Fanni

A héten az egyik diákunk egy nagyon elgondolkodtató történetet mesélt magáról. A 40-es évei elején járó Fanni már a harmadik tanfolyamát kezdi nálunk és az egyik legszorgalmasabb, leglelkesebb tanítványunk. Fanni azért döntött úgy felnőtt fejjel, két gyerekes anyukaként, hogy meg akar tanulni angolul, mert a cégével szeretne nemzetközi pályázatokon, projektekben is részt venni. Eleve azért döntött a Speak! és a 100% beszéd, 0% könyv módszerű angol nyelvtanfolyam mellett, mert elsősorban beszélni, kommunikálni szeretne megtanulni. Jó cél, jó ember, jókor, jó helyen: Fanni története a sikersztori képlete is lehetne. De mégsem az. Miért? Miért nem elég az, ha valaki helyes és erős motivációval, kitartóan dolgozik egy jó cél elérésén? Szeretnéd tudni, hogy mi hiányzik a hollywoodi filmbe illő happy endhez?

Fanninak nem az iskolával, nem a módszerrel, nem a csoporttal és nem a tanárával van problémája. Keményen dolgozik a céljain, végrehajtja a tanári utasításokat, házi feladatot ír és egyetlen órát sem hagyott ki az elmúlt 6 hónapban. Mintadiák, példamutatóan jó hozzáállással, aki már eddig is nagy fejlődésen ment keresztül. Az, hogy az elmúlt hetekben Fanni elkezdte magát kényelmetlenül, rosszul érezni a tanulása miatt egy nagyon érzékeny és rajtunk kívülálló tényezőn múlt.

A családon. Alapesetben a család „húzótényező”, sokszor a motiváció egyik legerősebb külső forrása. Sok olyan diákunk van, akiket szülői elvárások, vagy egy házastársi bátorítás sodort hozzánk, és még több olyan esetet látunk, tapasztalunk, amikor valakit a testvére, anyukája, apukája, nagymamája segít át a holtponton. De nem Fanninál. Neki nem csak a saját, természetes motivációs hullámvölgyeivel, rossz napokkal kell megküzdenie, de azzal is, hogy nem kap elég támogatást otthon.

Nagyon nehéz téma ez, mert nem könnyű ítélkezés nélkül, elfogulatlanul, tárgyilagosan ránézni a helyzetre és sohasem szerencsés véleményt mondani egy férj, feleség, vagy gyerek viselkedéséről. Az viszont biztos, hogy lehet és kell is tanulnunk ebből a szituációból.

Meggyőződésem –és ebben szerintem egyet tudunk érteni-, hogy motiváció nélkül nincs sikeres tanulási folyamat. Ahol nincs motiváció ott elakadás, feladás, megfutamodás, sorozatos újrakezdés, vagy csak simán „alibi-foci” van. Motiváció nélkül nincs az az angol nyelvtanfolyam, ami képes lenne végigvezetni egy diákot a nemtudástól a tudásig vezető úton. Tehát nem csak neked, de nekünk is borzasztóan fontos az, hogy kitartó, elkötelezett, céltudatos és szorgalmas legyél és mindent meg kell tennünk azért, hogy a motivációd ne égjen el szalmalángként.

A motiváció fenntartását fenyegető egyik legnagyobb veszély pedig a nem-támogató –családi, baráti, munkahelyi– háttér. Egy közönyös, passzív, hátráltató, ne adj isten ellenséges környezet, ami nem értékeli a diák erőfeszítéseit, igyekezetét és nem méltányolja, nem igazolja vissza a céljait. Egy környezet, ami nem segít, hanem visszahúz; nem ösztönöz, hanem elbizonytalanít; nem tehermentesít, hanem plusz érzelmi terheket rak a válladra.

A módszer, a sztenderd technológia, a profi és törődő tanár, a jó szolgáltatás és a jó célok által motivált diák minden közös erőfeszítése ellenére egy nem-támogató környezet könnyen alááshatja az egész tanulási folyamatot.

Mit tehetünk és mit kell tennünk ez ellen? Megerősíthetjük a diákokat abban, hogy a létező legjobb döntést hozta akkor, amikor belevágott a nyelvtanulásba. Bevethetjük a mindennapos sikerélmény-terápiát, amivel óráról órára újabb lendületet adhatunk a tanulásához. Folyamatos visszajelzéseket adhatunk a fejlődéséről, bátoríthatjuk és ösztönözhetjük a folytatásra.

De legfőképpen meghallgathatjuk őt. Hiszen egy angol nyelviskola nem a módszerről, nem a tanfolyamról, nem a tanárokról, hanem csak és kizárólag a diákokról szól. Azokról a diákokról, akik céllal jönnek hozzánk és a sorsukat a mi kezünkbe helyezik. Akikért nem csak szakmailag, de emberileg is felelősséggel tartozunk.

A diákok nem robotok, ahogy egy angol nyelvtanfolyam sem egy önműködő rendszer, hiszen a tanulási folyamatot emberek alkották meg és emberek működtetik. Ha nem figyelnénk oda a Fannikra, akkor nem csupán felelőtlenek, de szűklátókörűek és érzéketlenek is lennénk. Vagyis ugyanolyan közönyösek lennénk a diákjaink iránt, mint a környezet, ami miatt rosszul és kényelmetlenül érzik magukat.

Az odafigyelés, a törődés nem pénz kérdése és nem is a pénzről szól. Ha arról szólna, akkor az érdeklődésünk a beiratkozás pillanatában meg is szűnne és soha nem tudtuk volna meg az okát annak, hogy Fanni miért akarta abbahagyni a tanfolyamot félúton. De nem tette, mert ott voltunk és odafigyeltünk rá.

Lehet, hogy egy angol nyelvtanfolyam óráin, vagy a szünetben nem derül ki, hogy mellettünk is ül egy Fanni. De neked is és nekünk is nyitottnak kell lennünk, hogy bárki, bármikor odafordulhasson hozzánk és megoszthassa velünk a problémáit, félelmeit, kétségeit. És akkor nem csupán sikeres nyelvtanulók és egy jól működő nyelviskola leszünk, de igazi közösség is, ahol számíthatunk egymásra. Fanni miatt. És miattad.