Vélemény

Így öli meg az álmokat az iskolai nyelvoktatás

Ma már szinte minden iskolás tanul angolul. De vajon van ennek értelme?

Félre ne értsd, teljes mértékben egyetértünk azzal, hogy a gyerekek angolul tanuljanak. Hiszen minden nyelv egy új világot nyit meg előttük. De úgy gondoljuk, hogy önmagában a tanulásnak nincs sok értelme, amíg nem eredményez használható tudást. Amíg nem éri el, hogy a tanulók képesek legyenek gond nélkül kommunikálni az adott nyelven.

Ez a cél pedig keveseknél teljesül csak. 🙁

Legalábbis mi ezt látjuk. Sajnos gyakori, hogy valaki azzal érkezik nyelviskolánkba, hogy:

„Több mint 10 éve tanulom az angolt, egészen iskolás korom óta. De még mindig nem megy, elfog a rettegés, ha meg kellene szólalnom.”

Most mondd meg, szerinted ilyen esetekben mégis mennyi értelme volt az iskolai angolóráknak?

Elszomorító, de utána jön az igazi sokk

Az igazi sokk akkor jön, amikor tovább beszélgetünk, és az is kiderül, hogy rengeteg olyan álma van, amihez kell az angol és emiatt nem tudta beteljesíteni őket. 🙁

Képzeld el, milyen hogyha valaki évek óta nem boldog a munkahelyén, de tudja, hogy álmai állásához kellene az angol. Így aztán nem vált.

Képzeld el, milyen, hogyha valaki egész életében külföldre vágyott, de utazásaiban, vagy épp a kiköltözésben meggátolja a nyelvtudás hiánya.

Képzeld el, milyen, hogyha valaki nem tud igazán közel kerülni a külföldi vejéhez/nejéhez, vagy akár a saját unokáihoz. Mert ők már külföldön nőttek fel és jobban beszélik az angolt, mint a magyart.

Ne álljon az angol hiánya az álmok útjába!

Mi azt szeretnénk, ha a következő generációnak már nem állítana akadályokat a nyelvtudás hiánya.

A Speak! alapítóinak Péternek és Józsinak összesen 7 gyermekük van. Azt szeretnék, ha ők már használható angoltudással kerülnének ki az iskolából, mert tudják, hogy a nyelvtudás mennyi lehetőséget nyit meg előttük.

De úgy látjuk, hogy sajnos az iskolai órákkal a magabiztos angoltudás még mindig egy távoli (sokszor egyenesen elérhetetlen) cél. Elavult módszerek és sokszor rossz tanárok állnak az útjába.

Ezért találtuk ki a juniort!

Péter pontosan ezek miatt fejlesztette ki a junior tanfolyamot. Az a cél, hogy a tanfolyam használható angoltudást adjon a fiatalabb korosztálynak. Hetente 2×2 tanóra, hétköznaponként 15:00 és 16:30 között. Így könnyű odaérni a suliból, de mégsem tart késő estig a plusz angol.

Szuper csapat és jófej tanárok. De ami a legfontosabb: egy modern, működő módszer és használható tudás, amivel tényleg megtanulsz angolul BESZÉLNI. Ha érdekelnek a részletek kattints ide:

Piroska Dóra, marketinges
Speak! Nyelviskola

Share

Recent Posts

Utazási tanácsok angol nyelvterületi országokhoz – negyedik rész: 10 hasznos tipp, ha Kanadába utazol nyáron

Kép forrása: Canva-canva.-com Kanada egy hatalmas, sokszínű ország, amely egyszerre kínál modern városi élményeket és…

2025. augusztus 21.

ROLL IN

Sokan csak az arrive szót használják, pedig van rá menőbb, lazább kifejezés is: roll in.…

2025. augusztus 19.

ÖSSZETETT SZAVAK 3.

Tanulj angolul játékosan! 🐝🌙 Ebben a videóban megmutatom, hogyan lesz két külön szóból egy új…

2025. augusztus 16.

TAKE OFF

Sok angol szó többféleképpen is használható – ma a "take off" 3 jelentését mutatom meg…

2025. augusztus 14.

Utazási tanácsok angol nyelvterületi országokhoz – harmadik rész: 10 hasznos tipp, ha Írországba utazol nyáron

Kép forrása: Canva-canva.-com Írország zöld, barátságos, mesékkel teli ország – és kiváló terep az angol…

2025. augusztus 13.

MAKEOUT

Tudtad, hogy az angol kiss szónak van egy szlengváltozata is? 😏 Ez a make out,…

2025. augusztus 11.