„Nekem a bemutatóóra még mindig a nap fénypontja.” – jubileumi interjú Dunay Péterrel, a Speak! alapítójával és szakmai vezetőjével

SpeakMan: Tegnap tartottad meg az 500., jubileumi bemutatóórát a Speak!-ben. Milyen érzés?

Dunay Péter: Őszintén mondom, hogy erről fogalmam sem volt. Nem is tudtam, hogy van nálunk valaki, aki ezt számolja. Olyan, mint a fociban. A feleségem mindig azt kérdezi, hogy most tényleg van valaki, aki azt számolja, hogy ki hányat passzol? Pedig az egyik legfontosabb adat a fociban. Valószínűleg a bemutatóóra szám az egyik legfontosabb adat az iskolánk életében.

Szóval sokkot érzek! Nem gondoltam volna, hogy az elmúlt 2,5 évben ennyit tartottam.

SpeakMan: Mennyit változott az elmúlt 2,5 évben a bemutatóóra?

Dunay Péter: Teljesen kicseréltem. Ki kellett, mert össze kellett tudnom hozni sok különböző tudásszintű embert 2 órára úgy, hogy a teljesen kezdők és az erőteljes haladók is előrelépést érezzenek már a haladásukban a bemutatóóra végére.

A másik sarkalatos pont az, hogy pontosan mennyi adattal kell ellátnom az érdeklődőket, hogy mellettünk döntsenek. Rengeteg mindent el tudok mondani az általunk alkalmazott eljárásról, a szótanulásról, magáról a nyelvtanról, azonban nem mindegyik ugyanolyan fontos elsőre. Ezt folyamatosan szűrtem.

SpeakMan: Mi a legnagyobb különbség az első és a legutolsó bemutatóóra között, és mi az, amit pontosan ugyanúgy csinálsz most, mint 2013 őszén?

Dunay Péter: A koreográfia. Az elsőnél nem volt. Tegnap pedig már úgy toltam, hogy minden egyes mondatomnak pontos helye van, és pontos tartalma. Ez a legnagyobb különbség. Vagyis jó alaposan meg van tervezve, mert már tudom, hogy melyik mondatom pontosan milyen hatást kelt.

SpeakMan: Mit szeretsz a legjobban a bemutatóórákban?

Dunay Péter: Azokat az érdeklődő embereket, akik veszik a fáradtságot, és eljönnek. Irtózatosan nagyra tartom őket, és becsülöm ezeket az embereket. Nagyon szeretek velük együtt dolgozni, pedig néha tényleg eléggé fáradtan és problémákkal terhelten érkeznek. De nem gyártanak kifogásokat, itt vannak, és mindent beleadnak már a bemutatóórán.

Tegnap például itt volt egy úr, akit pár hete elhagyott a felesége két gyermekükkel együtt. Ez mennyire kemény. Mégis itt volt, és jön tanfolyamra is. Pedig simán kihagyhatta volna a napot. De nem tette. Szóval ezért szeretem ezt csinálni, mert rengeteg erőt adnak nekem.

SpeakMan: Melyik volt a legemlékezetesebb az 500 közül? Volt kedvenc szitud, kérdésed, vagy egy olyan karakter, akit azóta is emlegetsz?

Dunay Péter: A legemlékezetesebb az volt, amikor elkéstem. Ez volt az egyetlen. Egész egyszerűen elaludtam, de 499-et pontosan kezdtem. Nem rossz arány.

Az egyik kedvenc karakterem egy hölgy, aki késve érkezett. Amikor megérkezett, elmondta, hogy nagyon gondolkodott rajta, hogy eljöjjön-e, mert a tanár biztos ki fogja állítani a többiek elé és el fogja mondatni vele angolul, hogy miért késett. Ettől a gondolattól elkezdett parázni, már majdnem visszafordult, amikor kitalálta, hogyha ez történik, akkor majd jól megmondja a tanárnak, hogy pont ezért van itt, mert még ezt sem tudja elmondani.

Mondanom sem kell, ezzel eléggé feldobta a hangulatot, és egy nagyon jó bemutatóóránk volt.

SpeakMan: Több mint 2 000 résztvevő és 500 megtartott óra után mennyire tudsz felpörögni egy ilyen alkalomra? Hogyan készülsz fejben az órákra? 

Dunay Péter: Nekem ez még mindig a nap fénypontja, úgyhogy nagyon várom ezeket az alkalmakat. Lubickolok benne. Nagyon szeretek emberekkel foglalkozni, így nem jelent különösebb problémát, hogy felpörögjek. 3 lépésben készülök.

1. Megnézem a listát, hogy lássam, aznap milyen tudásszintű emberek jönnek, hogy az aznapi anyag minél inkább odaillő legyen.
2. Mindenkit személyesen fogadok – már, akik nem késnek – hogy ne legyek teljesen ismeretlen számukra, amikor nekikezdünk az órának.
3. Megtanulom mindenkinek a nevét, hogy a bemutatóóra elejétől kezdve mindenkit a nevén tudjak szólítani.

SpeakMan: A bemutatóóra mindig is a Te pályád volt. A jövőben is Te fogod tartani, vagy idővel át szeretnéd majd adni valakinek?

Dunay Péter:  Ez most még az én pályám, de a jövőben mindenképpen át akarom adni. Jelenleg is van két emberem, akik teljes mértékben alkalmasak erre a feladatra, azonban nekik most a saját csoportjaikra kell koncentrálniuk.