Blog

Angolban nincs nyelvérzék (téged sem ezt tart vissza) – Speak! Nyelviskola

Azok, akiknek nehezen megy az angoltanulás sokszor beletörődnek a dologba és egyszerűen lerendezik azzal, hogy „Hiába, semmi nyelvérzékem”. Pedig a nyelvérzék egy mítosz. Az angoloknak például szavuk sincs rá…

A magyarban nyelvérzékre panaszkodunk és sokszor a tanárok is ezzel indokolják, hogyha kudarcot vallanak és nem tudnak megtanítani egy diákot angolul.

A nyelvérzék úgy van beállítva, mint egy nagyon is konkrét tudományos dolog. Mégis sok nyelvben még csak nem is egy létező kifejezés. Például az angoloknak sincs rá szavuk.

Ne érts félre, tény hogy vannak akiknek könnyebben megy a nyelvtanulás, mert úgymond tehetségesek benne. De olyan nem létezik, hogy valaki képtelen megtanulni egy nyelvet, mert nincs nyelvérzéke.

Nincs olyan, hogy nincs nyelvérzéked

Tehát a probléma nem is a nyelvérzék kifejezéssel van elsősorban, hanem azzal ahogy használjuk. Azt mondjuk nincs semmi nyelvérzékünk. Márpedig nem ismerek olyan embert, akinek ne lenne. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy képesek voltunk megtanulni az anyanyelvünket.

Nyilván már ehhez is kellett nyelvérzék. És tény, hogy vannak, akik tehetségesebben bánnak a nyelvvel, például az írók és költők. De mégse mondhatjuk, hogy vannak emberek, akiknek annyira nincs nyelvérzékük, hogy képtelenek lettek volna megtanulni az anyanyelvüket.

Ha a nyelvtanulás szenvedve megy, akkor máshol kell keresni a hibát

Nem ismerek olyan gyermeket sem, aki mondjuk annyira nem nagy nyelvtehetség, ezért csak 15 éves korára tanult meg beszélni. Ha bemész egy óvódás csoportba, akkor azt tapasztalhatod, hogy nyelvtehetségtől függetlenül minden gyermek ki tudja fejezni, és meg tudja értetni magát.

Szóval hidd el, hogy nem normális ha több mint 10 éve tanulsz már angolul, és még mindig nem megy a beszéd. És nem a nyelvérzékeddel van a gond!

Ha meg tudtál tanulni magyarul, akkor az angol nyelv elsajátítására is képes vagy. Nem a nyelvérzékeddel van gond, hanem valószínűleg inkább a módszerrel, amivel tanulsz.

Mert gondolj csak bele hogyan tanultad meg az anyanyelved: a beszéddel kezdtél, és beszédgyakorlás által sajátítottad el a nyelvtant és a kifejezéseket. Egészen iskolás korodig nem találkoztál egy igeidővel, vagy nyelvtani szabállyal sem, mégis szinte hibátlanul beszélted a nyelvet.

Mi úgy gondoljuk, hogy ez a sikeres megközelítés az angoltanulásnál is. És így gondolja az a több mint 4.000 ember is, akinek segítettünk abban, hogy közelebb kerüljön a magabiztos angol beszédhez.

Ha szeretnéd megtapasztalni mekkora élmény az angoltanulás a 100% beszéd, 0% könyv módszerrel, akkor próbáld ki ingyen:

Piroska Dóri, marketinges
Speak! Nyelviskola

Share

Recent Posts

Utazási tanácsok angol nyelvterületi országokhoz – negyedik rész: 10 hasznos tipp, ha Kanadába utazol nyáron

Kép forrása: Canva-canva.-com Kanada egy hatalmas, sokszínű ország, amely egyszerre kínál modern városi élményeket és…

2025. augusztus 21.

ROLL IN

Sokan csak az arrive szót használják, pedig van rá menőbb, lazább kifejezés is: roll in.…

2025. augusztus 19.

ÖSSZETETT SZAVAK 3.

Tanulj angolul játékosan! 🐝🌙 Ebben a videóban megmutatom, hogyan lesz két külön szóból egy új…

2025. augusztus 16.

TAKE OFF

Sok angol szó többféleképpen is használható – ma a "take off" 3 jelentését mutatom meg…

2025. augusztus 14.

Utazási tanácsok angol nyelvterületi országokhoz – harmadik rész: 10 hasznos tipp, ha Írországba utazol nyáron

Kép forrása: Canva-canva.-com Írország zöld, barátságos, mesékkel teli ország – és kiváló terep az angol…

2025. augusztus 13.

MAKEOUT

Tudtad, hogy az angol kiss szónak van egy szlengváltozata is? 😏 Ez a make out,…

2025. augusztus 11.