Ezért verhetetlen a beszédközpontú nyelvtanulás

A nyelv elsődleges funkciója a kommunikáció, a kommunikáció alapja pedig a beszéd. Ma azt fogom bebizonyítani Neked, hogy a nyelvtanulás miért a beszéden, vagyis a kommunikáción keresztül a leghatékonyabb (és miért kell Neked is így tanulnod angolul).

Ha belegondolsz, akkor a nyelv kommunikációs aspektusa nélkül nehéz lenne társadalmat, kultúrát, vagy akár egy családot felépíteni. Nyelv nélkül nem lennénk képesek a másik tudtára adni, hogy mit szeretnénk, mit érzünk, mit gondolunk, ezáltal a közösségen belüli létezésünk kerülne veszélybe.

Kézjelekkel, vagy homlokráncolással is meg lehet oldani a kommunikációt ideig-óráig, de még ez is a nyelv része. Ez az úgynevezett metanyelv, ami elsődlegesen a nyelv beszélt formáját „segíti”.

A beszélt nyelv meghatározza mindennapjainkat

Egy Ferdinand de Saussure nevű nyelvész, a 19. század végén úgy fogalmazott, hogy a nyelv mint egység a beszédproduktum (vagyis amit kimondunk), és az azt felépítő szabályok (ahogy és amiért így kimondjuk) összessége.

Nézzük meg egy picit közelebbről ezt a felvetést.

A nyelv elsődlegesen a beszélői által létezik. Ha nincsenek beszélők, akkor a nyelv halott. Ilyen halott nyelv a latin, még akkor is, ha van olyan professzor, aki gond nélkül kiejti nekünk a latin mondatokat.

De otthon a feleségünkkel, vagy az utcán, se ő, se Te, se én nem fogunk latinul beszélgetni.

A nyelv beszélt változata tehát ahhoz kell, hogy „életben maradjon” az adott nyelv.

A beszédprodukció a Saussure-i felfogás szerint a nyelv egységének 50%-át (!) adja.

Vagyis amikor egy nyelvet használsz, akkor azt 10-ből 5 alkalommal ezt beszélve teszed, és csak a fennmaradó 5 alkalommal írva, olvasva, hallgatva.

Költői kérdés: megéri megtanulni rendesen beszélni? Vagy inkább kikerülöd minden második kommunikációs helyzetet?

beszed-nyelvtanulas

Szabályok nélkül nem megy + az írás önmagában kevés

A másik fontos tényező a struktúra. A nyelv szabályai olyan konvenciók, amelyek eredményessé teszik a kommunikációt.

A szabályok felépítik, és fenntartják a beszélők által létrehozott „világot”.

Fontos, hogy az írás nem tartozik a nyelvi struktúra alapjai közé. Az írás –bármennyire fontos és hasznos kommunikációs forma is-, csak a nyelv másodlagos megvalósulása. A beszélt nyelvtől létezik, önmagában nem „áll meg”.

Gondolj bele, hogyan beszélnél mondjuk a HTML-ül? Elég vicces lenne, igaz? 🙂

Ezzel szemben viszont a történelem több olyan nyelv létezésének emlékét is megőrizte, amelynek nem volt írásbeli „verziója” – kizárólag a szóbeliségen alapult.

Ha nem elég érv, hogy beszéd nélkül nincs nyelv, akkor mondok még hármat a beszédközpontú nyelvtanulás mellett.

beszedkozpontu-nyelvtanulas

+ 3 atomerős szakmai érv a beszédközpontú nyelvtanulás mellett

  1. Fejleszti a hallás utáni szövegértésedet.
  2. Segít átkapcsolni az agyad „magyarról angolra”.
  3. Legyőzi a „nem merek megszólalni, mert úgyis rosszul mondom”-szindrómát.

Ennek van egy nyelvészeti megnevezése is, de a lényeg így is lejön, és ez a legfontosabb a három közül.

A megszólalástól való félelem legyőzősének nyitja a beszéd.

Mert mi a legrosszabb, ami történhet veled, ha mondasz egy rossz mondatot órán, vagy az utcán? Megkergetnek? Lelőnek? Fizetned kell érte? (Mondjuk, ezt lehet, hogy tesztelni kellene).

Megnyugtatlak: az égvilágon semmi.

Maximum a tanár újrakéri (a hiba megmutatása után), vagy a külföldi egyszerűen rákérdez újra.

Nincs tétje, és nem néznek hülyének (ez maximum a Te képzeletedben él).

Ha sokat beszélsz órán, akkor nem csak az idegen nyelvi, de az anyanyelvi kommunikációdat is fejleszted, hiszen megerősödik a másikra való odafigyelés képessége benned.

Ha pedig jobban odafigyelsz, akkor eredményesebb a kommunikáció, nagyobb a megértés, és jobban beszéljük az adott (idegen) nyelvet.

Mit csinálj most, ha eljutottál idáig az olvasásban?

Iratkozz be hozzánk. Vagy legalábbis kezdj el sokat, nagyon nagyon sokat angolul beszélni.

Mert minél többet beszélsz, annál nagyobb szeletét érted meg az angolnak (emlékszel még arra az 50%-ra, igaz?), annál magabiztosabb leszel, és annál előbb szabadulsz meg a megszólalástól való félelmedtől.

A nyelv a beszélők, tehát a beszéd által él.

Kezdj el Te is beszélni, és lépj be az angolul beszélő emberek világába.

Hidd el, piszkosul megéri.

gergo1

Bognár Gergely, tanár

Speak! Nyelviskola

Share This