Néhány hét, és felvillannak az ünnepi fények, az otthonok megtelnek a frissen sült mézeskalács illatával. Habár még távolinak tűnik a Karácsony, nem lehet elég korán elkezdeni a készülődést, kiváltképp, ha jócselekedetekről van szó. Éppen ezért minden év novemberében összefogunk, hogy adományokkal támogassuk a nehéz körülmények között élő családokat és gyermekeket. 2022-ben is szeretnénk, hogy az ő Karácsonyuk is gondtalan, meghitt és ajándékokkal teli legyen. A szeretet ünnepéről, az adakozás fontosságáról beszélgettünk Hrncsár Józseffel, a Speak! Nyelviskola egyik alapítójával és adminisztratív vezetőjével.

Az adománygyűjtésnek nagy hagyománya van a Speak!-ben. Évek óta szerveztek hasonló akciókat a rászorulók megsegítésére. Mesélj róla, honnan indult ez a dolog?

2016 nyarán támadt egy ötletünk. Azt tapasztaltuk, hogy a diákjainknak átlagosan 5-6 angol nyelvkönyve van otthon, amiket már csak porfogónak használnak, a tanulás során nem tudják őket hasznosítani. Tankönyvgyűjtési akciót szerveztünk, hogy ezeket a könyveket jótékony célra ajánljuk fel a Baptista Szeretetszolgálat számára, ők pedig hátrányos helyzetű régiókban működő iskolákba juttatták el az adományokat. Az összefogásnak akkora sikere volt, hogy 2019-ig minden évben megszerveztük. 2020-ban már nemcsak nyelvkönyveket, hanem mindenféle könyvet, plüssöket és játékokat is gyűjtöttünk, hogy megkönnyítsük azoknak a családoknak az életét, akik a pandémia miatt nehéz helyzetbe kerültek.

A nyelviskola mottója 100% beszéd, 0% könyv, de mégis tankönyveket gyűjtöttetek. Miért?

Valóban, a Speak!-ben nem használunk tankönyveket az angoltanításhoz. Abban hiszünk, hogy magabiztosan angolul beszélni csak beszéd közben lehet megtanulni, ehhez pedig legalább két ember szükséges. Persze ez nem jelenti azt, hogy tankönyvellenesek vagyunk, éppen ellenkezőleg. A nyelvkönyvek fontos útitársai a diákoknak, nálunk azonban más módszerrel folytatják a tanulást. A tanulás azonban nem lehet kiváltság: minden embernek jár az a lehetőségekkel teli élet, amit az angoltudás nyújthat. Ezért gyűjtöttük össze a tankönyveket, szerettünk volna lehetőséget adni azoknak, akik rászorulnak.

Mire érdemes figyelnie annak, aki adományozni szeretne? Milyen felajánlásokra vártok elsősorban?

A 0-14 éves közötti gyerekeknek különösen fontos a segítség, de az adományok minden korosztálynak szólhatnak. Bármilyen témájú, szép állapotú könyveknek, plüssfiguráknak és hiánytalan társasjátékoknak örülünk a leginkább. A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai azon munkálkodnak majd, hogy a felajánlások boldog új tulajdonosra leljenek. Részletes listájuk segít abban, mit érdemes elhozni hozzánk:

  • gyerekkönyvek, akár csecsemőknek való képeskönyvek is
  • kifestők
  • ifjúsági regények
  • kötelező olvasmányok
  • képeskönyvek, térképek, atlaszok
  • ismeretterjesztő könyvek
  • nyelvkönyvek, szótárak
  • szépirodalom
  • plüssfigurák
  • társasjátékok

3031 db könyv, 741 db plüssfigura, 502 db társasjáték és 307 db egyéb játék. 2021-ben rengeteg felajánlás érkezett. Milyen érzés volt?

Egész novemberben izgatottan fogadtuk az adományozókat, és rendezgettük a felajánlásokat az irodában. Fantasztikus volt látni, ahogy a könyvek és a játékok szinte az egész helyiséget elfoglalják. A diákjainkat és a munkatársainkat is jó érzéssel töltötte el, hogy részesei ennek az akciónak, boldogok voltunk, hogy segíthettünk. Ebben az évben még nagyobbat álmodtunk. Szeretnénk 5000 könyvet, 1000 plüssfigurát és 800 társasjátékot átadni a Baptista Szeretetszolgálatnak.

adománygyűjtés

Hiszel a Karácsonyi csodákban? Mesélj el egy alkalmat, amikor megérintett az összefogás és a jótékonykodás ereje!

Kb. 25 évvel ezelőtt egy távoli ismerősöm háza kigyulladt Karácsony előtt kb. egy héttel. Nagyon csúnya károk keletkeztek. Már nem nagyon lehetett szakembert találni a rendbetételre. De a legjobb barátai minden ismerőst összegyűjtötték és egy hét alatt, Karácsonyra lakhatóvá varázsolták a házát.

Az elmúlt évek során közel tízezer könyvet juttattatok el nehéz helyzetben lévő gyerekekhez és fiatalokhoz. Mit jelent számodra a könyv, az olvasás?

Úgy gondolom, hogy a sikeres emberek legértékesebb vagyona a tudás. A tudást pedig a könyvek őrzik, már évszázadok óta. Ugyanúgy megtalálhatjuk egy enciklopédiában, vagy akár egy mesekönyvben is. Abban hiszek, hogy ha a gyermekek sokat olvasnak, nyitottabbá válnak a világra, és nagyobb esélyük lesz egy sikeres életre.

adománygyűjtés

Ha visszaemlékszel a gyerekkorodra, melyik volt az a könyv, ami nagy hatással volt rád, mit adott neked a történet?


Már gyerekként nagyon szerettem a science fiction könyveket. Akkor még kevés volt belőlük a mai kínálathoz képest és akkor még nem volt PC, Internet, stb. Egy barátomtól Karácsonyra ajándékba kaptam tizenévesen Isaac Asimov Alapítvány sorozatának első részét. Ez nem egy szokványos könyv volt. Ez egy írógéppel írott fordítás volt. Akkor még így terjedt sok regény Magyarországon. Engem lenyűgözött Asimov regénye. Imádtam és nagyon hálás voltam a barátomnak.

Nemcsak a rászoruló gyerekekre gondoltok, de azokra is, akik segítenek nekik. Az adományozóknak idén is meglepetéssel készültetek. Pontosan miről van szó?

A jó tett helyébe jót várj mentalitás jegyében szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki részt vesz a jótékonysági akcióban, és persze ösztönözni is szeretnénk azokat, akik idén csatlakoznak hozzánk először. Angoltanuláshoz hasznos meglepetésekkel készültünk, az adományozók eldönthetik, hogy segítségükért cserébe melyiket választják:

  • választhatnak egy saját fejlesztésű ListenEZ hanganyag csomagot az angol hallás utáni szövegértésük otthoni fejlesztéséhez,
  • kaphatnak egy saját fejlesztésű HomeEZ munkafüzetet az angol mondatalkotási képességeik gyakorlásához,
  • kérhetik a „Nem mersz megszólalni angolul” pdf formátumú e-könyvet,
  • vagy kérhetik az „SMS szótár” pdf formátumú e-könyvünket.

Hol lehet leadni az adományokat, és meddig tart az akció?

Az adományokat 2022. november 30-ig tudjuk fogadni a Speak! Nyelviskolában, a 1134 Budapest, Klapka utca 11-ben. Hétfőtől csütörtökig 10:00-18:30 ig vagyunk nyitva, pénteken pedig 10:00-17:00 óra között várunk téged.

Mikor kapják meg a gyermekek a beérkezett adományokat?

December 2-án felpakolunk minden könyvet és játékot, majd ünnepélyesen eljuttatjuk őket a Baptista Szeretetszolgálatnak. Ők gondoskodnak róla, hogy Karácsonyig minden ajándék a fa alá kerüljön a rászoruló családoknál.

adománygyűjtés

Mire biztatnád azokat, akik gondolkodnak az adományozáson, de eddig még nem tették meg? 

Hogy minél hamarabb hozzák el hozzánk az adományokat annak érdekében, hogy nehogy kicsússzanak az időből. Az elmúlt években sajnos mindig voltak olyan adományozók, akik késve kapcsoltak, s az ő ajándékuk csak később Karácsony után tudott eljutni a rászorulókhoz.

Te is szívesen csatlakoznál karácsonyi adománygyűjtő akciónkhoz? Kattints ide, és olvasd el a részleteket! Minden apró segítség egy boldog mosolyt ér a rászoruló gyermekek arcán.

Büszkék vagyunk minden diákunkra, és arra, hogy a Speak! Nyelviskola közössége számára ennyire fontos a jó ügyek támogatása. Csatlakozz Te is ehhez a remek csapathoz!

Gerenda Ingrid
szövegíró

Share This