Esettanulmányok

A jó angol nyelviskola olyan, mint egy személyi edző

A jó angol nyelviskola olyan, mint egy személyi edző

Tedd a szívedre a kezed: hányszor határoztad már el, hogy változtatsz az életmódodon, többet fogsz mozogni, vagy egészségesebben fogsz táplálkozni? Megmondom őszintén nekem szinte minden újévi fogadalmam erről szólt. Ez már önmagában is beszédes, hiszen ha az elmúlt 10 évben legalább egyszer beváltottam volna az önmagamnak tett ígéretet, akkor nem kellett volna évről-évre, újra és újra fogadkoznom pezsgőspohárral a kezemben.

De miért ilyen pokolian nehéz megtenni?

Talán azért, mert a hétköznapi rutint nem lehet egy lendülettel megtörni. Nem elég január 2.-án –na jó, ha nagyon jól sikerült a buli akkor 3.-án- felvenni a melegítőt és körbefutni kétszer a játszóteret: ha másnap, harmadnap, vagy a jövő héten nem mész le, akkor tulajdonképpen nem csináltál semmit. A nagy ígéreteket és fogadkozásokat könnyen elmoshatja az eső, elfújhatja a szél, vagy egy jó film a tévében.

Ahhoz, hogy a legfárasztóbb nap után is képesek legyünk erőt venni magunkon és felhúzzuk a sportcipőt, folyamatos motivációra van szükségünk. Ez pedig nem csak az egészségesebb életre való törekvés, hanem a sikeres nyelvtanulás kulcsa és egy jó angol nyelviskola ismertetőjegye is.

A sikeres nyelvtanulás olyan, mint az életmódváltás, a jó angol nyelviskola pedig egy profi személyi edző, aki átsegít a holtponton. A mindennapos sportolás, az egészségtelen ételekről való lemondás éppúgy áldozatokat követel, mint a házi feladat írás és a szótanulás az egész napos kemény munka után. Ki ne akarna az esti futás helyett végignyújtózni a kanapén, meginni egy sört este a haverokkal vagy angolóra helyett moziba menni?

Ahhoz, hogy képesek legyünk a rövidtávú céljainkat a hosszú távú terveink alá rendelni, állandó és magas szintű motivációra és sok pici részcélra van szükségünk. Tudatosítanunk kell magunkban, hogy mit miért teszünk. Azért futunk egy körrel többet a játszótéren és azért szakítunk 10 perccel több időt egy fordításra, mert jobban akarjuk érezni magunkat a bőrünkben és meg akarunk tanulni angolul? Igen, persze. De mi van, ha holnap bal lábbal kelünk fel és elegünk van a megpróbáltatásokból? Mi van, ha magánéleti vagy munkahelyi válsághelyzetbe kerülünk, vagy minden nap túlóráznunk kell?

Ha mindig nagyon távolinak, szinte elérhetetlennek tűnik a cél, lehet, hogy kihagyjuk a következő edzést, vagy nem írjuk meg a leckét. Észre sem vesszük és az első elmaradt esti futásból gyorséttermi vacsora lesz és messzire elkerüljük az angol nyelviskola környékét is. De, ha minden napra kitűzünk magunk elé egy kisebb részcélt, akkor minden napra juthat egy kis győzelem is.

Ne „egészségesek” akarjunk lenni, csak fussunk fel a domb tetejéig pihenő nélkül. Ne „angolul akarjunk tudni”, csak tanuljuk meg rendesen a befejezett múlt időt és gyakoroljuk hangosan a szerkezeteket. Mert minden egyes siker, amit a futópályán vagy az angol nyelviskola óráin aratunk, csak felerősíti a végcél elérésére tett korábbi erőfeszítéseinket. Ne tökéletesek, hanem a tegnapinál egy picit jobbak akarjunk lenni: lépésről lépésre, célról célra haladjunk és a siker nem marad el.

Ám még így is megvan a megbotlás lehetősége. Egy rossz pillanat is láncreakciót indíthat el és ilyen helyzetekben jó, ha van mellettünk egy társ, aki segít. Aki ott van abban a pillanatban, amikor elválik egymástól a könnyű út és a sikeres út. Egy „személyi edző”, egy lelki tréner, aki meghallgat, tanácsokat ad, visszaigazol és ösztönöz. Ezért is jobb a csoportos nyelvoktatás, mint a magántanulás. Ezért kell egy angol nyelviskola, ami nem csak profi, de szigorú, következetes és kíméletlenül őszinte is veled. Ezért kellenek inspiráló tanárok és egymást segítő társak. Ezért kell egy olyan oktatási módszer, ami „célon tart” és motivál és egy olyan angol nyelviskola, ami mindezt lehetővé teszi.

Ezért kell a Speak!.

Próbáld ki milyen hatékony a nyelvtanulás „edzők” segítségével! Gyere el ingyenes szintfelmérőre és ismerj meg minket:

Share

Recent Posts

Az anyák napja amerikai története: így indult az ünnep az USA-ban

Kép forrása: Canva-canva.com Szinte minden országban és kultúrában van egy olyan nap az évben, amikor…

2025. április 29.

Interjú Csáti Jankával, a Speak! Online Angol Nyelviskola tanárával

Tanárainkkal készített interjúnk mai részében Csáti Jankával beszélgettünk. Janka elmesélte, hogy Hogyan lett a Speak…

2025. április 10.

Interjú Osztrogonácz-Ábrám Szabinával, a Speak! Online Angol Nyelviskola tanárával

Tanárainkkal készített interjúnk mai részében Osztrogonácz-Ábrám Szabinával beszélgettünk. Szabina elmesélte, hogy Miért lett az USA…

2025. április 3.

Angol nyelvterületi érdekességek sorozat – Ki volt Szent Patrik, és kik ünneplik a napját?

Kép forrása: Canva-canva.com Több mint ezer éves hagyománya van annak, hogy az angol nyelvű Írország…

2025. március 30.

Hogyan fejleszd az angolodat Budapesten?

Kép forrása: Canva-canva.com Sokan érzik úgy, hogy nincs igazán lehetőségük élesben gyakorolni az angolul, mert…

2025. március 26.

Tavaszi hangulatú filmek, amiktől jobban fogsz beszélni angolul

Kép forrása: Canva-canva.com A sikeres angol nyelvtanulás kulcsfontosságú része a következetesség, a folytonos gyakorlás. Persze…

2025. március 19.