Blog

Emiatt megy a magyaroknak nehezen az angoltanulás – Avagy több mint 8.000 szintfelmérő tanulsága

Magyarországon még mindig alacsony azoknak az aránya, akik jól beszélnek angolul. Pedig egyre nagyobb az igény a nyelvtudásra és egyre többen is vágnak bele. Mi lehet akkor a baj?

Amikor megnyitottunk 2013-ban azt tűztük ki a Speak! Nyelviskola küldetésének, hogy megtanítsuk angolul beszélni egész Magyarországot. Nem véletlen, hogy ezt így fogalmaztuk meg, hiszen azt láttuk már akkor is, hogy azok sem mernek megszólalni angolul, akik már hosszú évek óta tanulják a nyelvet.

A nyitásunk óta többezer ember fordult meg nálunk és rendszeresen arra panaszkodnak, hogy egyszerűen nem megy nekik az angol.

Annyira nem mernek megszólalni, hogyha egy turista megszólítja őket angolul, akkor inkább menekülőre fogják. Hiába tanulják a nyelvtant szorgosan, mégsem tudnak gyorsan összerakni egy angol mondatot sem. Nem sikerül megjegyezniük, hogy pontosan mikor melyik nyelvtani szerkezetet kellene használniuk. Úgy érzik, hogy semmi nyelvérzékük. És sokan még amiatt is gátlásosak, hogy cikinek érzik a kiejtésüket.

Na de mi okozza ezeket a problémákat?

A probléma gyökere és megoldása

Ne keseredj el, ha a fenti leírásban magadra ismertél! Ugyanis könnyen lehet, hogy egy egyszerű lépéssel orvosolni tudod a problémát.

Az elmúlt 6 és fél évben már több mint 8.000 ember töltötte ki szintfelmérésünket, ebből pedig egy izgalmas dologra derült fény: Általános jelenség, hogy az emberek nyelvérzéküket okolják, amiért nem megy nekik az angol, mégis a legtöbb esetben egyszerűen az okozza a problémát, hogy nem a tudásuknak megfelelő szinten próbáltak tanulni.

Márpedig ahhoz, hogy a tanulás könnyű és élménydús legyen NÉLKÜLÖZHETETLEN, hogy a szintünknek megfelelően tanuljunk. Hogy egy egyszerű példát hozzak: egy első osztályos kisgyereket egyetlen épeszű ember sem próbálna meg azzal elindítani a matektanulás útján, hogy elkezdi magyarázni neked a másodfokú egyenlet megoldóképletét. Hiszen ha nem a szintjéhez illő anyaggal kezdünk, akkor esélye sem lesz. És nem azért mert buta, hanem mert túl nagy falatot adtunk neki.

Ha nem megy az angoltanulás, akkor valószínűleg neked sem a nyelvérzékeddel van a gond, hanem azzal, hogy nem a tudásszintedhez igazodóan tanulsz.

A szintfelmérés igazi gyorssegély

Ahhoz, hogy megtapasztalhasd mennyire más élmény a szintednek megfelelően tanulni először egy szintfelmérést kellene kitöltened. Nem elég egy hagyományos teszt, ahol be kell karikáznod a helyes válaszokat, hiszen úgy fogsz pontos eredményt kapni, ha a mondatalkotási képességeidet is megvizsgálják.

Ebben szeretnénk segíteni ingyenes online szintfelmérésünkkel. 30 perc alatt alaposan felmérjük, hogy milyen szinten állsz most. Majd felhívunk, hogy átbeszéljük elért eredményed. Illetve hogy személyre szabott tanulási tanácsokat adhassunk mindezek alapján – teljesen ingyen.

Töltsd ki az ingyenes online szintfelmérőt ide klikkelve!

Share

Recent Posts

CAR/WHEELS

💬 Tudtad, hogy a "wheels" nem csak kereket jelent? Az autós szlengben így hivatkozunk menő…

2025. július 7.

DO/MAKE

Sokan keverik a do és make igéket angolul – ebben a videóban egyszerű példákkal segítünk…

2025. július 4.

BREAD/MONEY

2025. július 2.

PRIDE

Neked mi jut eszedbe a hétvégi Pride felvonulásról?🧐 https://youtube.com/shorts/Q_1hMWFwMR4 Példamondatok: Három szó, ami eszembe jutott…

2025. június 30.

Angol nyelvű országok történelmi helyszínei sorozat, 5. rész: A 10 legszebb amerikai város

Kép forrása: Canva-canva.-com Ebben a sorozatban az angol nyelvhez kötődő helyszíneket mutatok be. Ma az…

2025. június 30.

MUCH/MANY

Mindig elbizonytalanodsz, hogy much vagy many? 😵‍💫 Ne aggódj, nem vagy egyedül – én is…

2025. június 27.