Angolmami: tanítsd jobban angolul a gyerekedet, mint a tanárai

Egy rendezvény azoknak a szülőknek, akik megszerettetnék az angolt a gyerekükkel, mert gondolnak a jövőjükre

2017. június 9. | Speak! Nyelviskola

Szülőnek lenni áldás – még ha sokszor átkozottul nehéz is.

Jól emlékszem arra a reggelre, amikor a legnagyobb lányom, Fanny először iskolába ment. Sokkal jobban meg voltam ijedve, mint ő. Milyen lesz a tanító néni? Vajon jól kijön majd az osztálytársaival? Lesznek barátai? Hogyan birkózik majd meg a 45 percekre felszabdalt napokkal, amikben az ovihoz képest sokkal kevesebb a szabad játék, és sokkal több a „szigorú tanulás”?

Féltettem a kislányomat a rá váró, új világ kihívásaitól, és bár sok év telt el az első iskolai napja óta, még most is sok bennem a félsz.

Ez minden szülő rémálma

Szülőként a 0. pillanattól, folyamatosan aggódunk, mert a lehető legjobbat akarjuk a gyermekünknek, amit nem mindig könnyű megadni.

Talán mind közül az a legkínzóbb érzés, amikor nem tudunk segíteni neki valamiben. Ha olyan feladatot hoz haza az iskolából, amit mi sem tudunk megoldani, vagy feltesz egy olyan kérdést, amire nem ismerjük a választ.

Ha tökéletes árnyékot kellene rajzolnunk egy kockának, meg kellene oldanunk egy több ismeretlenes egyenletet, el kellene magyaráznunk Newton törvényeit, vagy a francia forradalom kirobbanásának okait.

És igen, ha letesz elénk egy középfokú angol szöveget, ami hemzseg az ismeretlen szavaktól, fura nyelvtani szerkezetektől, és mi csak tehetetlenül állunk, miközben a véráramunkat elönti az adrenalin, vadul kattog az agyunk, de hosszú percek után sem jut eszünkbe a megoldás.

Több mint húsz éve foglalkozom nyelvoktatással, így szerencsére mindig tudtam segíteni a lányomnak.

De tudom, hogy sok szülő, mégha jól is beszél angolul, pánikba esik, lefagy, ha az angolban kell segítenie a gyerekének.

Nekik, nektek, neked szól az Angolmami.

Hogyan segíthetsz a gyerekednek az angollal?

Ezt a rendezvényt Fanny inspirálta. Elképzeltem, hogy milyen nehéz lett volna neki 4. osztálytól, ha az apukája történetesen nem angoltanár, és nem tud neki segíteni a leckeírásban, vagy egy szódolgozatra való felkészülésben.

Mert abban talán egyetérthetünk, hogy nem lehet minden házi feladathoz, vagy feleléshez magántanárt hívni.

Ahogy az is tény, hogy a legtöbb szülő nem is engedheti meg magának a költséges magánórákat, vagy csak nem szeretne túl sok terhet és stresszt pakolni a gyerekére folyamatos különórákkal.

Ettől még a felelős szülők tudják, hogy az angoltanulás az egyik legfontosabb projekt a gyerek életében, mert a magabiztos nyelvtudás tárja szélesre a továbbtanuláshoz, a jó munkahelyhez, anyagi jóléthez vezető út kapuját.

De akkor mi a megoldás?

Tervrajz az otthoni angoltanuláshoz

Ezen a rendezvényen azt fogom neked megmutatni, hogyan tudsz neki te magad segíteni az angolban.

Nem angolul foglak másfél óra alatt megtanítani, hanem azt fogod megtanulni, hogyan vágj rendet a káoszban, és hogyan segíts neki feldolgozni egy leckét, olvasmányt, feladatot.

Konkrét példákon és gyakorlatokon keresztül fogod megtanulni, hogyan teheted számára érthetővé a tananyagot és élvezetessé az angoltanulást.

Egy kész tervrajzot adok a kezedbe, amit lépésről lépésre követve, felépíthetitek a gyereked tudását és motivációját.

Te vagy a legalkalmasabb ember rá, hogy angolra tanítsd a gyerekedet

Tudod honnan tudom, hogy képes vagy rá? Onnan, hogy nem „először” csinálod.

Ahogy a Kisherceg szerzője, Antoine de Saint-Exupéry írja, „az anya nem csak az életet adta tovább: megtanított egy nyelvet is fiainak”.

Kevésbé költőien, a gyereked neked köszönhetően már megtanult egy nyelven, a saját anyanyelvén beszélni, írni, olvasni, kommunikálni. És nézd meg milyen jól megy neki.

Az Angolmamin meg fogod tanulni, hogyan tanítsd (szinte) teljesen ugyanazzal a módszerrel az angolt, mint az anyanyelvét, hogy később akár ugyanolyan szinten beszélhessen angolul, mint magyarul.

Ugye nem kell mondanom, hogy mekkora versenyelőnyt adsz a kezébe ezzel.

Az Angolmamin megmutatom a módszert, amivel úgy taníthatod angolra a gyerekedet, hogy nem nyomod agyon, felkelted az érdeklődését a nyelvtanulás iránt (vigyázz sikeres élet, jövünk!), és nem kell vagyonokat költened a taníttatására.

Szia, Dunay Péter vagyok, és én leszek a tanárod.

Dunay Péter vagyok, a Speak! Nyelviskola alapítója, szakmai vezetője, és az Angolmami tréning előadója.

Több mint 20 éve foglalkozom angoltanítással, és 3 éve vezetem a szakmai munkát a Speak! Nyelviskolában. Ez idő alatt több ezer embernek, köztük több száz szülőnek mutattam meg, hogyan lehet brutálisan hatékonyan, sokat beszélve, nyilvános szereplés és tankönyvek nélkül megtanulni angolul beszélni.

Az Angolmami rendezvény előadójaként, két évtized, több tízezer órányi tanítási tapasztalatával fogok segíteni neked összerakni azt a tervrajzot, ami alapján mérnöki nyelvtanári végzettség nélkül építheted fel a gyereked angoltudását.

Ezt a három dolgot garantáltan megkapod tőlem a tréningen:

 

  1. Pontosan tudni fogod, hogy mit kell tenned azért, hogy a gyereked értse és élvezze az angolt. Ehhez sokkal nagyobb betekintést fogsz kapni a Speak! Nyelviskola tanítási módszereibe, mint korábban bárki más.
  2. Konkrét tippeket, gyakorlatias technikákat, amivel segíthetsz neki a leckeírásban, szótanulásban, dolgozatra való felkészülésben.
  3. Önbizalmat és alkalmazható tudást, hogy soha többé ne pánikolj be, amikor tőled kér segítséget az angolban.

Egy családi mozizás áráért újraírhatod a gyereked jövőjét

Piaci áron ez a rendezvény több tízezer forintba kerülne, és tudom, hogy sok szülő habozás nélkül kifizetné az összeget, mert tudja, hogy a gyermeke tudására költött pénz a legjobb befektetés.

De mi sok ezer hozzád hasonló szülőnek szeretnénk segíteni, ezért listaáron 5 990 Ft-ért, lényegében egy családi mozi, vagy szülinapi vacsi áráért vehetsz jegyet a tréningre.

Ráadásul súlyos százezreket spórolsz meg, hiszen nem kell hatástalan magánórákra, csili-vili angolos nyári táborokra, vagy költséges tanfolyamokra pazarolnod a pénzed.

Így jöhetsz még olcsóbban a tréningre

A listaárhoz képest még olcsóbban, 4 990 Ft-ért jöhetsz a tréningre, ha május 17-ig kifizeted a jegyedet.

Ez már szinte jelképes jegyár, de ahogy mondtam, ezt a rendezvényt nem a pénzért, hanem érted és a gyereked jövőjéért csináljuk.

Jelentkezz minél hamarabb, mert egyrészt nemsokára itt a tréning, másrészt ilyen áron gyorsan el fogják kapkodni a jegyeket, és valószínűleg idő előtt le kell állítanunk a kampányt.

A kedvezményes jelentkezésig hátralévő idő:

Nap

:

Óra

:

Perc

:

Mp

Hasznos információk, ha jössz a tréningre:

Időpont: 2017. június 9. (17:00 – 19:00)

Helyszín: Speak! Nyelviskola (Klapka utca 11.)

Maximális létszám: 30 fő (a korlátozott férőhelyek miatt a jelentkezéseket érkezési sorrendben tudjuk elfogadni)

Mit hozz magaddal?

Jó kedvet, nyitott fület és egy kis vizet. Tollal, munkafüzettel és sok tudással mi készülünk 🙂

Ezeket az ajándékokat küldjük el neked ingyen, ha jelentkezel a tréningre

Ha jelentkezel az Angolmami tréningre, akkor nem csak haladó szintű tudást és rengeteg tippet kapsz tőlünk, hanem ezzel a három ajándékkal is meglepünk, amit a jelentkezés után azonnal le is tölthetsz:

Jelentkezz itt és most a tréningre:

Fizesd ki bankkártyával belépőjegyedet, és azonnal letöltheted az ajándékaidat.

Ha a „jövök a tréningre gombra” kattintasz, akkor a Borgun oldalán, 2 perc alatt, biztonságosan kifizetheted a kártyáddal a tréninget. (Megspórolsz egy utat az ügyfélszolgálatunkra, és bebiztosítod a helyed a rendezvényen.)

Ha szereted személyesen intézni a pénzügyeket, és belefér az idődbe, akkor ugorj be a Speak! ügyfélszolgálatára (Klapka utca 11.), és fizesd be készpénzben, vagy bankkártyával a tréninget.

A vásárlás a „Fizetés” gomb megnyomása előtt bármikor, következmények nélkül megszakítható. A vásárló a 45/2014. (II.26.) Kormányrendelet 29. §. (1) l) bekezdése alapján az elállási jogát illetve felmondási jogát nem gyakorolhatja, ha a rendezvényre szóló belépőjegy egy adott időpontra (adott napra, határnapra) szól. Ebben az esetben a szolgáltatónak nem áll módjában sem a belépőjegyet visszaváltani, sem a vásárlás értékét visszatéríteni (az előadás elmaradása esetének kivételével).

Ez azt jelenti, hogy a megvásárolt jegyek nem válthatók vissza, másik időpontra történő átváltásáról viszont a speakman@speaknyelviskola.hu címen, Rausch Adélnál érdeklődhetsz.

Share This