A nyelvtanulás nem csak nekünk, hanem a világgazdaságnak is fontos. Az Eurostat, vagyis az Európai Unió „statisztikai hivatalának” adataira hivatkozva, megdöbbentő ábrát tett közzé a Világgazdasági Fórum az európaiak nyelvtudásáról:
A 28 EU-tagállam munkaképes korú (25-64 év közötti) lakosságából átlagosan 66% mondta azt, hogy anyanyelvén kívül legalább egy idegen nyelvet is beszél.
Beszédes, hogy ugyanez a szám Magyarországon 37%.
A listát a luxemburgiak, a litvánok és a lettek vezetik: náluk a válaszadók 95%-ánál is többen mondták azt, hogy legalább egy idegen nyelvet ismernek még anyanyelvükön kívül.
Ehhez képest a magyar válaszadóknál ez az arány csak 37%, vagyis még fele olyan jól sem állunk, mint az élmezőny és tökutolsók vagyunk a tornasorban.
A szomszédjaink közül a szlovénok viszik a prímet (92%), de a szlovák, osztrák és román nyelvoktatás is jól vizsgázott, hiszen valamennyi országban 70% fölött van a legalább egy idegen nyelvet beszélők aránya.
Egyszer már összeszedtük 52 pontban, hogy miért fontos és kifizetődő megtanulni angolul. A kézzelfogható előnyökön túl (jobb állás, magasabb fizetés, nagyobb mozgásszabadság az élet minden területén stb.), van egy óriási, rejtett előnye is a kétnyelvűségnek.
A nyelvtanulástól egyszerűen okosabb leszel.
Na jó, ez egy erős leegyszerűsítés, de tény, hogy a nyelvtanulás egy mentális tornagyakorlat, ami újrahuzalozza és felturbózza az agyadat.
Judith F. Kroll, a Pennsylvania State University kognitív nyelvészkutatója, február 13-án, az Alkalmazott Tudományok Amerikai Társaságának konferenciáján tartott előadásában meggyőzően érvelt a kétnyelvűség agyműködésre gyakorolt pozitív hatása mellett:
Lehet ezt cizellálni, elemezgetni, de nincs mese: meg kell tanulni angolul. Nem csak azért, hogy a kövér nullák ott sorakozzanak szépen a bankszámládon, hanem azért is, hogy formában tartsd az agyad.
Ha el akarsz indulni a hatékony nyelvtanulás útján, akkor kattints a lenti gombra és jelentkezz ingyenes szintfelmérőnkre (+ajándékba küldök Neked egy tanulmányt is, ami kötelező olvasmány, ha meg akarsz tanulni angolul):
A magabiztos angol beszéd nem tehetség kérdése, hanem egy következetes rendszer eredménye, amely magas, aktív…
Kép forrása: Canva - canva.com Az online angol kurzusok száma 2026-ra robbanásszerűen megnőtt. Videós platformok,…
A gyakorlás a kulcs, hiszen a szavak jelentése csak akkor válik valósággá, ha tudod őket…
Az angol beszédtől való félelem egy szorongásos reakció, amely idegen nyelven történő megszólaláskor jelentkezik, és…
Egy 45 perces online angol magánóra önmagában még nem garancia a fejlődésre. Ebben az útmutatóban…
Mindig csak később jutnak eszedbe a szavak? Sokak küzdenek ezzel a problémával. Ne maradj egyedül…