SpeakMan: Gratulálunk a Hónap Diákja címhez. Mesélj magadról egy picit! Mivel foglalkozol? Hobbik? Szabadidő?
Kinga: Céges kapcsolattartóként dolgozom egy nagy kereskedelmi cégnél, ahol nincs igazán szükségem az angolra.
A tánc a hobbim, fúziós hastáncot tanulok és nemrég kezdtem el színpadi tánckurzusra járni. Nem veszem véresen komolyan a dolgot, inkább a mozgás öröméért csinálom.
Ezen kívül szeretem a filmeket és szeretek koncertekre járni. Van egy kutyusom, akit imádok, mert tényleg egy tünemény, de mivel elég sok időt elvesz az ember életéből egy kutya, végül is ő is hobbinak számít 🙂
SpeakMan: Neked mi volt anno a célod, amikor beiratkoztál hozzánk?
Kinga: Sokáig gondolkodtam rajta, hogy elkezdjek-e egyáltalán angolozni.
Őszintén szólva kicsit fáj is ez a szombatonkénti tanulás, de egyszerűen nem érnék ide hétköznaponként. Az, hogy hétvégén tanulok nyilván egy kis „életmódváltással” is járt, hiszen péntek estéként nem bulizhatok úgy, mint korábban, de ezt be kell vállalni.
2 évvel ezelőtt teljesen kezdőként jöttem és A1-1-es szintről kezdtem el a tanulást. Az volt a célom, hogy megtanuljak angolul beszélni.
Nem volt külső erő vagy nyomás, ami „rákényszerített” a tanulásra. Magamnak akartam ezt, mert éreztem, hogy gáz és ciki, hogy nem tudok angolul.
Előtte csak az iskolában tanultam angolul, de nem igazán működött, gyakorlatilag semmire sem volt jó.
SpeakMan: Emlékszel még, hogy hol bukkantál a Speak!-re?
Kinga: A neten jött szembe velem egy hirdetés, pedig akkoriban nem is igazán kerestem nyelviskolát. Itt lakom a 13. kerületben és láttam, hogy a suli a Klapka utcában van. Meg is jegyeztem, hogy de jó, ez tök közel van hozzám.
Másfél-két év telt el, folyamatosan láttam a suli hirdetéseit, aztán egyik nap erre mentem haza, és arra gondoltam: „a pics@ba, én most bemegyek”.
Bejöttem, megírtam a szintfelmérőt, eljöttem bemutatóórára és beiratkoztam. Úgy voltam vele, hogy minél később kezdem el annál később lesz eredménye.
A környezetem örül, hogy tanulok és még azok is azt mondják, hogy tök jó, hogy angolozok, akik nem teljesen értik, hogy miért csinálom, ha „nem kötelező”.
SpeakMan: Mesélj egy picit azokról, akikkel a legtöbb időt töltöd itt. Milyen a kapcsolatod Timivel és a csoporttársaiddal?
Kinga: Timit nagyon szeretem, szuper jó fej. Nagy szerepe van abban, hogy én ennyire régóta itt vagyok, mert az elmúlt két évben voltak hullámvölgyek és mélypontok, amikor abba akartam hagyni.
Ilyenkor mindig „beszélt a fejemmel” és tudott olyan motiváló dolgot mondani, ami miatt nem adtam fel.
Egyébként pedig Timi szuper tanár: jó fej, jó hangulatú és izgalmas órákat tart, képes felkelteni és megtartani a figyelmet, lelkes és tényleg az érdekli, hogy eredményesek legyünk és megtanuljunk angolul.
A csoporttársaimat is nagyon kedvelem, jó hangulatban telnek az órák és ilyen egymást noszogató társaság vagyunk. Ha valaki kicsit lemarad, vagy úgy érzi nincs kedve folytatni, akkor mindenki próbál lelket önteni a másikba.
SpeakMan: Ha kéne mondanod egy dolgot az angolban, amit nagyon megszerettél, mi lenne az?
Kinga: Ez nehéz kérdés. Talán az, hogy egyre több mindent megértek. Azért azt nem mondom, hogy már mindent értek, de tudom, hogy ehhez idő kell.
Akkor leszek boldog, ha gond nélkül tudom már kifejezni magam, nem kell körülírnom a dolgokat, és úgy pontosan azt tudom mondani, amit mondani szeretnék. Egyszóval, hogy magabiztosan tudjak beszélni.
SpeakMan: Mennyit tudsz a tanfolyamon kívül foglalkozni a tanulással?
Kinga: Hát nem sokat. A házit igyekszem mindig megírni, a Quizletet pedig ezen a szinten kezdtem el használni, és borzasztóan hasznos szótanulásra.
A Quizletnek köszönhetem, hogy jól sikerült a legutóbbi szintközi vizsgám. Kőbányán dolgozom, emiatt elég sokat utazok, és ezzel az applikációval ingázás közben is sokat tudok tanulni. Szóval tök jó a cucc 🙂
SpeakMan: Az utolsó kérdés. Mivel biztatnád azokat az embereket, akik még nem mertek belevágni a nyelvtanulásba?
Kinga: Hajrá. Minél tovább halogatják, annál később érnek el eredményt. Nem tudok mást mondani, mert én is tényleg sokáig halogattam és most még is itt vagyok, csinálom.
Nekem konkrétan bulizásnál hiányzott legjobban az angol.
Komolyan, bárhova mentem mindenütt külföldiekbe botlottam és tuti, hogy mindig ők a legjobb arcok. Egyszer egy fesztiválon dolgoztam, zenekarokkal foglalkoztunk, és amikor lenyomták a show-t volt, hogy jöttek és mondták, hogy „oké, menjünk partyzni”, és nagyon gáz volt, hogy nem tudtam angolul.
Most már nem érezném gáznak. Szóval tényleg csak azt tudom mondani, hogy hajrá, vágjatok bele.
