Categories: Blog

Oravecz Nóra blogjából

Oravecz Nóra blogjából

Angol nyelviskolánk tanulója Oravecz Nóra a blogger. Nagyon elszánt és szorgalmas diák. Az Ő blogján jelent meg az alábbi írás. Köszönjük Nóra!

„TANULJ, TANULJ, TANULJ

Az angol mindig nagy szerelem volt. Imádtam. Képes voltam minden szabadidőmet azzal tölteni, hogy még jobb legyek. Mindennek már hat éve. Négy éve fejeztem be az angol tanulást. Azóta semmi. Jó, persze nincs nap, hogy ne néznék Ellen show-s videókat, és nincs hét, hogy ne keresném elő az aktuális Oprah interjúkat, műsorokat, így valamilyen mértékben sikerült szinten tartani a tudásomat. DE. A céljaimhoz ez nem elég.

Emlékszem, amikor pár éve szinten tartás miatt elkezdtem angolozni egy nyelvsuliban. Az első óráig jutottam. Vegyes csoportba tettek, amiben esélytelen volt a haladás. A következő órára már nem mentem el. Privát órát is vettem, annak sem volt sok értelme. Nem éreztem, hogy haladtam volna. Kezdtem feladni. Csak aztán ott volt a cél, Amerika. Oda meg nem mehetek úgy, hogy keverem az igeidőket. Bár folyékonyan beszélek angolul, és a lisszaboni túrám tökéletesen bebizonyította, hogy az egész életemet el tudom mesélni bárkinek angolul, mégis érzek némi bizonytalanságot, na meg elégedetlenséget, ami eddig még mindig előre vitt. Maximalista vagyok. Az elégedetlenségből lett egy újabb kutatás, és ennek eredményeképp kezdtem el a Speakben tanulni.

 

A sors furcsa fintora, hogy egy tegnapi tárgyaláson szóba jött az angol, és Szilvi lelkesen mesélni is kezdett egy szuper angol tanárról, pár pillanat múlva meg már rá is jöttünk, hogy az ő sulijába járok.

Nálam a hagyományos „fill the gaps” módszer nem jön be. Halálra unom rajta magam. Jobban szeretem az élőbeszédet és gyakorlatban megfigyelni azt, hogy mi hogyan működik. Szóban. Nem írásban. A Speak módszere pont erre épül. Arra, hogy beszélj, és merj beszélni – ebben egy különleges és nagyon hatékony módszerrel segít. Kiéget belőled minden olyan beidegződést, ami miatt eddig nem mertél beszélni, továbbá a kiejtésedet is tökéletesíti – amit bár szerintem leginkább egy pár hónapos kitelepülés tud megoldani, de biztosan megoldásként szolgálhat a sok gyakorlás is. A gyorsasága pedig megkérdőjelezhetetlen, én még egyetlen módszerrel sem haladtam ilyen gyorsan – bár nálam azért sajátságos a helyzet, mert azért az elmúlt 18 angollal töltött év sokat segít..

Mindenesetre csak ajánlani tudom. Gyertek, próbáljátok ki a próbaórát, és döntsétek el, hogy jó-e ez Nektek, vagy sem: http://speaknyelviskola.hu/beiratkozas/

Olvasd el a teljes bejegyzést Nóra blogján: http://oravecznora.blog.hu/2013/12/20/tanulj_tanulj_tanulj

 

„… Az, hogy a tervem összejön-e a nyárra, még kérdéses. Ha összejön, elárulom, ha nem, akkor nem. Akkor csak szépen lefoglalom a repjegyemet júniusra Los Angelesbe, és szépen kiköltözöm 3 hónapra a jogdíjamból. Megnézem, hogy mire vagyok képes. Szeretnék tanulni, sokat. Elkezdtem a SPEAK Angol Nyelviskola haladó csoportjába járni, csak azért, hogy ne legyen problémám. Határidőt tűztem ki az Összekötve folytatásának megírására, hogy bármi van, én bizony júniusban mehessek. Kellenek a célok. Azok, amik előre visznek, amik többé tesznek, hogy valóra válthassák az álmaidat. Kell, hogy legyenek álmaid. Vágyni rájuk, hinni bennük, tenni érte, akkor is, amikor mindenki más hülyének néz. Akkor is, amikor senki sem érti, hogy miért akarod. Vállald fel. Igen, az elején nehéz, rohadt nehéz lesz, de akkor, amikor célbaérsz bizony mindenki irigyelni fog. Talán sohasem fognak megérteni téged. Talán mindig támadni fognak, hogy neked könnyű volt – közben meg nem is. Az az út, ami könnyű, az a feladás, a belenyugvás és a beletörődés útja. Na, abban nincs izgalom. Az könnyű, de csak azért, mert semmi sem történik benne. Válaszd azt az utat, amiben kihívás van, amit senki sem ért – mert amit senki sem ért, abból lesznek az igazi csodák. Nekem is azt mondta egy főszerkesztő hölgy 4 éve, hogy senki sem érti azt, amit írtam. Ahhoz képest egész sokan vagyunk már. Nemde?”

Olvasd el a teljes bejegyzést Nóra blogján: http://oravecznora.blog.hu/2013/12/18/dolgozz_maskepp

Share

Recent Posts

Az időhatározók használata az angol nyelvben [PéldáulPéterrel]

Meggyőződésünk, hogy az angol nyelvtan és az igeidők alkalmazásának a problémáit a nyelvtanulók számára olyan…

2025. május 6.

Az anyák napja amerikai története: így indult az ünnep az USA-ban

Kép forrása: Canva-canva.com Szinte minden országban és kultúrában van egy olyan nap az évben, amikor…

2025. április 29.

Interjú Csáti Jankával, a Speak! Online Angol Nyelviskola tanárával

Tanárainkkal készített interjúnk mai részében Csáti Jankával beszélgettünk. Janka elmesélte, hogy Hogyan lett a Speak…

2025. április 10.

Interjú Osztrogonácz-Ábrám Szabinával, a Speak! Online Angol Nyelviskola tanárával

Tanárainkkal készített interjúnk mai részében Osztrogonácz-Ábrám Szabinával beszélgettünk. Szabina elmesélte, hogy Miért lett az USA…

2025. április 3.

Angol nyelvterületi érdekességek sorozat – Ki volt Szent Patrik, és kik ünneplik a napját?

Kép forrása: Canva-canva.com Több mint ezer éves hagyománya van annak, hogy az angol nyelvű Írország…

2025. március 30.

Hogyan fejleszd az angolodat Budapesten?

Kép forrása: Canva-canva.com Sokan érzik úgy, hogy nincs igazán lehetőségük élesben gyakorolni az angolul, mert…

2025. március 26.