Mi kerül egy budapesti angol nyelviskola hálaadásnapi vacsoraasztalára?

A hálaadás (thanksgiving) egy észak-amerikai ünnep, amelyet az Egyesült Államokban minden év november hónapjának negyedik csütörtökjén tartanak. A hagyomány szerint az első hálaadást 1621-ben ünnepelték a Mayflower fedélzetén az Újvilágba érkező telepesek, akiknek a fele a szokatlan hideg, az éhes és a mostoha körülmények a partraszállást követő első évben meghalt. A vallási üldözés elől menekülő zarándokokat a wampanoag indián törzs segítette a túlélésben, megtanítva nekik többek közt a kukoricatermesztést és a juharszirup kinyerésének titkát. A legenda szerint az első ősz már bőséges termést hozott, és az életben maradt 51 telepes vezetője, William Bradford ennek örömére nagy ünnepséget rendezett, ahová az indiánokat is meghívták. A zarándokok a lakomán hálát mondtak Istennek, a sorsnak és az őslakóknak a jó szerencséjükért és ezzel hagyományt teremtettek. A hálaadás hagyományát. De vajon mi kerül egy budapesti angol nyelviskola „hálaadásnapi vacsoraasztalára”? Olvass tovább és kiderül…

A hálaadás az Egyesült Államok egyik legfontosabb nemzeti ünnepe. A hivatalosan munkaszüneti napnak nyilvánított csütörtököt a legtöbb ember „megtoldja” egy pénteki szabadnappal is. Az így létrejött hosszúhétvégén az akár egymástól távol élő családtagok is összesereglenek és közösen ünnepelnek. A hálaadás fénypontja és központi eleme a vacsora, amelynek „főszereplője” a legtöbb családnál a hagyományos hálaadásnapi pulyka. Az ünnepi asztalra az egyben megsütött és töltött szárnyas mellé zöldbab, áfonyaszósz és krumplipüré is kerül, amit egy mennyei sütőtöktorta koronáz meg.

A hálaadás persze korántsem csak a felséges ételekről és ízekről szól. Sokkal inkább az egymástól távol élő rokonok, családtagok egymásra találásáról és a köszönetmondásról. A terített asztal mellett mindenki röviden elmondja, hogy az elmúlt esztendő miatt miért ad hálát Istennek, a sors, a végzet, a véletlen hatalmának, vagy egy barátnak, családtagnak. Mert „aki hálaadással áldozik, az dicsőít engem, és aki ilyen úton jár, annak mutatom meg Isten szabadítását.” (Zsoltárok könyve, 50:23)

Erről a meghitt, bensőséges és kedves hagyományról jutott eszembe a kérdés: ha Magyarországon is bevett szokás lenne a hálaadás, akkor vajon miért mondhatnánk mi köszönetet? Másként megfogalmazva a kérdést: vajon miért és kinek adhatna hálát egy budapesti angol nyelviskola?

Szerencsés helyzetben vagyok, mert mindkét kérdésre könnyű a válasz. Az elmúlt egy évben a Speak! budapesti angol nyelviskola körül „a feje tetejére állt a világ”. Alig valamivel több, mint egy éve szó szerint a semmiből indultunk, ma pedig Budapest egyik legdinamikusabban fejlődő angol nyelviskolája vagyunk több száz lelkes diákkal és egy fantasztikus csapattal a hátunk mögött.

Bár szinte lehetetlen, mégis megpróbálom felsorolni, hogy kinek és miért lehetünk hálásak az elmúlt egy évért.

• Elmondhatatlanul hálásak vagyunk a legelső diákjainknak, akik esélyt adtak nekünk a bizonyításra.
• Hálásak vagyunk azoknak a tanároknak, akik ennek a nyelviskolának a lelkét alkotják.
• Hálásak vagyunk annak a csapatnak, akik nélkül a Speak! ma nem tarthatna ott, ahol: az értékesítőknek, a pénzügyeseknek, az ügyfélszolgálat munkatársainak.
• Hálásak vagyunk mindenkinek, akik ötletekkel, jó tanácsokkal és sok-sok munkával segítettek minket az elmúlt egy évben.
• Kifejezni sem tudjuk, hogy mennyire hálásak vagyunk a családtagjainknak, akik bátorítottak, segítettek és támogattak minket akkor is, amikor senki más nem hitt bennünk.
• Hálát adunk a volt és jelenlegi diákjainkért, akik nem csak elszánt nyelvtanulók, de remek emberek is, egytől egyig.
• Hálát adunk azokért a fantasztikus pillanatokért, örömökért és sikerélményekért, amelyeket átélhettünk veletek.
• És végül hálásak vagyunk a sorsnak, hogy „egyengette az utunkat” és nem gördített megoldhatatlan akadályt a céljaink elérésének útjába.

A Speak! budapesti angol nyelviskola csapatának van miért és kinek hálát adnia és köszönetet mondania. Az elmúlt 12 hónap felemelő és csodálatos utazás volt. Életünk eddigi legnagyobb kalandja.

De a java még hátravan…