Esettanulmányok

Honnan fogod tudni, hogy tudsz angolul? – Speak! Nyelviskola

Honnan fogod tudni, hogy tudsz angolul? – Speak! Nyelviskola

Szerinted honnan fogod tudni, hogy megtanultál angolul? Mikor fog eljönni az a pillanat, amikor már tényleg nem kell gondolkodnod semmin? Mikor érzed majd, hogy teljesen vérré vált minden, amit tanultál? Pető Zsani, a Speak! Nyelviskola szolgáltatási vezetőjének írása.

Szóval honnan fogod tudni, hogy megtanultál angolul? Megmondom. Akkor, ha játék lesz az egész, és nem egy kellemetlen feladat, aminek nem is érted az összes részét, és amiből sokszor te jössz ki vesztesen.

A nyelv, a kommunikáció egy játék

Egy játék, aminek vannak szabályai. Szavak, nyelvtani rendszerek, igeidők, idiómák, szleng. Ezekre azért van szükség, hogy a nyelv be tudja tölteni a célját, vagyis mindenki számára ugyanolyan jelentéssel bíró üzeneteket tudjunk vele közvetíteni.

Ugyanakkor van benne véletlenszerűség is, és játék ott kezdődik, amikor el is kezdjük használni ezt az eszközt. Vagyis elkezdünk beszélni. Élőbeszédben pedig nem minden fog pont úgy történni, mint ahogyan azt órán gyakoroltuk.

És ezzel nincs semmi baj. Azt is meg kell tudni oldani, amikor a beszélgetőpartnerünk valamit picit máshogyan ejt ki, máshogyan fogalmaz meg, vagy más szót használva közöl, mint ahogyan azt korábban tanultuk.

Amikor már nem menekülsz, hanem keresed a játékot

Akkor fogod először azt érezni, hogy igen, az angol már nem okoz gondot, amikor nem rettegsz majd ezektől a váratlan helyzetektől, hanem várni és keresni fogod őket.

Csak akkor fogsz tudni fejlődni, ha minél többször hozod magad olyan helyzetbe, ahol nem csak a megtanult szabályokat kell használnod, hanem el is kell térned ezektől.

Hogyan lehetsz „nagy játékos?”

De mégis hogyan lehet ezekre jobban felkészülni? Hogyan tudod magad bebiztosítani, hogy tényleg élvezet legyen a játék, és ne fogcsikorgató szenvedés?

A haladó diákok fel szokták tenni azt a kérdést, hogy mit tudnak még tanulni, miben tudnak még fejlődni, és egyáltalán hogyan kezdjenek ehhez hozzá. Tudomásom szerint rajtunk kívül nincs még egy olyan nyelviskola Budapesten, ahol lenne olyan tanfolyam, ami valóban tovább tudja fejleszteni az angolul már magas szinten beszélő diákok tudását.

Ahol képesek lennének olyan környezetet teremteni, amiben a diákok pont a fenti véletlenszerűségeket és apróságokat tudnák célzottan gyakorolni. Azért, hogy az életben egyre kevesebb olyan helyzetbe ütközzenek bele, ahol kényszerűségből, és nem örömből, a játék kedvéért kelljen improvizálniuk.

A cukrozott t@knyot se eszed meg csak azért, mert édes

A Speak! Nyelviskola haladó (C-s) szintjein nem a korábban unalomig ismételt nyelvtani szerkezeteket, igeidőket gyakoroltatjuk a diákokkal egy picit bővebb szóanyaggal. Ez a hagyományos modell színtiszta lehúzás, és egyike a legbosszantóbb iparági átveréseknek, ami ellen tűzzel-vassal küzdünk.

Mi csak olyan feladatokat oldatunk meg a haladó diákokkal, amik valóban hozzásegítik őket ahhoz, hogy stresszmentesen tudjanak kommunikálni egy anyanyelvi beszélővel. És mindezt azért, hogy lehengerlő magabiztossággal, széles mosollyal, és tűpontosan tudják közölni, amit közölni szeretnének a világgal.

Magas szinten beszélsz angolul, de úgy érzed lenne még mit csiszolni a tudásodon? Szeretnél még választékosabban, még meggyőzőbben, játszi könnyedséggel, és vérprofin kommunikálni? Akkor jelentkezz haladó tanfolyamainkra, és fedezd fel az élő, beszélt nyelvben rejlő játékot:

Pető Zsanett
szolgáltatási vezető
Speak! Nyelviskola

Share

Recent Posts

FILM

Tudtad, hogy az "érdekel" angolul "I am interested in"? 💡 Ne hagyd, hogy az elmélet…

2025. október 19.

Angol anyanyelvű országok iskolarendszerei sorozat – harmadik rész: Az amerikai iskolarendszer

Kép forrása: Canva-canva.-com Ha az Egyesült Államokba költöztök gyerekekkel rövidebb vagy hosszabb időre, érdemes előre…

2025. október 16.

KÁVÉ

Tudd meg, hogy a "morning" nem állhat egyedül! Az elöljárószó és az igeidők kulcsfontosságúak az…

2025. október 13.

100 ÉVE TANULOK ANGOLUL

Péter már 100 éve tanul angolt, és néha még mindig elakad! 😅 A nyelvtanulás nem…

2025. október 10.

Angol anyanyelvű országok iskolarendszerei sorozat – második rész: Az ír iskolarendszer

Kép forrása: Canva-canva.-com Ha Írországba költöztök gyerekekkel rövidebb vagy hosszabb időre, érdemes megismerni az ottani…

2025. október 9.

MILYEN HOSSZÚ AZ ÚT?

Tudtad, hogy a nyelvtanulás szórakoztató is lehet? Péter bemutatja, hogyan kérdezheted meg, mennyi időbe telik…

2025. október 8.