Kép forrása: canva.com

Egy kép többet mond ezer szónál… még akkor is, ha elsőre azt sem tudjuk, hogyan értelmezzük azt, amit látunk. Szerintünk éppen ezért is olyan izgalmas a művészet, hiszen nemcsak az alkotóról árulkodik, hanem az adott ország kultúrájáról is! Ebben a blogbejegyzésben 5 amerikai művészt mutatunk be, akik a legbefolyásosabb európai festők nyomdokaiba lépve maradandó alkotásokat és izgalmas életműveket hagytak hátra. Ismerd meg őket közelebbről, közben tudj meg még többet az amerikai kultúráról, és fejleszd az angol nyelvtudásodat!

Andy Warhol

“The Pope of Pop”, azaz a pop pápája. Habár nem Warhol volt az első, aki pop art stílusban alkotott, mégis az ő neve az első, ami eszünkbe jut az irányzat hallatán. Vitathatatlan, hogy korszakalkotó volt, hiszen neki köszönhetjük, hogy a pop art nem csupán a művészvilágban, de a popkultúrában és a divatban is teret hódított, és még a mai napig is igen népszerű. Reklámrajzoló karrierje után nem sokáig váratott magára a világhírnév. Warhol számtalan technikával dolgozott, többek között kipróbálta a festészetet, a szitanyomást, a fényképezést, a filmet és a szobrászatot. Alkotásai nagy port kavartak, hiszen azok rendszerint sértették a kor meghatározó stílusirányzata, az absztrakt expresszionizmus technikáját és filozófiáját. A művei okozta botrányok miatt jelenléte összeférhetetlen volt az amerikai művészvilág elképzeléseivel, a munkái érdemében pedig még a mai napig kételkednek. Ennek ellenére Warhol az egyik leghíresebb, és egyben legtermékenyebb amerikai művésznek számít, sőt, festményei a valaha eladott legdrágábbak közé tartoznak. 2013. novemberében 105 millió dollárért kelt el 1963-as, Silver Car Crash című munkája egy New York-i aukción, Marilyn Monroe-t ábrázoló portréja pedig éppen a napokban kelt el egy árverésen, 195 millió dollárért, vagyis hozzávetőlegesen 70 milliárd forintért.

Ez a 8 perces videó remekül összefoglalja Warhol leghíresebb munkáit, életének nagyobb eseményeit és azt is, művészete hogyan hat ránk és befolyásolja a hétköznapjainkat még a mai napig. Nem mellesleg, a videó megtekintése remek alkalom, hogy gyakorold az angolt!

Jackson Pollock

Pollock különleges, korszakalkotó technikája miatt vált az absztrakt expresszionizmus illetve a tasizmus kiemelkedő alakjává. Alkotói módszere az “action painting”, ami annyit tesz, hogy műveit spontán, mindenféle előzetes tervezés nélkül a festék csurgatásával, fröcskölésével és kaparásával hozta létre. Hogy még vadabb és újszerűbb végeredményt érjen el, gyakran kevert a festékbe idegen anyagokat, mint például homokot vagy üvegszilánkokat. A festék felvitele is eltért a megszokottól, különböző furcsa tárgyakat használt ecset helyett. Keféket, pálcákat, vakolókanalat és orvosi fecskendőt is alkalmazott, hogy a kívánt hatást elérje. Szemlélete szerint a művészet lehetővé tette számára azt, hogy szorongásaitól, dühétől és haragjától megszabaduljon. Így nem az elkészült művet, hanem a az alkotási folyamatot tartotta értékesnek. Műalkotásai értékét az is növeli, hogy egyszerűen lehetetlen reprodukálni őket, minden festménye az alkotás pillanatát és Pollock mozdulatsorát őrzi. Stílusa és munkái a “legtisztább” modern művészetet szimbolizálják, amikor a művész kapcsolata alkotás közben teljesen megszakad a külvilággal. Leghíresebb munkái közé tartozik a Blue Poles, amelyet 1973-ban vásárolt meg az Ausztrál Nemzeti Galéria 1,3 millió ausztrál dollárért, ami a kortárs amerikai festmények viszonylatában akkoriban világrekordnak számított. 

Ezen a felvételen bepillanthatsz Pollock műtermébe, és megnézheted, hogyan készült el egy festmény ezzel a sajátos technikával:

Georgia O’ Keeffe

Az amerikai modernizmus egy művészeti és kulturális mozgalom volt, amely a két világháború között tetőzött. Georgia O’Keeffe festményeivel megkérdőjelezte a művészi stílus határait, és szándékosan szakadt el a hagyományos kifejezési formáktól, így nem csoda, hogy a mozgalom egyik vezető festőjeként vált híressé. Több mint 70 évig tartó művészi pályafutása során hatalmas, drámai műveivel a nemek közötti egyensúlyra törekedett a művészi életben. O’ Keeffe az évtizedek alatt hű maradt saját esztétikájához, és a színek, a formák és a fény finomságait kihasználva keltette életre festményeit. Tájképek, növények és csontok alkották főbb témáit, amelyeket olykor évtizedeken keresztül tanulmányozott. O’Keeffe munkássága sokak fejében arról a széles körben elterjedt tévhitről ismert, miszerint virágos festményei női nemiszervekre emlékeztetnek, a művész azonban többször is megcáfolta ezt a feltételezést.

Ha szeretnéd közelebbről megismerni a művészetét, ez a pár perces videó nagyon látványosan mutatja be leghíresebb képeit:

Keith Haring

Keith Haring már egészen kicsiként rajongott a művészetekért, hála az apjának, aki mesefigurák rajzolásával ütötte el a szabadidejét. A művész története azonban 1978-ban, New Yorkban kezdődött el igazán, ahol megismerkedett az underground graffiti kultúrával, és ő is egyhamar híres graffitiművésszé vált és több ezer falrajzot készített. Rengeteg alkalommal került összetűzésbe emiatt a rendőrökkel, többször is letartóztatták vandalizmus miatt, de ennek ellenére is újabb és újabb alkotásokat produkált a városban. Első kiállítását 1981-ben rendezte meg, majd művei máshol is felbukkantak: Európában, Dél-Amerikában és Ausztráliában is nyomot hagyott maga után. Haring teljesen új értelmezést adott az úgynevezett “low art” művészeti stílusnak, ami korábban nem kapott túl sok elismerést. Munkái megtévesztőek abból a szempontból, hogy első ránézésre egyszerűnek hatnak, miközben mélyebb értelmezéssel rendelkeznek születésről, halálról, szerelemről, szexualitásról, háborúról és társadalmi problémákról. A vastag fekete körvonalú, színes figuráival Keith Haring a homofóbia és az AIDS elleni küzdelem egyik elkötelezett amerikai művészeként vált világhírűvé. 

Találtunk róla egy rövid felvételt, amint a New York-i metróban készíti a rajzait. Hogy ne keltsen feltűnést, erre mindössze 1-2 perce volt, de ez sem gátolta abban, hogy felhívja az emberek figyelmét a számára fontos problémákra:

Edward Hopper

A modern élet magányát, az elszigeteltséget és a festményeken felbukkanó alakok mentális állapotát örökítik meg Edward Hopper festményei. A művész szinte kényszeríti a közönségét, hogy aktív résztvevője legyen a képeinek, a narratíva ugyanis így teljesedik ki igazán. Ez a törekvés nagy befolyást gyakorolt a művészeti világra, mivel olyan művészeti mozgalmakhoz vezetett, amelyekben a műalkotás megértését az alkotók teljes egészében a nézőre bízták. Hoppert a leghíresebb amerikai realista festőként tartják számon, ugyanis kendőzetlenül vitte vászonra a 20. századi Amerikát igazságát. Festményein megjelenik az amerikai álom árnyoldala, a bizonytalanság, a magány és az elidegenedés, ami szinte ránehezedik arra, aki a képei előtt hosszan elidőz. 

Ez a videó az amerikai festőművészet egyik legismertebb alkotásáról, Edward Hopper Nighthawks, azaz Éjjeli baglyok című képének titkairól rántja le a leplet. Nézd meg, és közben gyakorold az angolt!

Elmerülnél az amerikai művészetekben, de még nem érzed, hogy a nyelvtudásod elegendő ehhez? Nincs vész, mert nálunk akár az alapoktól is kezdheted az angolt! Csak töltsd ki ingyenes online angol szintfelmérőnket, hogy kiderüljön, milyen szinten van a tudásod. Aztán kezdődhet is a tanulás a Speak! módszerrel!

Gerenda Ingrid
szövegíró

Share This