Kép forrása: pressfoto – www.freepik.com

Ugyan kutatásokkal nem tudjuk bebizonyítani, de nyelviskolánkban mégis azt tapasztaljuk, hogy a jó kedv és vidámság erősíti az angoltudást. Na de hogyan?

Előre leszögezem, hogy ebből a cikkből nem sok újat fogsz megtudni. Csupa olyan dologról írok majd, amit valószínűleg eddig is tudtál, de mégsem figyeltél rá, így fontos megerősíteni. Szóval emiatt érdemes végig olvasnod. 😉

Szóval kezdjük az elején és tisztázzuk hogyan is befolyásolhatja hangulatod az angoltudásod. Nagyon egyszerűen: ha rossz kedvvel vagy szenvedve tanulsz, akkor a tanulás is sokkal lassabban fog menni – így pedig az angoltudásod is nehezebben erősödik majd.

Nagyon sokat számít a környezeted

A tanulási kudarcaink miatt általában önmagunkat okoljuk. Azt mondjuk semmi nyelvérzékünk és hülyék vagyunk az angolhoz. Pedig sokszor inkább a környezetünk jelenti bukásunkat.

A legdemotiválóbb az, ha olyan módszerrel tanulunk, amivel nem fejlődünk könnyedén – ez nyilván rányomja a bélyegét hangulatunkra, így könnyedén feladhatjuk idő előtt.

A módszer mellett fontosak a minket körülvevő emberek is. Mi azt tapasztaltuk, hogy a sikerben óriási szerepe van mind tanárodnak, mind esetleges tanulótársaidnak is. Hiszen ők tudnak egy olyan vidám és motiváló közeget teremteni, amiben igazán kivirágozhatsz és felpöröghetsz.

Szóval mindenképp érdemes olyan tanulási formát választanod, amivel jó módszerrel és jó közegben tudsz tanulni. Ez a jó hangulatod mellett a gyors haladást is garantálni fogja.

Ne feledd, a saját hangulatodért Te vagy a felelős

Ugyan kiemeltem, hogy milyen fontos a jó módszer és a jó környezet, de saját hangulatodért (és azért, hogy ez segítsen a nyelvtanulásban is) bizony Te vagy a felelős. Ezt ne feledjük el.

Nekünk kell tennünk, lépnünk, váltanunk, ha szenvedve megy az angoltanulás. A mi felelősségünk, hogy megteremtsük a jó hangulató, motivált tanulás alapfeltételeit. Ehhez nélkülözhetetlen, hogy legyen célunk a tanulással. És nagyon fontos az is, hogy ne adjuk fel, ameddig nem találunk olyan módszert, tanárt, vagy közeget, ami segít abban, hogy a tanulás élménnyé váljon. 🙂

Mi szívesen segítünk neked a 100% beszéd, 0% könyv módszerrel működő – már online is elérhető – angol óráinkkal. De az első lépést neked kell megtenned azzal, hogy kipróbálod módszerünket:

Jelentkezem
Share This