Categories: Blog

Nyelvtanfolyam kezdőknek, szakmai kihívás haladóknak

Nyelvtanfolyam kezdőknek, szakmai kihívás „haladóknak”

Pető Zsanett (Speak!) vallomása tanításról, tanulásról

Sokan sokszor kérdezték már tőlem, hogy kezdőket vagy haladókat jobb tanítani egy nyelvtanfolyamon. Régebben erre mindig azt válaszoltam, hogy sokkal érdekesebb és kihívásokkal telibb haladókkal dolgozni, mivel nekik részletekbe menően magyarázhatok el dolgokat, amit a kezdőkkel sosem tehetnék meg, hiszen ők még nem tudnak annyit a nyelvről. A magasabb szinteken tanulók esetében úgy gondoltam, hogy minden sokkal könnyebb. Azt hittem, hogy egyszerűbb egy hibát kijavítani, mint megtanítani valakit arra, hogy használja a nyelvet, azért, hogy aztán elhibázhasson valamit, amit később kijavíthatok.

Igazság szerint én magam voltam teljesen tudatlan azzal kapcsolatban, hogy hogyan tanítsam hatékonyan a teljesen kezdőket. Tartottam tőle, mivel nem találtam rá a tökéletes metódusra, amit használhattam volna. Persze nem csak saját magamra támaszkodtam, használtam könyveket is, de azok sem igazán segítettek. Nem is kaptam valódi válaszokat, amíg el nem kezdtem itt dolgozni. Nem láttam még olyan módszert, amivel ennyire látványos eredményt érhetek el teljesen kezdőknél.
Egyszer volt szerencsém egy szemináriumot tartani a befejezett igeidőkről itt, a Speak!-ben, és az óra után egy diákom megkérdezte, hogy milyen érzés ilyen bonyolult dolgokat magyarázni. Ahhoz hasonlítottam a helyzetet, mint amikor a fodrásznak megengedi a vendég, hogy olyan hajat vágjon, amilyet akar. Teljesen szabad kezet kap. Alkalma van bemutatni, mit tud, hogy mennyire ügyes. És pontosan ez az, amit a teljesen kezdőkkel nem tudsz megcsinálni. Nem kezdheted a legbonyolultabb szerkezettel, és ez akár frusztráló is lehet. De ha kicsit másképp nézed a dolgokat, rájössz, hogy nincs annál fantasztikusabb érzés, mint ott lenni, amikor valaki először mond ki egy egész mondatot egy idegen nyelven. Óriási felelősségérzet és rengeteg kitartás kell hozzá, hogy kezdőket taníts, de milliószor visszakapod a türelmet és odaadást, amit rájuk szánsz. Őket még senki nem rontotta el, még nem keseredtek bele a sokéves hiábavaló próbálkozásba, még nem volt rossz angoltanáruk. Ez olyasmi, amit csak ők tudnak megadni.

Ők nem igazán tudják, mi a jó és a rossz között a különbség. Ne értsetek félre, nem arról van szó, hogy valaki jó vagy rossz tanár. Hanem hogy egy szót tökéletesen ejt-e ki, avagy sem. Hogy egy szerkezetet tud-e helyesen alkalmazni. A nagyzolás a legnagyobb hiba, amit egy tanár elkövethet. A diákok nem attól lesznek ügyesek, hogyha azt érezteted velük, hogy te milyen jó vagy, és hogy ők mennyi mindent nem tudnak még, ahelyett, hogy segítenél nekik fejlődni.

De térjünk vissza a fodrászokhoz. Miért mennek el az emberek egy szalonba? Miért vágatják le rendszeresen a hajukat? Nos, nyilvánvalóan azért, hogy jobban érezzék magukat a bőrükben, hogy magabiztosak és boldogak legyenek, mert jól néznek ki. Fontos, hogy jó benyomást tegyünk másokra, ezért ennek elérése érdekében senki sem sajnálja a pénzt, az időt, és az energiát. Gyakorlatilag ugyanezen oknál fogva járnak az emberek nyelvtanfolyamra is. Hogy jól érezzék magukat, hogy elégedettek, magabiztosak, és profik legyenek. Ezt a hasonlatot alapul véve tehát azt kell, hogy mondjam: teljesen mindegy, hogy „kinek a haját vágom le” és hogy „milyen frizurát készítek”. Csak a végeredmény számít, az elégedett „vendég”.

Share

Recent Posts

Mi a legjobb módszer a magabiztos angol beszéd elsajátításához?

A magabiztos angol beszéd nem tehetség kérdése, hanem egy következetes rendszer eredménye, amely magas, aktív…

2026. február 26.

Melyik a legjobb online angol kurzus újrakezdőknek?

Kép forrása: Canva - canva.com Az online angol kurzusok száma 2026-ra robbanásszerűen megnőtt. Videós platformok,…

2026. február 26.

CSÍPŐS LEVESTŐL A NYELVTANULÁSIG

A gyakorlás a kulcs, hiszen a szavak jelentése csak akkor válik valósággá, ha tudod őket…

2026. február 25.

Hogyan győzzem le az angol beszédtől való félelmemet?

Az angol beszédtől való félelem egy szorongásos reakció, amely idegen nyelven történő megszólaláskor jelentkezik, és…

2026. február 24.

Mitől hatékony egy online angol magánóra? – 5 lépéses útmutató

Egy 45 perces online angol magánóra önmagában még nem garancia a fejlődésre. Ebben az útmutatóban…

2026. február 24.

HATÁRIDŐK ÉS KIHÍVÁSOK

Mindig csak később jutnak eszedbe a szavak? Sokak küzdenek ezzel a problémával. Ne maradj egyedül…

2026. február 24.