Blog

Mindig is tudni akartad, hogy ünnepli a karácsonyt a brit királyi család? Most megmutatjuk!

Kép forrása: canva – canva.com

Gondolkodtál már rajta, hogyan zajlik a szeretet ünnepe II. Erzsébet és családja körében? Talán nem meglepő, hogy karácsonykor is saját családi hagyományaik mellett több száz éves, viktoriánus-kori uralkodói tradíciók előtt is tisztelegnek. 

A királynő kedvenc ünnepe egyértelműen a karácsony, és mindent meg is tesz azért, hogy minden évben tökéletes legyen minden. A mai napig aktívan kiveszi a részét a szervezésből, és már hetekkel előtte nekiáll az ünnepi menetrend megtervezéséhez, és 750 karácsonyi üdvözlőlap elküldésénél is segédkezik. A család még a díszítésből is kiveszi a részét, ugyanis hagyományosan ők helyezik fel az utolsó díszeket a karácsonyfára.

“A hosszú élet legszebb pillanatai közé tartozik, hogy az ember végignézheti, ahogy a gyermekei, az unokái, majd a dédunokái segítenek a karácsonyfa feldíszítésében” 

– mondta 2015-ös karácsonyi beszédében II. Erzsébet.

Nem a Buckingham palotában töltik az ünnepeket

Habár a londoni Buckingham-palota a királynő állandó lakhelye, a karácsonyt a 80-as évek óta a norfolki Sandringham melletti Sandringham-házban tölti a család. Kézenfekvő megoldás lenne Londonban maradni, esetleg Windsorban ünnepelni, ahogy azt korábban tették, de a királynő a sandringhami birtokot preferálja. Az is előfordult már, hogy nem minden családtagnak jutott külön lakosztály, így egyeseket a személyzetnek fenntartott szárnyban szállásolták el. Hogy a zsúfoltságot elkerüljék, néhány éve a karácsonyi előtti napokban a Buckingham-palotában is ünnepi vacsorát ad, Sandringhambe pedig csak a szűk család tart vele. Az ünnepek után az angol királynő egészen február 6-áig, édesapja, VI. György brit király halálozási évfordulójáig a Sandringham-birtokon tartózkodik.

Ebben a videóban megnézheted, hogy az évek során milyen ruhákban mutatkozott karácsony tájékán a brit királyi család:

Előbb bontanak ajándékot, mint a britek

Nagy-Britanniában az ajándékbontás hivatalos időpontja december 25-én, reggel esedékes, de a királyi család már 24-én este megajándékozza egymást a Sandringham kastély egyik legszebb szalonjában, a Red Drawing Roomban. De vajon milyen ajándékot kaphat az, akinek mindene megvan? A család erre is talált megoldást, bevett szokás náluk, hogy vicces meglepetésekkel örvendeztetik meg egymást. Ha igaz a pletyka, II. Erzsébet egyszer egy “Ain’t Life a B*tch!” feliratú zuhanysapkát kapott ajándékba Harry hercegtől. A vacsora viszonylag későn, az ajándékbontás után, általában 20:30-kor kezdődik, ekkor szolgálják fel az első fogást. Érdekesség, hogy a királynő mély ellenszenvet érez a fokhagyma iránt, ezért az ünnepi vacsora során egyik étel sem tartalmazza ezt a hozzávalót. A furcsa szeszélyeit II. Erzsébet különleges gesztussal ellensúlyozza, a vacsora során ugyanis a főszakácsot is meginvitálja egy koccintás erejéig. 

Mozgalmasabb a karácsonyuk, mint bárki másnak

December 25-én egy korai reggeli után az angol uralkodó család 9 órakor a St Mary Magdalene templomba vonul egy privát mise erejéig, majd egy gyors átöltözést követően 11 órakor a hívők számára is fenntartott misén is részt vesznek. Karácsony napján a hagyományos ünnepi ebéd a szenteste elköltött vacsoránál is nagyobb eseménynek számít. A menü általában pulyka hagymás-zsályás töltelékkel, baconnel és gesztenyével sült kelbimbó, burgonyapüré, sült burgonya, házi mártás, és az elmaradhatatlan karácsonyi puding brandyvel. 

Nézd meg a királynő első, televízióban sugárzott karácsonyi beszédét 1957-ből:

Ebéd után a királynő elvonul, hogy megtartsa szokásos karácsonyi és évértékelő beszédét, amit minden brit háztartásban figyelemmel kísérnek, eközben a család többi tagja a White Drawing Roomban társalog a délutáni tea társaságában. A forró ital mellé természetesen harapnivaló is jár, a legkedveltebb a jam penny sandwich, ami nem más, mint vajjal és lekvárral megkent aprócska szendvicsek, de ilyenkor szolgálják fel a hagyományos Yule log süteményt is, valamint csokoládék és péksütemények széles választékát. Estére igazán laza programot szerveznek, évek óta hagyomány, hogy a bálteremben filmeznek éjszakába nyúlóan.

Kíváncsi vagy a királynő következő ünnepi beszédére, de még nem elég biztos az angol nyelvtudásod? 100% beszéd, 0% könyv módszerünkkel megtanítunk angolul, hogy gyerekjáték legyen megérteni! Töltsd ki ingyenes online angol szintfelmérőnket, és csatlakozz következő online angol tanfolyamunkhoz!

Gerenda Ingrid
szövegíró

Share

Recent Posts

FILM

Tudtad, hogy az "érdekel" angolul "I am interested in"? 💡 Ne hagyd, hogy az elmélet…

2025. október 19.

Angol anyanyelvű országok iskolarendszerei sorozat – harmadik rész: Az amerikai iskolarendszer

Kép forrása: Canva-canva.-com Ha az Egyesült Államokba költöztök gyerekekkel rövidebb vagy hosszabb időre, érdemes előre…

2025. október 16.

KÁVÉ

Tudd meg, hogy a "morning" nem állhat egyedül! Az elöljárószó és az igeidők kulcsfontosságúak az…

2025. október 13.

100 ÉVE TANULOK ANGOLUL

Péter már 100 éve tanul angolt, és néha még mindig elakad! 😅 A nyelvtanulás nem…

2025. október 10.

Angol anyanyelvű országok iskolarendszerei sorozat – második rész: Az ír iskolarendszer

Kép forrása: Canva-canva.-com Ha Írországba költöztök gyerekekkel rövidebb vagy hosszabb időre, érdemes megismerni az ottani…

2025. október 9.

MILYEN HOSSZÚ AZ ÚT?

Tudtad, hogy a nyelvtanulás szórakoztató is lehet? Péter bemutatja, hogyan kérdezheted meg, mennyi időbe telik…

2025. október 8.