Blog

Az angoltanulás olyan mint a hóesés – Speak! Nyelviskola

Kép forrása: www.freepik.com

Elsőre talán semmi közöset nem találsz a havazásban és a nyelvtanulásban. Pedig van egy dolog, ami alapján nagyon is hasonlítanak – és ez a szempont neked is segíthet abban, hogy sikeres tanuló legyél.

Ma este kinéztem az ablakon és lelkesen konstatáltam, hogy kint óriási pelyhekben esik a hó. Eldöntöttem, hogy kicsit később el is viszem sétálni a kutyámat, aki egyenesen imádja a havat. De mire eljutottunk volna idáig rá kellett jönnöm, hogy a gyönyörű hóesésből bizony semmi nem marad meg, szóval hiába örültünk. Hogy miért mesélem ezt el? És mi köze van ennek az angoltanuláshoz? Elárulom:

Én két típusú hóesést különböztetek meg:

  1. Amikor csak esik a hó, de nem marad meg
  2. Amikor a hó esik és meg is marad

Az első inkább csak látszatra jó, de nem sok előny származik belőle. Sőt látszatra is csak első ránézésre szép, hiszen maga a havazás kellemes látvány, de a földön utána maradó tocsogós sár már kevésbé. A második azonban már valódi hóréteget jelent, amit igazán élvezni lehet. Ilyenkor jöhet a hógolyózás, a szánkózás, és az a kellemes érzés, amikor az ember talpa alatt ropog a hó.

Ez a két típus az angoltanulásban is létezik

  1. Van aki folyamatosan tanulja az angolt, de mégsem jut el soha a magabiztos beszédig
  2. Van aki tanulja az angolt és a beszédkészsége is folyamatosan fejlődik

Az első eset becsapós (pont, mint amikor szépen esik a hó, de mégsem marad meg): Sok ember tanul Duolingoval, különféle internetes feladatokkal, vagy épp szókártyákkal. Ez elsőre látványosnak és szépnek tűnik, de aztán a legtöbb esetben nem lesz belőle használható nyelvtudás, így sajnos pont annyit ér, mint a latyakossá váló talaj hóesés közben.

Ebben az a legrosszabb, hogy nem is a tanuló hibája az eredménytelenség, hiszen ő időt és energiát tesz az angolba. A hiba ilyenkor a módszerben van, ami nem építi a beszédkészséget – így aztán soha nem juthatunk el vele odáig, hogy magabiztosan beszéljük a nyelvet.

Ezzel ellentétben ha egy jó módszerrel dolgozunk, akkor a befektetett időnek látványos eredménye is lesz. Nem olvad el a tudásunk, és nem esünk szét éles helyzetekben, amikor meg kellene szólalnunk angolul. Gyönyörű hótakaróként növekszik majd a szókincsünk és a beszédkészségünk is.

Szóval ha szeretnél valódi tudást építeni, akkor nem látszat tevékenységekre lesz szükséged, hanem rengeteg beszédgyakorlásra. Ebben segít a 100% beszéd, 0% könyv módszer. Próbáld ki online:

Share

Recent Posts

Újévi fogadalmak angolul – 15 hasznos angol kifejezés kezdőtől a haladóig

Kép forrása: Canva-canva.-com Az év vége sokakat számvetésre késztet: átgondoljuk, mi sikerült jól, min szeretnénk…

2026. január 15.

NEM MEGY A BESZÉD?

Ha te is jobban értesz, mint amennyit mondani tudsz, itt az idő cselekedni! 💪 Csatlakozz…

2026. január 14.

CÉL

Fedezd fel az angolt szórakozva! Tanulj Péterrel, és tapasztald meg, hogy a nyelv nem csak…

2026. január 12.

Miért buknak el az Újévi fogadalmak?

Kép forrása: Canva-canva.com Statisztikák szerint az emberek új évi fogadalmainak nagy része nem teljesül, pl.:…

2026. január 11.

RUTIN

Sokan a gyakorlás helyett inkább a miérteket keresik. Pedig a rutin a kulcs a sikerhez!…

2026. január 11.

ÉRDEKEL EZ A FILM

A nyelvtan egyszerűségével és a helyes ragozással könnyedén megszólalhatsz angolul. Ne hagyd, hogy a ragozások…

2026. január 9.