Rebeka napló bejegyzése a könyvről

(Dunay Péter – Hrncsár József : Nem mersz megszólalni angolul?)

„Szórakoztató és tanulságos könyv a nyelvtanulás nehézségeiről azoknak, akik átélték már azt, és azoknak, akik rossz módszerekkel, maguk nehezítették meg mások nyelvtanulását. A könyv nem képmutató, igazi nyelvtanulókról (nem tanulógépekről!) szól, a nyelvtanulás lélektanát, a rossz nyelvtanítási módszerek lelki hatását ismerhetjük meg, és sajnos eközben néha fájdalmasan ismerünk magunkra. Szerencsére nem csak szomorkodni lehet, mert a könyvből azt is megtudhatjuk (főként ezt tudhatjuk meg), mit rontottunk el mi és mit rontottak el a minket tanító tanárok, mindezt elgondolkodtató és szemléletes példákon keresztül, amik azokat is szórakoztathatják, akik (már) nem küzdenek nyelvtanulási problémákkal. Mire az ember a fejezetek végére ér, a fejében már biztosan körvonalazódik, személy szerint miért is nem tud angolul x évnyi tanulás után, mi volt olyan hiábavaló, és melyik tanárának kellett volna a kezébe adni ezt a könyvet még az általános iskolában, hiszen nem csak diákoknak, a tanároknak is ugyanúgy, ha nem jobban szól az üzenet: merjünk egymás szemébe nézni, segítséget kérni, kommunikálni, csoportban dolgoznk. Merjünk megszólalni angolul.”

Rebeka napló bejegyzése a 3. angol óra:

3. óra a nyelvsuliban

„A harmadik koránkelős szombaton már úgy mentem be angolra, mintha csak a „rendes” iskolámba mennék, de szerencsére ott ismételten rájöhettem, hogy ez nem az az iskola, hanem sokkal jobb annál, úgyhogy gyorsan le is tekertem a védekezési mechanizmusaim szabályzóit, és teljesen nyugodtan vágtam neki ennek az órának a többiekkel együtt. Az órán új igeidőt kezdtünk el venmi, ami a korábbiakhoz hasonlóan szintén nagyon egyszerűnek tűnt elsőre, persze aztán látnom kellett, hogy közel sem olyan könnyű teljesen tökéletes mondatokat alkotni egy amúgy már (ide akartam egy számot írni, de látod, számát se tudom) ezer éve tanult nyelvtani szerkezettel, mint ahogyan azt ez az ezer éves tapasztalat indokolná.
Kaptunk két új csoporttársat is ezen az órán, és bár a többiek közül pedig pont ketten hiányoztak, azért azt hiszem, még teljes létszámmal sem lennénk sokan. Már nagyon jó érzés és egyszerű dolog csinálni velük a feladatokat közösen, egészen összeszoktunk, teljesen olyanok vagyunk, mint egy kis család! A kis család, vagy valami más hasonlóan meghitt csoport, aki néha a feladatok megoldása helyett a lefordítandó mondatok háttérsztoriját kezdi mesélni, elkalandozva egy kicsit, megbeszélve az igazi családi ügyeket, amik mindenkit otthon várnak, de szerencsére ilyenkor mindig ott van egy tanár, aki ejnyebejnyézik, és mi folytatjuk tovább a kommunikációt ugyanúgy, csak egy engedélyezett formában.
Miközben az órán nem a feladatra figyelvén olyan jól összekovácsolódtunk (és biztosan nem az életkori sajátosságaink miatt), rájöttem, hogy tök jó dolog ez a csoportmunka.”

Rebeka napló bejegyzése az egyszerű igeidő szemináriumról:
Igeidő szemináriumok – Egyszerű igeidők

„A (nagyon hivatalos, nagybetűs nevén) Igeidő Szemináriumok premierjén az egyszerű igeidőkkel foglalkoztunk 4 órán keresztül. Nem mondhatnám, hogy sok kedvem volt az elején hozzá, miután a suliban már 8 órát végigszenvedtem, de aztán hamar belejöttem a gyakorlásba, és szinte észre se vettem, hogy elrepült az idő (egészen érthetetlen, ezt a suliban miért nem működik így). Az igeidőkön szépen, sorban átrágtuk magunkat, a legapróbb részletekig kiveséztük, melyik mire mikor használatos, és rettentő sok mondatalkotásra került sor. Mint ahogyan a nyelvtanfolyamon is, itt is megtapasztaltam, hogy hiába a sok évnyi rutin meg angoltanulás meg mindenféle a hátam mögött, olyan hibákat tudok véteni, hogy még én is kiröhögöm magamat, de aztán szerencsére az ilyen eseteknek a valószínűsége lecsökkent a lehető legkevesebbre, és az óra, foglalkozás, tanítás, tudásátadás(!) végére már teljesen észrevétlenül nagyon sokat tanultam és gyakoroltam az egyszerű igeidőkről, és valamilyen egészen különôs oknál fogva (amit a suliban sajnos elég ritkán érzek) nagyon értékesnek és hasznosíthatónak éreztem a tudást, amit kaptam, úgyhogy várom már a többi, bonyolultabb igeidős foglalkozást is már. Minden magyar anyanyelvű, angolul tanulónak, akinek már végtére is teljesen elege van a sok félremagyarázott és folyton összekevert igeidőből.”