Holidays

Nyelvoktatás és esélyegyenlőség: a Nemzetközi Nőnap

Nyelvoktatás és női esélyegyenlőség: a Nemzetközi Nőnap

Március 8. jó alkalom arra, hogy ne csak szép szavakkal, vagy virággal emlékezzünk meg női családtagjainkról, ismerőseinkről, hanem számot vessünk azzal is, hogy világszerte mennyire sok nő él kiszolgáltatottságban, bizonytalanságban és szenved el hátrányos megkülönböztetést. A női esélyegyenlőség megteremtése –amelynek egyik fontos sarokpontja lehet a nyelvoktatás- közös ügyünk, közös érdekünk és közös felelősségünk.

Március 8-án tartják a Nemzetközi Nőnapot annak emlékére, hogy 1857-ben ezen a napon New Yorkban mintegy negyvenezer munkásnő sztrájkolt egyenlő bérért, munkaidő-csökkentésért. A szegénynegyedből a belváros felé vonuló tömeget brutális rendőri fellépés állította meg. Ötven évvel később ezen a napon ugyancsak New Yorkban a Triangle Shirtwaist Factory munkásnői léptek sztrájkba az elviselhetetlen munkakörülmények – zsúfoltság, alkalmatlan szellőztetés, veszélyes munkakörülmények – miatt, sztrájkjukhoz csatlakozott a város valamennyi ruhagyári munkása (négyötödük nő). 1911-ben ugyanebben a gyárban tűz ütött ki, az esetleges lopások megelőzése miatt lezárt ajtók és a vészkijáratok hiánya miatt 146 munkás, közöttük 128 nő égett halálra. A nők jogai és a nemzetközi béke napját 1977-ben tette hivatalos ünneppé az ENSZ-közgyűlés.

Az ünnep az idő során sok helyen elvesztette politikai tartalmát és jelentőségét, s jobbára virággal, apró ajándékokkal ünneplik. Ugyanakkor az 1980-as évektől e napon a nőszervezetek felvonulásokon hívják fel a követeléseikre, a nőknek a társadalomban betöltött fontos szerepére, ugyanakkor kiszolgáltatottságára, védtelenségére a figyelmet, arra, hogy hiába biztosít az állam számukra jogegyenlőséget, ha ez továbbra sem jelenti az esélyek egyenlőségét.
Az Egyesült Államokban 1963-ban hoztak törvényt a nemek azonos fizetéséről, de a férfiak még ma is lényegesebb jobban keresnek, mint a nők: amíg egy férfi 1 dollárt keres, kolléganője ugyanazért a munkáért átlagosan 78 centet kap. A nemek között az Európai Unióban is mutatkozik bérkülönbség, noha 1975-ben irányelv tiltott meg minden díjazásbeli megkülönböztetést. Magyarországon az azonos felkészültségű, azonos munkakörben dolgozó nők 8 százalékkal kapnak kevesebb fizetést, s ez a különbség annál nagyobbra nő, minél több gyermekük van, egy háromgyerekes nő már 25 százalékkal kevesebbet keres, mint egy azonos beosztásban dolgozó férfi. Sok helyütt e napon civil szervezetek a nők elleni erőszakkal szemben emelik fel szavukat: a nőket érő családon belüli erőszak, a munkahelyi szexuális zaklatás, a prostitúció és a nők elleni erőszak egyéb formáinak áldozataira, akiket a jog sem véd kellően, s e cselekmények elkövetői továbbra is jórészt –különösen a fejlődő országokban- büntetlenül maradnak.

Ahhoz, hogy a nők egyenjogú tagjai legyenek a társadalomnak világszerte érvényt kell szerezni az „egyenlő munkáért egyenlő bért” elvének, ki kell szélesíteni a rugalmas munkavállalás (rész-, távmunka stb.) lehetőségeit, meg kell szervezni a gyermekek bölcsődei és óvodai ellátását, ösztönözni a nők továbbtanulását és újragondolni a rendkívül aránytalan otthoni munkamegosztás, évszázadok hosszú során megkövesedett tradícióját is. A női esélyegyenlőség záloga az oktatás: történjen az felsőoktatási intézményben, felsőfokú szakképzésben, vagy egy nyelviskolában nyelvoktatás formájában. A nyelvoktatás révén megszerezhető magabiztos, aktív és kommunikációképes nyelvtudás segítheti a nők munkahelyi, szakmai előmenetelét, valamint hozzájárulhat ahhoz, hogy ugyanannyi fizetést kapjanak, mint a hasonló pozícióban lévő férfiak. A nyelvoktatás egy esély az esélyegyenlőségre!

Boldog Nőnapot kívánunk valamennyi női tanárunknak, diákunknak és olvasónknak!

Share

Recent Posts

Az anyák napja amerikai története: így indult az ünnep az USA-ban

Kép forrása: Canva-canva.com Szinte minden országban és kultúrában van egy olyan nap az évben, amikor…

2025. április 29.

Interjú Csáti Jankával, a Speak! Online Angol Nyelviskola tanárával

Tanárainkkal készített interjúnk mai részében Csáti Jankával beszélgettünk. Janka elmesélte, hogy Hogyan lett a Speak…

2025. április 10.

Interjú Osztrogonácz-Ábrám Szabinával, a Speak! Online Angol Nyelviskola tanárával

Tanárainkkal készített interjúnk mai részében Osztrogonácz-Ábrám Szabinával beszélgettünk. Szabina elmesélte, hogy Miért lett az USA…

2025. április 3.

Angol nyelvterületi érdekességek sorozat – Ki volt Szent Patrik, és kik ünneplik a napját?

Kép forrása: Canva-canva.com Több mint ezer éves hagyománya van annak, hogy az angol nyelvű Írország…

2025. március 30.

Hogyan fejleszd az angolodat Budapesten?

Kép forrása: Canva-canva.com Sokan érzik úgy, hogy nincs igazán lehetőségük élesben gyakorolni az angolul, mert…

2025. március 26.

Tavaszi hangulatú filmek, amiktől jobban fogsz beszélni angolul

Kép forrása: Canva-canva.com A sikeres angol nyelvtanulás kulcsfontosságú része a következetesség, a folytonos gyakorlás. Persze…

2025. március 19.