Kép forrása: Canva-canva.com
Route 66, avagy az ikonikus 66-os út. Ha megkérdeznénk az utca emberét, hogy soroljon fel vérbeli amerikai dolgokat, ez az útvonal biztos, hogy hamar felkerülne a listára. Ha pedig egy amerikait kérnénk arra, hogy meséljen róla, ő csak úgy nevezné, “America’s Main Street” azaz “Amerika főutcája”, vagy úgy, hogy “Mother Road,” vagyis “az országutak anyja”. Az USA leghíresebb országútja mára már történelmi jelentőséggel bír, és nemcsak az amerikai és angol nyelvterületi kultúra, hanem az autós turizmus szimbóluma is.
Bizony, a 66-os út nem egyszerűen egy főútvonal, hanem egy legenda, ami nyolc államon halad át Chicagótól egészen Kaliforniáig, olyan nagyobb városok között kanyarogva, mint St. Louis vagy Tulsa. Átutazni rajta felejthetetlen élmény, de vajon miért volt ekkora hatással az utazókra, és hogyhogy ennyi év után is megőrizte hírnevét?
A szimbólum, ami megváltoztatta az emberek életét
A 66-os út története egészen 1926-ig nyúlik vissza. November 11-én kezdődtek meg az építési munkálatok azzal a céllal, hogy egy főútvonal kösse össze a keleti és a nyugati országrészt. A csak kétirányú forgalomra alkalmas, Chicago és Los Angeles közötti útszakaszt 1938-ban adták át, és rekordsebességgel, 11 év alatt készült el. Az útvonal 3.940 kilométeren át húzódott, és keresztül haladt Illinois, Missouri, Kansas, Oklahoma, Texas, Új-Mexikó, Arizona és Kalifornia államokon. Ez a távolság napi 8 óra vezetéssel számolva, 100 km/h sebesség mellett körülbelül 5 nap alatt tehető meg. Kezdetben a 62-es nevet viselte, ám végül ezt megváltoztatták a jobban hangzó, könnyebben megjegyezhető 66-osra.
Nem sokkal az átadás után, az 1940-es években vált különösen jelentőssé, mivel egy újfajta, megbízható mobilitást biztosított az emberek számára a gazdasági világválság és a második világháború után. Az útvonal egy fontos szimbolikus szerepet is betöltött ebben az időszakban, ugyanis akik elveszítették a munkájukat és az otthonukat, a 66-os úton indultak el Kalifornia felé az új élet, és az amerikai álom beteljesülésének reményében. Az út mentén ekkor még számtalan kisváros létezett, melyek a megnövekedett forgalomnak köszönhetően egyre nagyobbakká váltak. Egymás hegyén-hátán nyíltak meg az első “drive-through” éttermek, motelek, autós pihenők, autósmozik, autószervizek és benzinkutak.
Az útvonal popkultúrára gyakorolt hatása megkérdőjelezhetetlen, elég, ha csak az 1946-os (Get Your Kicks on) Route 66 című dalt elevenítjük fel, amit Bobby Troup írt, de Nat King Cole és Chuck Berry tett világszerte népszerűvé. A híres „Get Your Kicks on Route 66” szlogen a kalandvágyó utazók és a nosztalgiázó generációk számára egyet jelent a szabadság örömével, ami örökre beépült az amerikai történelembe.
Hanyatlásból újjászületés
1956-ban kezdődött meg az a változás, ami később a 66-os út fénykorának végéhez vezetett, ugyanis az USA a német példát követve átállt a kereszteződések nélküli államközi autópályák használatára, ami a korábbi országutakhoz képest egy magasabb rendű, immár 2×2 sávos útvonalhálózatot jelentett. Az Interstate Highway System megjelenésével a kisebb rangú autóutak már a 60-as évek elején elkezdtek elnéptelenedni, hiszen az újonnan átadott pályákon magasabb volt a megengedett maximális sebesség, így az autósok sokkal gyorsabban eljutottak A-ból B-be. A 66-os út is egyre kietlenebbé vált, annak ellenére, hogy mindent elkövettek annak érdekében, hogy visszacsalogassák az autósokat. Felújítási munkálatokat végeztek, sőt, volt olyan szakasz, ahol a 160 km/h-s sebesség is megengedett volt, de úgy tűnt, ez sem volt elég, a Route 66 számára eljött az idő, hogy nyugdíjba vonuljon. Egészen 1985-ig próbálták meg újabb szakaszok megépítésével visszacsábítani az autós forgalmat, de ezek a törekvések sem jártak sikerrel.
Az országút kezdett szinte teljesen kihalttá válni, egyes szakaszokat szó szerint bekebelezett a természet, a megmaradt részek pedig annyira elhanyagolttá váltak, hogy rendkívül balesetveszélyesek lettek. Az 1990-es években megfogalmazódott, hogy az USA leghosszabb, legöregebb és egyben legzsúfoltabb autóútja muzeális értékű, megőrzése pedig kulcsfontosságú. Megkezdődött egy óriási volumenű felújítás és korszerűsítés, a 66-os út történelmi címet kapott, újra megjelent az autós forgalom.
Bár a Route 66 hivatalos státusza 1985-ben, az autópályák korszerűsítése és az új közlekedési útvonalak kialakítása miatt megszűnt, az országutak anyja iránti lelkesedés sosem merült feledésbe. Manapság is rengeteg autós és turista keresi fel, hogy átéljék az élményt, amit egykor a 66-os út kínált. A helyi közösségek és az utat keresztező városok is igyekeznek megőrizni az útvonal jelentőségét különböző rendezvények és túrák szervezésével, valamint az út mentén mai napig működő éttermek, benzinkutak, emlékművek üzemeltetésével, amelyek Amerika főútvonalának fénykorát idézik. 2008-ban a világ 100 legértékesebb létesítménye közé sorolták és visszanyerte helyét az állami országutak között is.
Azoknak, akik végig szeretnék autózni az utat szükségük van biztos angoltudásra is, hogy minden eshetőségre felkészültek legyenek. Persze angol tudás nem csak egy ekkora kihíváshoz kell, a mindennapokban is szükséges. Mi azért vagyunk, hogy megtanítsuk az embereket angolul beszélni, ebben tudunk segíteni Neked vagy bárkinek. Nálunk minden diáknak az első lépése, hogy kipróbálja a módszert egy ingyenes és kötelezettségmentes bemutatóórán. Ezen az oldalon találsz információt a módszerünkről és tudsz jelentkezni a bemutatóórára.


Gerenda Ingrid
szövegíró