English Fun Facts

Mit jelent pontosan a mém szó? És hogyan magyarázhatod el annak, akinek fogalma sincs róla?

Szinte minden nap szembejön velem egy olyan mém, amin jót nevetek. Ismerem és szeretem őket, pont mint a korosztályom nagy része. Mégis gondban voltam, amikor Apukámnak kellett elmagyaráznom mit is jelent a mém szó.

Szerda este a két nővéremmel és Apuval vacsoráztam. Beszélgetés közben a tesómnak eszébe jutott, hogy pont látott a témához kapcsolódóan egy vicces mémet. Amint ezt kimondta Apu már kérdezte is, hogy mi az a mém. Hárman háromféleképpen próbáltuk elmagyarázni és kiderült, hogy nem is olyan egyszerű feladat. Végül mutattunk pár mémet és így sikerült átadnunk, hogy mit is takar a kifejezés. De ha nem lett volna lehetőségünk rögtön kikeresni pár példát, akkor gondban lettünk volna.

Ezután belegondoltam, hogy tulajdonképpen tényleg nem tudom hogyan határoznám meg a mém jelentését. Pedig csomó ember van a környezetemben, aki nem ismeri őket, így a kérdés simán felmerülhet még. (Hiába világosítottuk fel Aput, Anyukám még mindig hátra van például 😀 )

Na nézzük, hogy mit jelent a mém

A Wikipédia meghatározása szerint az internetes mém egy olyan kifejezést vagy fogalmat takar, ami divatszerűen terjed embertől emberig az interneten. Ennél még pontosabb az Apertúra Magazin meghatározása:

(a) digitális tartalmak olyan csoportja, amelyek tartalmilag, formailag és / vagy álláspontjukat tekintve közös jellegzetességekkel bírnak,

(b) létrehozójuk tisztában van más hasonló tartalmak létezésével, továbbá

(c) nagy számú felhasználó az interneten terjeszti, utánozza és / vagy módosítja őket.

Ilyen például a grumpy cat (azaz a morcos macska) mém. Egy egyszerű cicás kép, ami lavinát indított. Az emberek viccesnek találták a fotót, így elkezdett terjedni mindenféle poénos szöveggel feliratozva. Csak pár példa:

1. kép: Szeretem a Titanic filmet. A kedvenc szereplőm a jéghegy volt; 2. kép: Holnap is szeretni fogsz még? - Holnap? Már ma sem szeretlek; 3. kép: Kávét. Most.

De mémnek számítanak például az interneten terjedő kihívások is, mint amilyen az ice bucket challenge (jeges vödör kihívás) volt.

Ahhoz, hogy jobban megértsük érdemes megnézni az eredetét

A mém a görög miméma (utánzás) szóból ered. Tehát nem csoda, hogy olyan tartalmakra használjuk, amiket az interneten másolással és módosítással terjednek.

A szó angol megfelelője a meme, amit Richard Dawkins alkotott meg, szintén a miméma szóból kiindulva. A magyar verzió tulajdonképpen ebből alakult ki.

Kedvenc angoltanulással kapcsolatos mémeink

Most hogy már mindenki érti a mém szót, íme pár angoltanulással kapcsolatos kedvencünk 🙂

(1. kép: Nem lehetsz rossz angolban, ha nem is tanulsz angolul; 2. kép: - Beszélsz angolul? - Igen. - Mi a neved? - Igen.)

(1. kép: Lehagy egy vesszőt. Megbukik angolból; 2. kép: Mémeket nézegetni otthon a telefonodon és megjelölni a barátaidat - Mémeket készíteni angolórán és megmutatni őket a tanárodnak.)

Ha szeretnéd érteni a poént

Szeretnél megérteni minden angolnyelvű viccet és mémet? Na ez az, amihez nem elég az internetezés. Sőt, a hagyományos angolóra sem, hiszen ott ritkán térnek ki a beszélt angol szlengjeire. Pedig ezek a mémek gyakori részei.

Ha igazán jó angoltudásra vágysz, akkor tudnod kell beszélni is a nyelvet. Ezért azt javaslom, hogy válassz beszédközpontú tanfolyamot. Ha szeretnéd kipróbálni a mi 100% beszéd, 0% könyv módszerünket, akkor első lépésként kérj visszahívást tőlünk!

Piroska Dóra, marketinges
Speak! Nyelviskola

 

Share

Recent Posts

MÉG MINDIG DOLGOZOM

Még mindig dolgozol az angol tudásodon? 🌍😏 Nem csak munkát, de sok új ismerőst is…

2026. augusztus 28.

10 angol szó, amit augusztus 20. kapcsán érdemes ismerned

Kép forrása: Canva - canva.com Augusztus 20. Magyarország egyik legfontosabb nemzeti ünnepe. Ezen a napon…

2026. augusztus 28.

ÖSSZESZORUL A TORKOM

Összeszorul a torkod, amikor meg kell szólalnod angolul? 😱 Nincs mitől félni, csak gyakorolni kell!…

2026. augusztus 26.

MAX A KONYHÁIG JUTOK EL

A nyelvtanulás néha nehéz, de ne félj a hibáktól, hiszen a fejlődés csak így lehetséges!…

2026. augusztus 24.

Mitől lesz tényleg izgalmas és hatékony az online angol nyelvtanulás?

Az online angol nyelvtanulás akkor válik igazán hatékonnyá, ha magas az aktív beszédidő, strukturált rendszerben…

2026. augusztus 23.

Mennyit kell angolul beszélni ahhoz, hogy fejlődjön az ember nyelvtudása?

A beszédkészség fejlődésének szempontjából a legfontosabb mérőszáma az aktív beszédidő, az, hogy ténylegesen mennyit beszél…

2026. augusztus 23.