A Kérdezz-Felelek sorozat első részében átvettük, hogy milyen célokkal és motivációval érdemes nekikezdeni az angolozásnak. A második részben szó volt arról, hogy milyen módszerrel lesz hatékony a tanulás. Ebben a 3. részben pedig kitérünk arra, hogy kivel érdemes tanulni.
A legtöbben nem gondolják, de hidd el, ennek is óriási szerepe van!
Ha nem szeretnéd pár hét után feladni, akkor nagy szükséged lesz valakire, aki segít. Aki visszajelzést ad, aki ellenőriz, aki tol előre, aki motivál.
De kit érdemes erre a célra választani? Talán egy családtagot vagy barátot? Esetleg egy jó tanárt?
Dunay Péter elárulja. Érdemes megfogadnod a tanácsait, hiszen több mint 25 éve foglalkozik angoltanítással. Ő a Speak! angol nyelviskola alapítója és a 100% beszéd, 0% könyv módszer megalkotója is. Szóval van egy „kis” tapasztalata a témában.
Sok embert látott már, aki belevágott az angolba, majd csúfosan elbukott. Rövidesen feladta, vagy akár hosszú ideig próbálkozott, de nem sikerült jól megtanulnia a nyelvet.
És tanúja volt több ezer olyan tanulónak is, aki sikerélményeket ért el. Aki nem adta fel. És aki végül megtanult angolul BESZÉLNI. Ha Te is ebbe a csoportba szeretnél tartozni, akkor a videó segíteni fog.
Szívesen kérdeznél még Pétertől a nyelvtanulással kapcsolatban? Akkor írd meg nekünk kérdéseidet, lehet, hogy a következő videónkban megválaszoljuk! 😉 Kattints ide a kérdéseid beküldéséhez»
Szeretnéd tudni miért szenvednek a magyarok a szenvedő szerkezettől? Vagy, hogyan kell helyesen (és könnyen) használni a befejezett jelent vagy a függőbeszédet? Vagy, hogy miért nem oké a tippelgetős szintfelmérő? Iratkozz fel YouTube csatornánkra és kövesd a PéldáulPéterrel sorozatot, hogy elsőként értesülj, ha új videóbloggal jelentkezünk:
Az oktatóvideók önmagukban nem elégségesek a valódi kommunikációhoz! 💬 Tapasztald meg, hogy hogyan lehet beszélni…
Tanulj meg angolul és kezdj el többet keresni! 💰📚 Az ismerősökkel való tanulás sokszor zsákutca,…
Lustaság helyett a motivációt keresd! 💪 Ne feledd, az eredmények mindig jönnek! Vedd fel velünk…
Sokszor úgy érezzük, hogy bekap a szájzár, de nem vagyunk egyedül! 🚀 Tanuljunk együtt, hogyan…
Fedezd fel, hogyan lehet a nyelvtanulás szórakoztató és praktikus. Az angol nem tantárgy, hanem eszköz…
Egy angol nyelvtanfolyam kiválasztásának legfontosabb szempontjai nem az ár, a népszerűség vagy a marketingígéretek, hanem…