Blog

A folyamatos tanárváltás hatása az angolodra

Általános- és középiskolákban gyakori jelenség, hogy az osztályt akár minden évben más tanár tanítja.

Diákként azt tapasztaltam, hogy leggyakrabban talán az angoltanárok cserélődnek – és ennek többnyire a diákok isszák meg a levét.

Miért káros a tanár csere?

Lehet sokakat meglep majd, de úgy gondolom önmagában a tanárváltás nem okozna gondot. Már ha lenne egy egységes tanterv és módszer, amihez minden tanár tartaná magát. Így aztán zökkenőmentesen lehetne ugyanott folytatni a dolgokat az új tanárral is.

A gond csak az, hogy ez az egységesség hiányzik.

Így aztán minden alkalommal, amikor az osztály új tanárt kap új tankönyv és sokszor új módszer is jön vele.

És szinte SOHA nem sikerül ott folytatni, ahol eredetileg tartottak. Vagy hátrébb ugranak az anyagban, amitől a tanulók unatkozni kezdenek, vagy épp előrébb lépnek, így a többség lemarad és összezavarodik.

Ez a baj sok nyelviskolával is

A legszomorúbb, hogy ugyanez a jelenség megfigyelhető sok nyelviskolánál is, náluk is gyakori a tanár csere. És sajnos az ennek az eredménye sokszor itt is katasztrofális.

Rengeteg az összezavarodott, elbizonytalanodott diák. Akik aztán az órán még véletlenül sem mernek megszólalni, inkább megpróbálnak láthatatlanná válni.

Így pedig nem csoda, hogy nem tanulnak meg (magabiztosan) beszélni angolul.

Ne tanárt válassz, hanem módszert

Ezért én azt javaslom, hogy soha ne tanár alapján válassz nyelviskolát. Mert ha így teszel, akkor óriási bajban leszel egy esetleges tanárváltásnál!

Inkább keress olyan helyet, ahol minden tanár egységes módszerrel dolgozik és szimpatikus az iskola egész csapata. Így a haladásod nem fog megakadni, ha véletlenül lecserélődne tanárod. Ugyanott folytathatod, pontosan ugyanazzal a módszerrel, és egy ugyanannyira szimpatikus tanárral.

Ne feledkezz meg a beszédről sem

És ha elfogadsz még egy utolsó jó tanácsot, akkor hagyd az elméleti módszereket is. Beszélni csak beszéd közben lehet megtanulni.

Ehhez nem könyvek és nyelvtani szerkezetek magolására van szükség, hanem gyakorlásra, gyakorlásra és még több gyakorlásra.

A hagyományos iskolai nyelvtanítás legnagyobb hibája tehát nem is a tanárváltás, hanem az, hogy az elméletre helyezik a hangsúlyt. Így teljes generációk kerülnek ki úgy az iskolapadból, hogy nem mernek és nem is tudnak megszólalni angolul.

Ennél pedig kevés szomorúbb dolog van.

A Dunay-féle beszédközpontú módszert azért fejlesztettük ki, hogy kijavítsuk a hagyományos oktatás hibáit. Nálunk minden tanár szigorúan ugyanazzal a módszerrel és pontos óratervvel dolgozik. Az órák pedig 100% beszédből és 0% könyvből állnak.

Próbáld ki mennyire más élmény így nyelvet tanulni. Első lépésként gyere el egy ingyenes szintfelmérőre:

Share

Recent Posts

BUS

Tanulj meg helyesen kiejteni, és tedd magabiztosabbá az angoltudásodat! 💪 Ha a kiejtésed még nem…

2025. december 6.

Hogyan változik meg egy felnőtt ember élete, ha megtanul angolul beszélni?

Kép forrása: Canva-canva.com Ha egy felnőtt ember megtanul angolul beszélni, az tipikusan nem egyetlen nagy…

2025. december 3.

APP

🌟 Készen állsz a nyelvtanulásra? Fedezd fel, hogyan használhatod helyesen az angolt! https://youtube.com/shorts/B_vYAKDkfjU Az elmélet…

2025. december 1.

BOLT

Nincs bolt a közelben? 🤔 Nézd meg, hogyan fordítjuk ezt angolra! A nyelvtan könnyen megy,…

2025. november 30.

🦃 Thanksgiving szókincs – 20 angol kifejezés, amit érdemes ismerned

Kép forrása: Canva-canva.-com Ahogy beköszönt az ősz vége, Észak-Amerikában minden a Thanksgivingről, vagyis a Hálaadásról…

2025. november 27.

Hagyományok és ünnepek az angolszász világban: Thanksgiving – amikor hálát adunk az élet jó dolgaiért

Kép forrása: Canva-canva.-com A Hálaadás (Thanksgiving) az egyik legfontosabb angolszász ünnep az Egyesült Államokban. Ilyenkor…

2025. november 25.