Miért nem elég egy óriásplakát a szélvédődön ahhoz, hogy észrevedd a hibát? -Avagy mitől lesz egy diák motivált, egy angol nyelvtanfolyam pedig sikeres

Minden tanár tanulóként kezdte. Minden tanár valahogyan tanulta a nyelvet, és valahogyan tanult tanítani. A hibák, a téves beidegződések, a rossz módszerek ugyanúgy öröklődnek, mint a valódi eredményt hozó szakmai fogások. De akkor miért nem elég egy óriásplakát a szélvédődön ahhoz, hogy észrevedd a hibát? És mitől lesz motivált egy diák, egy angol nyelvtanfolyam pedig sikeres? Olvass tovább és kiderül…

Szó sincs arról, hogy a tanárok ne akarnának tanítani. Amikor ráeszmélnek, hogy a diákjaik többségénél ez nem sikerül olyan hatásfokkal, ahogyan szeretnék, próbálnak megoldást találni. Mivel ők maguk sem ismerik fel, hogy az örökölt módszerekben van a hiba, megpróbálják jobban motiválni azokat, akik hozzájuk járnak, azt gondolván, hogy a kudarcok oka a nem kellő igyekezet a diákok részéről.

Hogyan lehet motiválni valakit? Büntetéssel és jutalmazással. A büntetés nem járható út a magánszektorban, ahol a tanárok abból élnek, hogy a tanulók befizetik az órákat. Marad a jutalmazás.

Lehet úgy motiválni valakit, hogy „ha a szintzáró vizsgád 90 százalékos lesz, kapsz egy szótárt ajándékba!”. Azt elismerem, hogy egy-két ember megmozdul erre, rátesz egy lapáttal a tanulásra, és ha beledöglik, akkor is megszerzi azt a szótárt. Ezzel és az ehhez hasonló fogásokkal el lehet érni, hogy 10 tanulóból 1 vagy 2 még nagyobb erőfeszítéseket tegyen, de vajon ez a „még nagyobb erőfeszítés” egyet jelent-e a javuló nyelvtudással? És vajon mi lesz a többi tanulóval?

Egy alaposabb vizsgálat sok mindent felszínre hozhat. Az is lehet, hogy tíz tanulóból kettő ugyan jó eredménnyel zárta a vizsgákat, de a maradék nyolcból négy meg sem írta a szintzárót, négy pedig kb. 30 százalékos jelenlétet produkált a tanfolyam teljes ideje alatt. Egy még alaposabb vizsgálat pedig még érdekesebb tényeket hozna felszínre. Azt, hogy miért nem írták meg négyen, és miért lógták el a tanfolyam háromnegyedét a többiek.

Mindez visszavezethető a diák (és a tanár) sorozatos kudarcaira. És a kudarcok ökölcsapásai alatt végül megreped és leomlik a kezdeti motiváció, és semmivé foszlik a cél is. Az angol nyelvtanfolyam pedig elbukik.

Tehát egy diáknál nem csak azt kell elérni, hogy a végén jól teljesítsen, hanem azt is, hogy az odavezető utat végigjárja. Ez azt jelenti, hogy valójában nincs olyan perce egy órának, ahol a diákot ne kellene motiválni. Nem lehet percenként megjutalmazni a diákokat egy szótárral, mert úgy veszteséges lesz az iskola, és egyébként sem lehet az a hajtóerő, hogy valaki könyvkereskedést nyisson a tanfolyam után.

Az alapvető motiváló eszköz az, hogy A TANULÓ TUDJA, HOGY HALAD A CÉLJA FELÉ. Semmi nem motivál jobban a tanulásra, a tanfolyam folytatására, az odafigyelésre, mint az a tapasztalat, hogy „Ma is jobb lettem”.

Tudjátok mi ebben az érdekes? Az, hogy a végén nem kell jutalmakat, szótárakat, árengedményt, vagy akármi mást felajánlani ahhoz, hogy a tanulók vizsgája jól sikerüljön.

Sőt, egy ilyen angol nyelvtanfolyam végén a diákok ajándékozzák meg a tanárt, mert megkapták azt, amit akartak (nyelvtudás). És elmondhatatlanul jó érzés azt kapni, amire vágyunk.

(Dunay Péter-Hrncsár József: Nem mersz megszólalni angolul? Avagy a nyelvérzék mítosza, részlet)