Párhuzamos világok és angol nyelvtanfolyam

Szélsebesen futnak a sínek a száguldó szerelvény alatt. Süvít a szél, ahogy a mozdonyvezető nagyobb sebességi fokozatba kapcsol. A vonat elegánsan siklik a naplementében, a vadonatúj, tűzpiros festésen a sárga, arany és bíbor ezer színárnyalatává törnek szét a hanyatló nap sugarai. A száguldó szerelvény egyik kocsijának fülkéjében mindebből viszonylag keveset érzékel egy társaság. Élénk beszélgetésbe mélyednek, felszabadultan nevetnek, kártyáznak, esznek-isznak, egyszóval jól érzik magukat. És bár néha elcsodálkoznak a táj szépségén, az idő nagy részében inkább egymás társaságát élvezik. Útitársak, alkalom szülte ismerősök, barátok ők, akiket a sors szeszélye sodort ugyanabba a fülkébe a München-Budapest járaton. Németek, franciák, magyarok és egy Budapesten tanuló török orvostanhallgató alkotják ezt a fiatal, színes és meglehetősen hangos társaságot. Talán éppen te is ott ülhetnél közöttük és elmélyült eszmecserét folytathatnál velük aktuális témákról, zenéről, filmekről, könyvekről, szemét pasikról és kőszívű lányokról. Vagy mégsem? Vajon miért létezhetnek, léteznek-e egyáltalán egymás mellett olyan párhuzamos világok, amelyek csak egy angol nyelvtanfolyam miatt különböznek egymástól? Olvass tovább és kiderül!

angol-nyelvtanfolyam-parhuzamos-vilagok

Most hunyd be a szemed és képzeld el az előző szituációt. Képzeld el, hogy te is ott ülsz abban a bizonyos kupéban, a német jogászlány és a francia építészmérnök között. És most képzeld el, hogy a több órás úton, miközben a többiek először szóba elegyednek, majd fokozatosan megismerkednek egymással, te egy árva hangot sem tudsz kinyögni. Képzeld el a helyzetet, ahogy a társaság egyre fesztelenebb hangulatba kerül, egyre mélyebb és izgalmasabb beszélgetésekbe mélyed, te pedig ott ülsz kukán, mint egy hal. Tehetetlenségedben belemélyedsz a könyvedbe, a többször elolvasott újságodba, vagy látványosan alvást próbálsz tettetni csak nehogy hozzád szóljanak. Amikor valamelyik útitársad mégis megpróbálkozik egy egyszerű kérdéssel (Where are you from?), akkor zavartan rávágod, hogy „Sorry, I don’t speak English.” Igen, ez jó lesz, hiszen ez a jól bevált mondat már szinte a „véredben van”- annyit gyakoroltad az elmúlt évek során.

Ha elfogadod, ha nem, ha hiszel benne, ha nem, csak egy pillanatra képzeld el, hogy léteznek egymás mellett párhuzamos világok. Olyan univerzumok, amelyekben mindenkinek megtalálható a saját alteregója és élete, csak egy kicsit másként. Mert ebben a párhuzamos univerzumban más döntéseket hoztak az emberek és ezek a döntések más helyzetekhez, lehetőségekhez, állomásokhoz és úti célokhoz vezettek, mint a mi világunkban. Nem is olyan nehéz elképzelni, igaz?

angol-nyelvtanfolyam-parhuzamos-vilagok

Akkor most próbáld úgy nézni a fenti helyzetet, hogy az egyszerre, egy adott pillanatban játszódott le, csak két külön világban. A körülmények, a száguldó vonat, a naplemente, a szereplők ugyanazok, mégis mekkora a különbség a két szituáció között. A két változatot, vagyis a felejthetetlen, izgalmas utazást az elnyújtott, hosszú és borzasztóan kínos rémálomtól egyetlen döntés választotta el. Az, hogy nem tanultál meg angolul. Az, hogy nem éltél azzal a lehetőséggel, hogy egy angol nyelvtanfolyam óráit választod a semmittevés, vagy egy éppen fontosabb, érdekesebb „program” miatt.

Térjünk vissza az egyszer már feltett kérdéshez. Vajon miért létezhetnek, léteznek-e egyáltalán egymás mellett olyan párhuzamos világok, amelyek csak egy angol nyelvtanfolyam miatt különböznek egymástól? A válasz az, hogy naná. Elméletileg nagyon is létezhetnek ilyen párhuzamos univerzumok és azért létezhetnek, mert más döntéseket hoztak meg benne az emberek az angoltanulással kapcsolatban.

Nem tudjuk, hogy a valóságban vannak-e a saját alteregóinkkal benépesített világok, vagy sem. De ha felismerjük, hogy hol és mikor tévedtünk, hibáztunk, vagy hagytunk ki egy életre szóló lehetőséget, akkor a saját életünkben és a saját világunkban is van remény arra, hogy helyrehozzuk azt. Például azzal, hogy beiratkozunk egy angol nyelvtanfolyam kurzusaira és megtanulunk angolul.

Mert soha nem tudhatod, hogy milyen helyzeteket és esélyeket tartogat számodra az élet.

angol-nyelvtanfolyam-parhuzamos-vilagok

Share This