Mire taníthat meg minket egy ismeretlen? Avagy milyen életet élhetünk egy angol nyelvtanfolyam segítségével?

A gimnáziumi évekre még ma is úgy emlékszem vissza, mint életem egyik legboldogabb időszakára. És nem csak a házibulik, a 6. óra utáni közös iskolaudvari focizás, vagy a mindig inspiráló keddi dupla irodalomórák miatt, hanem a rengeteg utazás és kirándulás miatt is. Szerencsém volt. Olyan iskolába járhattam, ahol nem csak a tanulásra, hanem a közösségi életre is nagy figyelmet fordítottak. Így az osztályommal szinte egész Magyarországot bejártuk. Kirándultunk a Bakonyban, a Zemplénben, jártunk Szegeden, Pécsett, Sopronban és Debrecenben, voltunk Egerben és Székesfehérváron. Múzeumok, hangversenyek, közös színházlátogatások színesítették a másoknak talán szürke, munkás hétköznapokat. De a suli azt is elérte, hogy ne csak „itthon érezzem magam otthon”, hanem külföldön is. És az iskolámnak köszönhetően nem csak szép emlékképeket őrizgetek egy ritkán elővett fotóalbumban, hanem életre szóló élményeket és barátokat is szereztem. Ma erről szeretnék mesélni és arról, hogy miben változott meg az életem attól, hogy tudtam angolul. Talán neked is érdekes lehet, kedves olvasó, ha már a sors, a véletlen, vagy a szándék egy angol nyelvtanfolyam olvasónaplójának következő bejegyzéséhez sodort.

14 évesen ismertem meg Igort. Igor akkor egy kijevi szakközépiskolába járt és cserediákként érkezett hozzánk. Félénk, tisztelettudó, halk szavú fiú volt, de az már az első percben kiderült, hogy Igornál okosabb emberrel ritkán fogok találkozni az életben. Ahogy lassacskán megtört a jég és mindketten egy kicsit feloldódtunk, a magunk jó-rossz angolságával, beszélgettünk. Igazából be sem állt a szánk. Elkezdtük megismerni egymást, a másik világát és a program végére összebarátkoztunk. Emlékszem arra a délutánra, amikor egy hét után felszállt a többi ukrán sráccal a buszra. Akkor azt gondoltam, hogy most látom utoljára, a telefonszám és e-mail címcsere pedig csupán merő formaság volt. És magam is meglepődtem, hogy milyen rosszul éreztem magam emiatt.

Ezért aztán engem lepett meg a legjobban, hogy alig két nappal a hazautazásukat követően levelet kaptam Igortól. Ennek már 15 éve, de azóta nem telt el úgy hét, hogy legalább egy levelet ne váltottunk volna. Az évek során többször is jártam Kijevben és Igor is gyakran meglátogatott itthon. Az alatt az egy hét alatt egyszerűen „részesei lettünk” egymás életének és ez a kamaszkori kötelék mind a mai napig kitartott. Sőt, az évek múlásával egyre erősebb és szorosabb lett. Igorból először közgazdász lett, majd Amerikába költözött, napközben egy nagy biztosítónál számolja a dollárokat, megházasodott és családot alapított. Múlt nyáron meglátogattuk őket Maine-ben. Azóta a fia és a lányom hűséges és elválaszthatatlan levelezőtársak lettek.

Tudom, hogy Igor mindig különleges helyet foglal majd el az életemben és szédítő érzés belegondolni, hogy milyen „apróságon” múlt ez az egész. Ha nem tudtam, vagy mertem volna megszólalni angolul, soha nem tudtunk volna beszélgetni és nem leszünk barátok. Nem tudtam volna válaszolni a leveleire, nem tartottuk volna a kapcsolatot országhatárokon, később kontinenseken át és ma a gyerekeink sem leveleznének.

Nyelvtudás nélkül egyszerűen máshogy alakult volna az életem. Szegényebbnek érezném magam, még akkor is, ha nem tudnám pénzben meghatározni a mértékét. Mert őrült, vicces, vad és felejthetetlen pillanatokkal, életre szóló emlékekkel és odaadó barátokkal „lennék kevesebb”.

Szóval, ha éppen arról próbálod meggyőzni magad, hogy neked tulajdonképpen nincs is szükséged egy angol nyelvtanfolyam révén megszerezhető tudásra, nem biztos, hogy jó úton jársz. Mert senki sem tudja előre megmondani, hogy miről maradsz majd le emiatt a rossz döntés miatt. Lehet, hogy attól, hogy egy 60 órás angol nyelvtanfolyam mellett teszed le a voksod még nem lesz varázsütésre jobb állásod, nagyobb autód, vagy házad a Rózsadombon, de lehet, hogy rátalálsz életed szerelmére. Mert nem tudhatod, hogy mi, vagy ki vár rád a következő sarkon. Egy soha vissza nem térő lehetőség, egy igaz barát, egy megismételhetetlen pillanat.

Kár lenne csak azért elszalasztani, mert nem tudtál, vagy akartál megtanulni angolul, nem igaz?