Blog

3 tipp: Így fejleszd angoltudásod zenehallgatással – Speak! Nyelviskola

Annyi jó angol nyelvű zene van a világon, hogy bűn lenne, ha nem használnád fel őket arra, hogy szórakozva fejleszd az angoltudásod! 🙂 Segítünk hogyan:

Zenét hallgatni mindenki szeret, és olyan sok angol nyelvű dal létezik, hogy bárki könnyen megtalálja a kedvenceit közöttük. Ez pedig nagy segítség lesz a nyelvtanulásban is, hiszen könnyebben tanulunk meg olyan dolgokat, amiket szeretünk.

Most 3 tippet gyűjtöttem össze neked, amik segíteni fognak, hogy zenékkel fejleszd az angolod:

1) Ne csak hallgasd, énekeld is!

Rengeteget segíthet a kiejtésed felturbózásában, ha nem csak hallgatod a zenéket, hanem énekled is. És nem, nem elég ha magadban énekelgetsz. Az fog segíteni, ha tényleg hangosan énekelsz.

Először csak énekeld az előadóval együtt. Koncentrálj arra, hogy minél inkább lemásold az ő kiejtését és „beszédstílusát”. És ha ez már jól megy, akkor próbálkozz meg az adott dal karaoke verziójával is. A Youtubeon tuti fent lesz, csak írd be az adott szám címe mögé a karaoke szót és mehet is az éneklés.

Nem számít, ha nem jó a hangod, vagy hamis vagy, hiszen nem tehetségkutatóba készülsz. A kiejtésed pedig akkor is rengeteg tud fejlődni ezzel a módszerrel, ha rosszul énekelsz. 🙂

2) Fordítsd le te magad

Könnyű rákeresni, hogy mi egy dalszöveg magyar verziója. De sokkal többet tanulsz abból, ha megpróbálod inkább te magad lefordítani. Egyesével kiszótáraznod a szavakat és kifejezéseket, amiket nem értesz, ameddig szépen össze nem áll az egész jelentése.

Ha nagyon elakadsz, akkor pedig még mindig rákereshetsz a magyar verzióra, hiszen szinte biztos, hogy valaki már lefordította és feltöltötte az internetre. De sokkal jobb, ha ezt már csak amolyan ellenőrzésnek használod, hogy megnézd mennyire sikerült jól fordítanod.

Ezzel a módszerrel fejlesztheted a szókincsedet. És hidd el, hogy sokkal könnyebben megjegyzed majd a szavakat így, hogy tudod egy számodra kedves dal szövegéhez kötni. 🙂

3) Nézz a dalszöveg mögé

Néha a dalszöveg lefordítása is kevés ahhoz, hogy megértsd miről is szól pontosan egy adott szerzemény. Van, amikor ismerned kell a dal születése mögötti sztorit ahhoz, hogy összeálljon a kép.

Ebben segítségedre lehet például a Genius nevű dalszöveges oldal. Itt ugyanis a dalok nagy részénél a szöveg mellett egy csomó háttérinformációt is találsz arról, hogy mi a története és mi inspirálta az előadót a megírására.

Szóval ha egy dal elsőre teljesen érthetetlennek tűnik még lefordítva is, vagy csak szeretnél igazán mélyen beleásni a történetébe, akkor érdemes átolvasnod a hozzá tartozó háttérinfókat.

Ne feledd el a beszédet sem

Hadd legyek veled őszinte. A zenékkel sokat fejleszthetsz angolodon, de sajnos a beszédkészségeden nem fognak nagyot javítani. Pedig a legtöbb magyar nyelvtanulónak pont a beszéd az, ami igazi mumus.

Szóval ha szeretnéd magabiztosan beszélni az angolt, akkor többre lesz szükséged a zenehallgatásnál. Beszélni ugyanis csak úgy tudsz megtanulni, ha ezt gyakorlod, azaz beszélgetsz angolul. 😉 Erre lett kitalálva a Speak! Nyelviskola 100% beszéd, 0% könyv módszere. Próbáld ki:

Piroska Dóri, marketinges
Speak! Nyelviskola

Share

Recent Posts

Mi a legjobb módszer a magabiztos angol beszéd elsajátításához?

A magabiztos angol beszéd nem tehetség kérdése, hanem egy következetes rendszer eredménye, amely magas, aktív…

2026. február 26.

Melyik a legjobb online angol kurzus újrakezdőknek?

Kép forrása: Canva - canva.com Az online angol kurzusok száma 2026-ra robbanásszerűen megnőtt. Videós platformok,…

2026. február 26.

CSÍPŐS LEVESTŐL A NYELVTANULÁSIG

A gyakorlás a kulcs, hiszen a szavak jelentése csak akkor válik valósággá, ha tudod őket…

2026. február 25.

Hogyan győzzem le az angol beszédtől való félelmemet?

Az angol beszédtől való félelem egy szorongásos reakció, amely idegen nyelven történő megszólaláskor jelentkezik, és…

2026. február 24.

Mitől hatékony egy online angol magánóra? – 5 lépéses útmutató

Egy 45 perces online angol magánóra önmagában még nem garancia a fejlődésre. Ebben az útmutatóban…

2026. február 24.

HATÁRIDŐK ÉS KIHÍVÁSOK

Mindig csak később jutnak eszedbe a szavak? Sokak küzdenek ezzel a problémával. Ne maradj egyedül…

2026. február 24.