Categories: Blog

Mit jelent a PL-8834?

Mit jelent a PL-8834?

Ezt a számot tavaly december 23-án kaptuk meg hivatalosan. Másoknak ez talán nem jelent semmit, de nekünk az életünk. A létünket határozza meg, és azt, hogy csinálhatjuk azt, amit olyan nagyon szeretünk; taníthatjuk az angol nyelvet.

Ez ugyanis az akkreditációs lajstromszámunk.

A Szak- és Felnőttképzési Igazgatóság Képzési Főosztályáról jött ez az értesítés, akik egyébként a hiedelmekkel ellentétben alapos munkát végeznek; nem lehet csak úgy egy ilyen lajstromszámhoz hozzájutni. Bárki, aki angolt tanít felnőtteknek, rendelkeznie kell egy ilyennel, és az eljárás van annyira alapos, hogy aki a felnőttképzést nem gondolja komolyan, inkább neki sem fut.
Mi komolyan gondoltuk, és ezek szerint minket is komolyan vettek. Számunkra ez egy csodálatos ajándék. Olyan, mint amikor az ember megszerzi a jogsit. Igaz, hogy az autó benzinnel megy, de mégiscsak megnyugtató és jó érzés, ha az alkalmasságod hivatalos helyről is meg van erősítve.

„Az akkreditáció érvényes: 2013. december 18. – 2017. december 18. napjáig.” – ez csodálatos.

Tehát az elkövetkezendő 4 évre megkaptuk az alkalmasságit arra, hogy:
• felnőttképzési szerződést írjunk alá emberekkel, akik szeretnének angolt tanulni
• felnőtteknek angolt tanítsunk teljesen kezdőtől a középfokú nyelvvizsgáig 10 szinten, összesen 600 órán keresztül
• kiegészítő szolgáltatásként felmérjük az emberek angol tudásszintjét
• kiegészítő szolgáltatásként az érdeklődőknek tartsunk egy mintaórát, ahol alaposabban megismerhetnek minket
• a tanfolyamok végén szintzáró vizsgát végeztessünk el a diákokkal, hogy bemutathassák a tanfolyamon szerzett tudásukat
Szóval, nekünk jól indul az év.
ui.: a kis nyelviskoláknak is van esélyük

Share

Recent Posts

FILM

Tudtad, hogy az "érdekel" angolul "I am interested in"? 💡 Ne hagyd, hogy az elmélet…

2025. október 19.

Angol anyanyelvű országok iskolarendszerei sorozat – harmadik rész: Az amerikai iskolarendszer

Kép forrása: Canva-canva.-com Ha az Egyesült Államokba költöztök gyerekekkel rövidebb vagy hosszabb időre, érdemes előre…

2025. október 16.

KÁVÉ

Tudd meg, hogy a "morning" nem állhat egyedül! Az elöljárószó és az igeidők kulcsfontosságúak az…

2025. október 13.

100 ÉVE TANULOK ANGOLUL

Péter már 100 éve tanul angolt, és néha még mindig elakad! 😅 A nyelvtanulás nem…

2025. október 10.

Angol anyanyelvű országok iskolarendszerei sorozat – második rész: Az ír iskolarendszer

Kép forrása: Canva-canva.-com Ha Írországba költöztök gyerekekkel rövidebb vagy hosszabb időre, érdemes megismerni az ottani…

2025. október 9.

MILYEN HOSSZÚ AZ ÚT?

Tudtad, hogy a nyelvtanulás szórakoztató is lehet? Péter bemutatja, hogyan kérdezheted meg, mennyi időbe telik…

2025. október 8.