budapest nyelviskola
Kép forrása: karlyukav – www.freepik.com
Lehetek veled őszinte? Szerintem nem a koronavírus miatt kialakult új helyzet volt az oka annak, ha valakinek rossz éve volt. Ne érts félre, nyilván mindannyiunknak komoly nehézségekkel járt a járványhelyzet és a miatta bevezetett rengeteg változás és korlátozás. Hidd el, hogy mi a Speak Nyelviskolában is megszenvedtük ezt az időszakot, hiszen márciusban be kellett zárnunk budapesti tantermeinket. Majd tavasszal teljesen át kellett állnunk az online oktatásra, amiben előtte semmi tapasztalatunk volt.
De mégis azt mondom, hogy a valódi probléma nem a sok változás és nehezítés volt, amit a vírus hozott. Hanem az, hogy ez az új és ijesztő helyzet rengeteg embert megakasztott abban, hogy haladjon a céljai felé.
Sokan kicsit begubóztak és elbújtak. Ahelyett, hogy otthonról próbáltak volna tovább haladni az álmaik elérésén inkább megpróbálták kivárni, hogy a világ visszaváltson „normálisba”, és csak egy helyben toporogtak. Ez pedig – szerény véleményem szerint – talán még veszélyesebb, mint a covid, hiszen az emberek lelkét „öli meg”.
2020 elmúlt, de a vírushelyzet sajnos még mindig nem ért a végéhez. Ezért én csak azt tudom javasolni, hogy ne hagyd, hogy ezt az évedet is elrontsa azzal, hogy megállít a céljaidon való haladásban.
Ugyan utazni továbbra sem nagyon lehet, de a legtöbb dolgot mostanra megoldották „otthoni, online verzióban”.
Tudsz otthonról tanulni, edzeni, mozizni, és rendelni kedvenc helyeidről. Ha odafigyelsz a javaslatokra, és vigyázol az egészségetekre, akkor pedig családoddal és barátaiddal is találkozhatsz – még ha kicsit körülményesebben is, mint a vírus előtti időkben.
Tehát nem sok kifogás maradt. 🙂
Ha tavaly halogattad az angoltanulást, akkor itt az ideje, hogy felhagyj a kifogásokkal és tegyél céljaidért. Hidd el megéri, hiszen az a tanulásba fektetett energia bőségesen megtértül: jó angoltudással jobb lehetőségek várnak mind a munkában, mind magánéletedben.
Ameddig a helyzet bizonytalan vágj bele egy online tanfolyamba, hogy idén végre tényleg megtanulhass angolul. Nálunk az online tanítás is élőben, beszédközpontúan, és szuper virtuális társaságban zajlik, így élvezni fogod. Próbáld ki:
💬 Tudtad, hogy a "wheels" nem csak kereket jelent? Az autós szlengben így hivatkozunk menő…
Kép forrása: Canva-canva.-com Ebben a sorozatban az angol nyelvhez kötődő helyszíneket mutatok be. Ma az…