Kép forrása: Canva-canva.com

1959. márciusában egy új baba robbant be a főleg angol nyelvű amerikai játékpiacra. Fekete-fehér csíkos fürdőruhájával, pirosra rúzsozott szájával és szőke, copfba kötött hajával Barbie, a 28 cm magas figura volt az első, sorozatgyártással készült, felnőtt arcvonásokkal rendelkező játékbaba. A készítők ekkor álmaikban sem gondolták volna, hogy Barbie a történelem legikonikusabb játékává válik, és olyan népszerűségre tör, ami a mai napig tart.

A kezdetek

Ruth Handler, a Mattel játékgyártó cég társalapítója rukkolt elő a forradalmi ötlettel, amit saját kislánya inspirált. Ruth észrevette, hogy lányát már nem kötik le az alvós babák, szívesebben játszik inkább papírból kivágott, felnőttnek tűnő babákkal. Egy olyan piaci rést talált, ami ezidáig betöltetlen volt: azt a lehetőséget szerette volna megteremteni a kislányok számára, hogy a felnőttekre hasonlító babákkal elképzelhessék, és eljátszhassák saját jövőjüket. Az ebben az időszakban népszerű játékok erre nem igazán nyújtottak lehetőséget, a klasszikus, csecsemőket ábrázoló babákkal főként anyaszerepbe bújhattak a lányok, Barbie azonban egészen új teret teremtett a gyermeki képzeletnek.

Ruth ötletét először nem követte hangos tapsvihar. A Mattel eleinte nem hitt abban, hogy a szülők hajlandóak lennének gyermekeiknek felnőtt babát venni, túlságosan merésznek titulálták az ötletet, ráadásul a gyártási procedúrát is alapjaiban kellett volna megváltoztatni, ami hatalmas költségekkel járt volna a cég számára. Egy európai kirándulás azonban mégis reményt adott Ruth számára, hogy megvalósuljon az álma, itt találkozott ugyanis Lillivel.

Barbie meghódítja a világot

Kevesen tudják, hogy az első Barbie baba egy német baba mintájára készült. Lilli egy felnőtteknek szóló német képregény főhősnője volt, a belőle készült babát eredetileg repiajándék céljából forgalmazták, és dohányboltokban volt kapható. Habár eleinte inkább férfiak ajándékozták egymásnak egyfajta vicces, “legénybúcsú” ajándékként, hamarosan a kislányok körében is elterjedt, ugyanis olcsó volt, és könnyen beszerezhető. Később a Mattel felvásárolta Lilli jogait, és elkészítette saját, minőségibb anyagokból megépített verzióját. Ruth Handler saját kislányáról, Barbaráról nevezte el a babát.

A Mattel sok mindenben úttörő volt, például abban is, hogy 1955-ben elsőként sugároztak a tévében gyermekeknek szóló reklámokat. Már ezekben az első tévészpotokban is látszik, hogy ez a játék baba már nem az olcsó, trafikáru kategória, mint elődje, Lilli. Barbie egy divatmodell, olyan részletgazdag, kézzel készült ruhatárral, ami több ezer különböző lehetőséget kínál a gyerekeknek a játékra.

Az első évben 300 ezer babát adtak el, de 1961-re Barbie népszerűsége olyannyira az egekbe tört, hogy a hatalmas fogyasztói kereslet hatására a Mattel előrukkolt Barbie udvarlójával, Kennel. 1963-ban megérkezett Barbie legjobb barátnője, Midge, majd egy évvel később ismét bővült a kínálat Barbie kishúgával, Skipperrel. Ezt követően Barbie baráti és családi köre egyre csak nőtt, karakterek jöttek, mentek, és változtak, az adott korhoz és vásárlói szokásokhoz igazodva.

Izgalmas tények Barbie-ról

  • Barbie külseje mindig tükrözte az aktuális trendeket és szépségideált, az 50-es években az első babák Elizabeth Taylor és Marilyn Monroe eleganciáját idézték meg.
  • 1959-ben csupán három dollárért bárki megvehette magának Barbie-t, de manapság a gyűjtők körében is ritkaságszámba megy, ha valaki birtokolja az első babák valamelyikét. Ezekért ma nem kevesebb, mint 25 ezer dollárt, azaz 9,5 millió forintot is elkérhetnek.
  • Barbie nem volt mindig szőke! Az első babákat barna hajú verzióban is értékesítették, de a szőke babákra nagyobb volt a kereslet.
  • Fennállása során Barbie több mint 250 karriert próbált ki. 1965-ben, négy évvel Neil Armstrong előtt űrhajósként már megjárta a Holdat, de volt orvos, rocksztár, tanár, elnök, paleontológus és mérnök is.
  • A legtöbbet eladott, azaz a legnépszerűbb Barbie az 1992-ben kiadott Totally Hair baba, aminek bokáig érő haja volt.
  • 2016-ban számos új Barbie-t dobott piacra a Mattel: magas, alacsony, erősebb testfelépítésű, és különböző bőrszínű babákkal egészítették ki a kínálatot.
  • Barbie tényleg egy igazi stílusikon, megjelenése óta közel egymilliárd különböző ruhát, cipőt és kiegészítőt készítettek számára. Több híres divatmárka is álmodott meg neki ruhát, mint például Oscar de la Renta, Yves Saint Laurent, vagy a Dior.
  • A valaha eladott legdrágább Barbie-t 302 500 dollárért, vagyis 117 millió forintért árverezték el 2010-ben. A baba Stefano Canturi ausztrál ékszertervező gyémánt ékszereit viselte, a bevétel teljes egészét rákkutatásra fordították.
  • A legelhivatottabb Barbie-gyűjtő egy német hölgy, aki 2015-ben a Guinness-rekordok könyvébe is bekerült hatalmas, több mint 15 ezer darabos gyűjteményével.
  • 1959 óta a Barbie-család több mint egymilliárd babáját értékesítették világszerte, ma minden percben 100 Barbie babát adnak el.

Barbie nem csupán egy játék, hanem egy igazi ikon, aki különböző szerepekben és életszituációkban mutatta meg kislányoknak világszerte, hogy bármire képesek lehetnek. A kreativitás, a felfedezés és az önkifejezés eszközévé vált, és még számos generáció számára inspiráló figura marad. 

A nyelvtanulás során egy-egy érdekes téma, mint például a Barbie babák története is új motivációt adhat a fejlődéshez. Az angol nyelv ismerete új lehetőségeket nyit meg előtted, hogy jobban megértsd a világot, és könnyebben kapcsolódj a különböző kultúrákhoz. Ne hagyd ki a lehetőséget! A Speak! Online Angol Nyelviskolában bárki kipróbálhatja a módszerünket egy ingyenes bemutatóórán. Ne habozz, jelentkezz még ma!

Ezen az oldalon találsz információt a módszerünkről és tudsz jelentkezni a bemutatóórára.

Gerenda Ingrid
szövegíró

Share This