Kép forrása: canva.com
Amikor India angol gyarmat volt, az angol nyelvet rákényszerítették Indiára. Azoknak, akik magasabb állásokra és pozíciókra vágytak, meg kellett tanulniuk angolul. A brit uralkodók célja egy olyan értelmiségi csoport megalkotása volt, akik úgy gondolkodnak, mint a britek, és átveszik ideológiájukat. Lord Macaulay azon a véleményen volt, hogy a hagyományos indiai oktatással az őslakosok kötődnének kultúrájukhoz és hagyományaikhoz, ami nem segítené elő a gyarmati uralmat. Indiai hivatalnokokra és tolmácsokra volt szükségük, így Macaulay elindította azt, amit „civilizáló küldetésnek” nevezett. Egy teljesen új társadalmi osztályt akart létrehozni: vérben és külsőre indiaiak, de ízlésben, véleményben, erkölcsben és intellektusban angolok. Míg az angol ma globális nyelv, nem tagadható, hogy a hindi után az angol a legtöbbet beszélt nyelv Indiában. Úgyhogy ma Delhi, India legnagyobb városa felé vesszük az irányt, ahol megint csak nagyszerűen elleszünk az angol nyelvtudásunkkal. Tarts velünk!
Az Indiába érkezett angol misszionáriusok (hittérítők) angol középiskolákat és főiskolákat hoztak létre. Indiában az egyetemi oktatás ma is angol nyelven folyik. Úgy tartják, hogy az angol az indiai alkotmány része, egy társhivatalos nyelv. Uralja az indiai élet számos területét. Ez persze nem jelenti azt, hogy mindennek angolul kéne működnie, hiszen az sok lehetőségtől megfosztaná az itt élőket és ide látogatókat. Viszont nagyra értékelik a többnyelvűséget, és az angolt ezen belül. Az indiaiak még akkor is, ha hindi vagy más regionális nyelven beszélgetnek, akaratlanul is sok angol szót használnak. Érdekes módon ez vezetett a „Hinglish” megjelenéséhez.
Delhi egy igazi kozmopolita (világ) város változatos kultúrával, a világ legnagyobb demokráciájának, Indiának a legjelentősebb szakszervezeti területe, amely a fővárost, Új-Delhit is magába foglalja. Az ókorban Indraprastha néven ismerték. A város 1483 négyzetkilométernyi területen terül el. Az indiai földrajz vonatkozásában a szubkontinens közepén található, a Himalája és az Aravalli-hegység vonulatai között. Delhi az uralkodókat elkápráztatta, a betolakodókat vonzotta, és a történelem során többször, egészen pontosan hétszer rombolták le és építették újjá. A Yamuna folyó partján található Delhi az északi szélesség 28,38 és a keleti hosszúság 77,13 fokán található India északi részén. Három nagy földrajzi régiója létezik: a Yamuna árterület, a gerinc és a Gangetikus-síkság. A Yamuna árterei mezőgazdaságra alkalmas termékeny talajt biztosítanak. Ezek a síkságok azonban igencsak ki vannak téve az ismétlődő árvizeknek. Átlagosan 293 méteres tengerszint feletti magasságával a hegygerinc a régió legdominánsabb eleme.
Delhi jelentős történelmi háttérrel rendelkezik. Az indiai történelem leghatalmasabb császárai uralták. A város története olyan régi, mint a Mahábhárata című eposz. A város Indraprastha néven volt ismert, ahol Pandavas lakott. Idővel további nyolc város létesült Indraprastha mellett: Lal Kot, Siri, Din Panah, Quila Rai Pithora, Firozabad, Jahan Panah, Tughlakabad és Shahjahanabad. Delhi több mint öt évszázadig volt tanúja a politikai zűrzavarok forgatagának. A mogulok (mongol eredetű, iszlám vallású hatalmasságok) uralták, majd 1192-ben Ghori Muhammad afgán harcos légiói elfoglalták Rajput városát, és 1206-ban megalakult a Delhi Szultánság. Ennek Timur 1398-as Delhi inváziója vetett véget, amikor a delhi szultánok közül az utolsók átadták helyüket Baburnak, aki az 1526-os panipati csata után megalapította a Mogul Birodalmat. A korai mogul császárok Agrát tisztelték fővárosukként, és Delhi csak azután vált állandó székhelyükké, hogy Shah Jahan felépítette Old Delhi falait 1638-ban. A hindu királyoktól a muszlim szultánokig a város gyeplői folyamatosan egyik uralkodóról a másikra vándoroltak. A régi havelik (egy hagyományos városi ház, kúria, kastély, palota vagy erőd az indiai szubkontinensen, ami általában történelmi és építészeti jelentőséggel bír.) és a múltból származó építmények ugyan csendben állnak, de némaságuk sokat beszél egykori tulajdonosaikról és az évszázadokkal ezelőtt itt élő emberekről. 1803-ban a város brit fennhatóság alá került. 1911-ben a britek fővárosukat Kalkuttából Delhibe helyezték át, így ismét ez a város lett az összes irányító tevékenység központja. Az 1947-es függetlenedés után Új-Delhit nyilvánították India hivatalos fővárosává.
A kifejezéseket gyakran felcserélhetően használjuk, pedig nem ugyanazok. Új-Delhi India fővárosa, és Delhi része. Új-Delhiben található a hatalom központja a Parlamenttel, India Legfelsőbb Bíróságával és Rashtrapati Bhavannal (Szövetségi Kormányzattal).
A legérdekesebb tény Delhivel kapcsolatban az élénksége, ami az itt élő emberektől kezdve az ételekig mindenből árad. Ha Delhi az ország szíve, nos, akkor ez a ketyegő bizony mindig hevesen ver. És bárhová is mész, képtelen leszel megszabadulni ettől az energiától, mindazzal együtt, amit Delhi kínál. Igen, az ország fővárosának a városa egyben a jó dolgok színtere is. A történelmi emlékektől a street foodig. A legjobb főiskoláktól a legjobb kollégiumi rezidenciákig, és még sorolhatnám. Sorolom is!
Ha a jövőben Delhiben jársz, tudd tehát, hogy itt sem okozhat gondot a helyiekkel való kommunikáció, ugyanis a boltosoktól az útikalauzokig és a taxisoktól a járókelőkig, mindenki nagyon jól beszél angolul. Neked hogy megy? Ha úgy érzed, hogy vannak még hiányosságaid, akkor fejlesszük együtt a tudásod! Első lépésként pedig töltsd ki ingyenes online angol szintfelmérőnket!
Németh Márti,
ATP szövegírás, marketing szövegíró
Hear vs listen⁉️Sokan keverik, de nem ugyanaz! Nézd meg ezeket az egyszerű példákat, hogy megértsd…
Kép forrása: Canva-canva.-com Amikor utazom, mindig ott motoszkál bennem a kíváncsiság: vajon milyen lehet egy…
Mi a különbség a hard, hardly, és hard (keményen) között? 🤔 Példákkal mutatom, hogy könnyen…
Arrive in vagy arrive at? Nagyon nem mindegy‼️ Az arrive in-t városoknál, országoknál használjuk. Az…