angol tanfolyam
Kép forrása: jeswin – www.freepik.com
Az első márciusi napsugarakat egy maratoni játszóterezéssel ünnepeltem a tündéri unokatesóimmal. Elindultunk hazafelé és közben kerülgettük a sok-sok turistát, akik lelkesen fedezték fel a Ligetet. És ekkor a 8 éves Lili őszinte döbbenettel fordult oda hozzám, és csak annyit mondott, hogy „Mennyire sokan beszélnek itt más nyelven.”
Igaza volt és látszott rajta, hogy picit bosszantja is, hogy nem érti mit mondanak. Mivel egyébként kíváncsi természet és mindig érdekli, hogy miről beszélgetnek mások.
Engem azonban mellbe vágott a felismerés, miszerint már észre sem vettem, hogy mennyire sok a külföldi, mert a legtöbben angolul beszéltek és tökéletesen értettem őket.
Nem éreztem azt, hogy kívülálló vagyok, hiszen pont úgy értettem őket, mint a parkot élvező budapestieket. Ez pedig tudatosította bennem, hogy mennyire kitárult előttem a világ, amióta beszélek angolul. Elgondolkodtam azon, hogy csak az elmúlt pár napban mennyi mindenből maradtam volna ki, ha nem megy az angol és egészen ledöbbentem.
Hiszen angoltudás nélkül…
Azután, hogy ezt végig gondoltam csak még jobban megerősödött bennem, hogy az angol bizony egy teljesen új világra nyitott kaput nekem. Egy jobb és izgalmasabb világra. Ahol nem jelentenek akadályt a különböző kultúrák és a határok, hiszen megvan a közös nyelv, amivel kapcsolódni tudunk egymáshoz. Ez pedig egészen felemelő érzés.
Egy jó angol tanfolyam pedig valójában pontosan ebben segít. Nem a nyelvtanra vagy a szókincsre koncentrál, hanem arra, hogy tudj kommunikálni és kinyíljon előtted a világ.
Tapasztald meg a beszédközpontú angol tanfolyamok élményét a 100% beszéd, 0% könyv módszerrel:
Kép forrása: Canva-canva.-com Ebben a sorozatban az angol nyelvhez kötődő helyszíneket mutatok be. Ma az…