Miért tanulnak meg előbb a gyerekek számítógéppel játszani, mint írni?

A feleségem legfiatalabb unokatestvére már jóval azelőtt megtanult az asztali számítógépen játszani, mint, ahogy képes lett volna leírni a saját nevét. Csoda? Nem hiszem. Meglepő? Határozottan nem. Elgondolkodtató? Nagyon is. Mert a gyerekektől rengeteget tanulhatunk. Legfőképpen azt, hogyan érdemes tanulni. Kíváncsi vagy rá, hogy miért? Szeretnéd tudni, hogy miért veri kenterbe egy öt éves kisfiú a legígéretesebb harvardi végzőst is? És hogy miért lesz hatékonyabb egy angol nyelvtanfolyam, ha rájövünk erre a titokra?

A gyerekek agya olyan, mint egy szuper-szivacs: egyszerűen mindent felszívnak. Gondolatokat, érzéseket, hangulatokat, szavakat, viselkedési mintákat, szokásokat és tudást. Rengeteg tudást. A gyerekek születésük pillanatától kezdve folyamatos párbeszédben vannak a környezetükkel. Mindent megfigyelnek, megérintenek, megízlelnek és mindent megpróbálnak leutánozni, amit maguk körül látnak. Szinte lemásolják a szüleik, nagyszüleik, testvéreik és a többi gyerek viselkedését.

És ez a lényeg. A másolás. A visszatükrözés. A feladatok kitartó ismétlése. Az, hogy addig próbálkoznak valamivel, amíg nem képesek tökéletesen megcsinálni. Van, amikor kék, zöld foltok jelzik a sikertelen próbálkozásokat. Máskor menthetetlenül összekavarodnak a fájlok a számítógépen. De aztán egyszer csak eljön a pillanat, hogy az öt éves gyerkőc már úgy kezeli a számítógépet, az okostelefont, vagy a tabletet, mintha ez mindig is a világ legtermészetesebb dolga lett volna számára.

A gyerekek nem gyártanak elméleteket a cselekvésükhöz. Nem keresik az okokat és nem kíváncsiak a miértre. Nem akarnak a probléma mélyére ásni. Meg akarják oldani a problémát. Az önfejűséggel határos állhatatossággal, ösztönből mennek előre és közben csak és kizárólag a megoldás keresésén jár az eszük.

Egy szó, mint száz: a gyerekek használati utasítások, összeszerelési útmutatók és kézikönyvek nélkül, vagyis gyakorlatiasan oldják meg a problémákat. Minden idegszálukkal arra koncentrálnak, hogy rájöjjenek a hogyanra és csak utána kérdeznek rá a miértre. Az egyeditől haladnak az általános felé és ezzel a módszerrel módszeresen magukba szívják a környezetük tudását, szokásait és tudását.

Így tanulnak meg járni, beszélni, késsel-villával enni, énekelni, táncolni, biciklizni és cipőt kötni. És igen, így tanulnak meg játszani egy olyan gépezettel, amelynek a működési módját nem ismerik és nem is értik. Csak tudják, hogy hány kattintással és gombnyomással jutnak el a célig. Ez a fajta célorientáltság, gyakorlatias gondolkodás, nyitottság és rugalmasság az, ami annyira varázslatossá és egyúttal hatékonnyá teszi a gyerekek tanulási szokásait.

Ahogy beülünk az iskolapadba és szépen lassan elindulunk a felnőtté válás útján, egyre több és több elvárással, társadalmi normával és egyre kevesebb idővel, kikopik belőlünk ez a fajta tanulási módszer. Eltávolodunk a bennünk élő gyermektől és „felnőttesen” állunk a problémákhoz. Elméleteket gyártunk. Meg akarjuk érteni és apró darabokra akarjuk szedni a problémákat. Átgondoltan, nagy körültekintéssel, külső forrásokra támaszkodva igyekszünk megtalálni a legoptimálisabb megoldást. Agyalunk. Nagyon sokat agyalunk.

Félre ne érts: ez nem mindig baj, sőt. De, ha tanulásról, különösen nyelvtanulásról van szó, akkor már gondot jelenthet. Amikor az a tét, hogy sikeres lesz-e egy angol nyelvtanfolyam, vagy sem, akkor hihetetlenül nagy jelentősége van a tanítási és tanulási módszereknek. Nem csak annak, hogy az adott angoltanár milyen technikákkal próbálja átadni a nyelvismeretet, de annak is, hogy Te, mint diák, hogyan dolgozod fel az információkat.

Meggyőződésem, hogy ha egy angol nyelvtanfolyam órája a miértekről és nem a hogyanról szól, akkor egyszerűen kudarcba fog fulladni.

Ha gyakorlatias szempontok nélkül, pusztán elméletileg meg lehetne tanulni angolul, akkor ma nem mi lennénk Európában a sereghajtók az angolul beszélő országok rangsorában. De azok vagyunk. Mert a könyvalapú és elmélet-központú nyelvoktatás zsákutca. Nem mindenkinek, de a többség számára az.

Miért? Mert hiányzik belőle a jó értelemben vett megszokás és rutin. Az a megszokás és rutin, amit az ember az ismert dolgokkal és ismerős cselekvésekkel kapcsolatban érez. Az ezerszer hallott mondatok ezeregyedszer történő kimondása. A már végtelen sokszor használt szavak és kifejezések leírása és mondatba foglalása. Az ismétlés és a sok gyakorlás. A folyamatos edzés, ami nem csak fitten tartja, hanem meg is erősíti a tudást, amit megszereztünk.

A folyamatos gyakorlással azért kell edzésben tartanunk magunkat, hogyha elérkezik a döntő pillanat, és kilépünk az iskola falain túl lüktető világ fényébe, ne ijedjünk meg a saját árnyékunktól. Hogy képesek legyünk használni, alkalmazni a tudást, amit megszereztünk. És mindezt magabiztosan, könnyedén, gyomorgörcs, izzadó tenyér és kiszáradt torok nélkül. Mert nem azt kell megtanulnod, hogy ezt, vagy azt a szót, nyelvtani szerkezetet miért kell úgy mondanod/használod, ahogy. Egyszerűen csak meg kell tanulnod jól használnod.

Egy gyerek azért képes már öt évesen magabiztosan játszani egy számítógépes játékkal, mert rájött a hogyanra és olyan sokszor végrehajtotta ugyanazt a feladatot, hogy egyszerűen rutinos felhasználó lett. Éppen ezért egy angol nyelvtanfolyam is csak akkor lesz sikeres, ha a tanfolyam végén Te is rutinos nyelvhasználó leszel, és mindig készen állsz a „játékra”.

Beszédközpontú angol tanfolyamot keresel, ahol megszerezheted ezt a rutint és ezáltal magabiztosan megy majd a beszéd? Akkor próbáld ki a 100% beszéd, 0% könyv módszert: