Esettanulmányok

Top5 weboldal, amivel rágyúrhatsz a hallás utáni szövegértésre

Top5 weboldal, amivel rágyúrhatsz a hallás utáni szövegértésre

A legtöbb nyelvtanuló életében eljön a pillanat, amikor úgy érzi, hogy ugyan már remekül érti a szintjének megfelelő tanulótársakat, mégis végtelen szakadék választja el attól, hogy tökéletesen megértse az angol kollégát, külföldi rokont, az angol filmeket vagy egyszerűen csak a gyors beszédet. Ha Te is így érzed, akkor ez a cikk Neked szól.

Először is nem árt tudni, hogy a hallás utáni szövegértés is éppen olyan skill, mint bármi más, azaz nem egyik percről a másikra, hanem türelmes és kitartó gyakorlással fejleszthető a legjobban.

Hogyan gyakoroljuk a hallás utáni szövegértést?

Röviden: rendszeresen, szintnek megfelelő gyakorlattal és élvezve, hogy megy.

Persze nem csodálkoznék, ha sokan elveszettnek éreznék magukat a neten fellelhető tömérdek anyag között. Ezért most következzen az 5 talán legértékesebb kincsesbánya, amivel felturbózhatod a hallás utáni szövegértésedet.

Minél lejjebb van az oldal a listán, annál nagyobb kihívásokat tartogat.

Top5 weboldal, ami garantáltan megedzi a füledet

 

1) http://www.newsinlevels.com/

Kevés weboldalt készítenek kifejezetten kezdőknek, de ezt ők is nagy haszonnal látogathatják. Három szinten hallgathatunk aktuális hírekhez kapcsolódó anyagokat, amelyek között tematikusan is kereshetünk. Hatalmas előnye az oldanak, hogy a nehezebb szavakat körülírja nekünk, ráadásul a hanganyagok tempója is kifejezetten lassú.

Pro tipp: Hallgass meg egy hírt több szinten is a könnyűtől a nehezebb felé haladva.

2) http://www.esl-lab.com/

Több száz kidolgozott hallott szövegértési gyakorlatot találsz ezen az oldalon, kezdőtől haladó szintig. Az egyszerű design hasznos anyagokat takar. Itt ráhangolódó feladatok, változatos témák várnak, a párbeszédhez kapcsolódó feladatok hanganyagának minősége pedig kiemelkedő és élethű.

Pro tipp: Mivel itt nem érhető el a hanganyagok átirata, ha szükséges, hallgass meg egy-egy anyagot akár 3-4 alkalommal is.

3) http://breakingnewsenglish.com/

Ez az oldal nem csak a hallott szövegértés fejlesztésére használható, de arra nagyon.

Összesen 7 szinten hallgathatunk aktuális híreket. Nagy pozitívum az a sok előre gyártott feladat, ami rendelkezésre áll ezen az oldalon, csak le kell görgetni hozzá.

Hallgathatunk amerikai vagy brit kiejtést, 5 különböző sebesség áll a rendelkezésünkre, és diktálást is választhatunk. Ennek fejében talán nem vesszük zokon, hogy a hang kissé gépszerűen hat.

Pro tipp: Nehezebb anyagoknál használd a lyukas szöveget, olvasd el egyszer, és hallgatás közben írd be a hiányzó szavakat.

4) https://www.youtube.com

A Youtube-ot azt hiszem, senkinek nem kell bemutatni. A benne rejtőző lehetőségeket viszont kevesen használják ki maradéktalanul.

Szinte minden megtalálható itt különböző nyelvváltozatoktól kezdve (skót, többféle amerikai és brit, stb.) könnyített olvasmányok teljes hanganyagán át, egész filmekig, interjúkig, show-műsorokig.

A legfőbb problémát a célzott segítség hiánya és az említett sokaság jelenti, hiszen nem egyszerű feladat a nagy kavalkádban megtalálni a pont nekünk valót.

Néhány kiindulási pont:

http://bit.ly/2fzsy46 – A BBC hallott szövegértéssel foglalkozó lejátszási listája hozzá tartozó szöveggel (!)

http://bit.ly/2gGdkrp – Hosszabb vágatlan interjúk híres színészekkel és filmesekkel. Kiváló beszélt nyelvi fordulatok ellesésére haladóknak.

Pro tipp: Szánd rá az időt, hogy találj egy (vagy több) a céljaidhoz és érdeklődésednek megfelelő csatornát és tarts ki mellette.

5) http://www.ted.com/

Haladó angolosoknak ajánlom ezt az innovatív gondolatoktól hemzsegő oldalt. Nagy előnye a sokszínűség. Rengeteg téma és rengeteg anyanyelvi és nem anyanyelvi előadó közül válogathatunk, akik különféle kiejtéssel edzik a füledet.

Sokat segít, hogy minden videóhoz elérhető angol felirat és átirat (transcript) is. A Discover à Topics útvonalon keresztül tematikusan is kereshetünk videót.

Pro tipp: Keress a saját szakterületedhez, érdeklődési körödhöz kapcsolódó videókat, így fejlesztheted az ahhoz tartozó szókincsedet is.

Persze kizárólag videókból, zenékből, vagy hallás utáni szövegértési feladatokból nem fogsz megtanulni angolul, de jó alapot adhatnak a folytatáshoz.

Ha gyorsabb, hatékonyabb megoldást keresel, akkor próbáld ki 100% beszéd, 0% könyv módszerű tanfolyamainkat, és csatlakozz ahhoz a 2 500+ fős közösséghez, akik ezzel a módszerrel már megtanultak angolul beszélni:

Kelemen Dávid, tanár
Speak! Nyelviskola

Share

Recent Posts

CSÍPŐS LEVESTŐL A NYELVTANULÁSIG

A gyakorlás a kulcs, hiszen a szavak jelentése csak akkor válik valósággá, ha tudod őket…

2026. február 25.

Hogyan győzzem le az angol beszédtől való félelmemet?

Az angol beszédtől való félelem egy szorongásos reakció, amely idegen nyelven történő megszólaláskor jelentkezik, és…

2026. február 24.

Mitől hatékony egy online angol magánóra? – 5 lépéses útmutató

Egy 45 perces online angol magánóra önmagában még nem garancia a fejlődésre. Ebben az útmutatóban…

2026. február 24.

HATÁRIDŐK ÉS KIHÍVÁSOK

Mindig csak később jutnak eszedbe a szavak? Sokak küzdenek ezzel a problémával. Ne maradj egyedül…

2026. február 24.

Ilyen egy hatásos, beszédcentrikus és budapesti online angol nyelvtanfolyam

A budapesti nyelviskolai piacon a hagyományos, tankönyv központú modell még mindig domináns. Pedig egy igazán…

2026. február 23.

Mennyibe kerülnek általában az online angol magánórák 2026-ban?

Az online angol magánóra árak 2026-ban Budapesten jellemzően 7.000–12.000 Ft között mozognak 45 percre vetítve.…

2026. február 23.