető Zsanett, Speak! angol nyelviskola
Share

Recent Posts

Mi a legjobb módszer a magabiztos angol beszéd elsajátításához?

A magabiztos angol beszéd nem tehetség kérdése, hanem egy következetes rendszer eredménye, amely magas, aktív…

2026. február 26.

Melyik a legjobb online angol kurzus újrakezdőknek?

Kép forrása: Canva - canva.com Az online angol kurzusok száma 2026-ra robbanásszerűen megnőtt. Videós platformok,…

2026. február 26.

CSÍPŐS LEVESTŐL A NYELVTANULÁSIG

A gyakorlás a kulcs, hiszen a szavak jelentése csak akkor válik valósággá, ha tudod őket…

2026. február 25.

Hogyan győzzem le az angol beszédtől való félelmemet?

Az angol beszédtől való félelem egy szorongásos reakció, amely idegen nyelven történő megszólaláskor jelentkezik, és…

2026. február 24.

Mitől hatékony egy online angol magánóra? – 5 lépéses útmutató

Egy 45 perces online angol magánóra önmagában még nem garancia a fejlődésre. Ebben az útmutatóban…

2026. február 24.

HATÁRIDŐK ÉS KIHÍVÁSOK

Mindig csak később jutnak eszedbe a szavak? Sokak küzdenek ezzel a problémával. Ne maradj egyedül…

2026. február 24.