Tippek és trükkök

Angol szavak tanulása

Hogyan tanuljunk angol szavakat?

Angol szavak tanulása

Ha az ember nyelvtanulásra adja a fejét, bármilyen angol nyelvtanfolyamot választ, a szótanulást nem tudja megúszni.

A szavak tanulására sok módszer létezik, hogy melyik a legcélravezetőbb, az személyiségfüggő. A Rebeka számára legjobban működő megoldásról már olvashattatok. De nézzük, miből lehet még választani.

Hagyományos szótárfüzet

Az általános iskolai nyelvórák alapfelszereléséhez tartozott és tartozik még ma is a szótárfüzet. Mindannyian találkoztunk már vele: a vonal egyik oldalán az idegen szavak, mellettük magyar megfelelőjük. Minden órán feljegyezzük az új szavakat és házi feladatként magolva százszor ismételjük őket: letakarjuk az egyik oldalt és próbálunk emlékezni a megfelelő idegen szóra. Valljuk meg, nem könnyű: egyáltalán nem élvezetes és cseppet sem hatékony.
A szótárfüzet másik nagy hibája, hogy valamit visszakeresni benne szinte lehetetlen, mert általában nem tematika szerint csoportosítva kerülnek bele a szavak. Azt is szinte bizton állíthatjuk, hogy a korábban verítékes munkával bemagolt szavakra néhány hét, esetleg nap múlva már nem emlékszünk vissza. Pedig tanultunk…legalábbis úgy gondoltuk, hogy tanultunk – ma már tudjuk, hogy túl sok értelme ennek a tevékenységnek nem volt.

Felkészülés a szódolgozatra

Biztosan láttatok már a metrón reggel szótárfüzetet szorongató és magában motyogó középiskolást. Semmi kétség, ő az, aki nem készült fel a mai szódolgozatra, és most rohamtempóban magolja a szavakat. Kétségbeesetten próbálja memorizálni őket. Könnyen lehet, hogy az első vagy a második órán elfogadható teljesítményt nyújt majd a szódolgozat megíráskor. De az teljesen bizonyos, hogy a 4. vagy 5. óra tájékán már semmi esélye sincs a jó eredményre. Arról már nem is beszélve, hogy a következő órára – az élete hátralévő részéről nem is beszélve – már egyetlen most „megtanult” szóra sem fog tudni visszaemlékezni.

Szókártyák

A szótárfüzet „továbbfejleszett” változatát a szókártyák jelentik. Lehet kész kártyacsomagokból is válogatni, de saját kivitelezésben is elkészíthetők. Egyik oldalon az angol, a másik oldalon a magyar szavak találhatók. Könnyebben kezelhetők, mint a szótárfüzet, a szavak csoportosíthatók, sorrendjük váltogatható, a már begyakorolt szavak egy újabb dobozba átpakolhatók.
A kártyák bármikor a zsebünkből előkaphatók és lehet akár csak a buszon töltött 5-10 perc alatt is a szótanulással bíbelődni.

DE
ne csapjuk be magunkat! Ha a szavakat nem kezdjük el aktívan használni, vagy nem tudjuk mihez kapcsolni és nem tudjuk mondatba foglalni, sajnos ez a tudás is gyorsan elillan.

És ami ennél sokkal fontosabb, önmagában a szavak magolása nem teszi lehetővé, hogy értelmes mondatokban képesek legyünk BESZÉLNI, angol nyelven kommunikálni.

Nézzünk egy példát:

get back to somebody – visszahív valakit
(ennek a kifejezésnek több jelentése is van, de most kizárólag ezzel a jelentéssel foglalkozunk, mert ez nem annyira közismert)

Ahhoz, hogy ezt a jelentést elsajátítsuk, és lehetőleg ne felejtsük el, alkalmaznunk kell mondatokban:

– I will get back to you tomorrow.
– Can you get back to me next week?
– I have to get back to my mother.
– Why didn’t you get back to me yesterday?
– You should have got back to me yesterday.

Ez már nem egy rossz mennyiség, de a tapasztalat azt mutatja, hogy ennél több kell. Menjünk akkor tovább:

– It’s very important to get back to the doctor.
– I don’t want to get back to him.
– If I were you, I would get back to him as soon as possible.
– I didn’t have your number that’s why I couldn’t get back to you.
– I would’ve got back to you if I had had time.

Természetesen ez a merítés egyszerűbb és bonyolultabb nyelvtani szerkezetekből áll. A lényeg azonban az, hogy a saját szinteden ülj neki és gyárts mondatokat. Aztán még többet, és utána jöhet a következő szó.

Más esélyed nincs, hogy megjegyezd!!!

Share

Recent Posts

KIHÍVÁS JÓZANUL MEGSZÓLALNI?

Te is úgy érzed, hogy a józan beszéd néha kihívás? 😅 De tudod, a gyakorlás…

2026. március 16.

A TESZTEK VILÁGA

A nyelvtanulás néha zavaros lehet – főleg a múlt idővel. 😅 De ne aggódj, a…

2026. március 14.

Melyik a legjobb beszédközpontú angol tanfolyam Budapesten?

Mitől lesz egy angol tanfolyam valóban beszédközpontú Budapesten? Attól, hogy az órák jelentős része aktív…

2026. március 12.

Mennyi idő alatt lehet megtanulni angolul?

Az egyik leggyakoribb kérdés, amit tanulóinktól kapunk az, hogy mennyi idő alatt lehet megtanulni angolul?…

2026. március 12.

Interjú Hugyecz Zsófiával a Speak! Nyelviskola diákjával

Ebben a videóban Hugyecz Zsófia, a Speak Online Angol Nyelviskola egyik diákja mesél magáról, a…

2026. március 12.

KÉRDÉSEK…

👉 Kérdeznél angolul, de nem tudod, hol kezd? A gyakorlás a kulcs! Ha nem tudsz…

2026. március 11.