Államalapítás és angol nyelviskola

Augusztus 20-a nem csak az új kenyér, vagy az ezeréves magyar államiság napja. (Szent) István napja a magyarság Nyugat melletti elköteleződésének ünnepe. Országszerte „örömtüzek” gyúlnak, megsütik az ország tortáját, ősi hagyományok elevenednek meg, az emberek századokkal ezelőtt élt őseikhez hasonlóan az utcákra és terekre özönlenek. Egy napra az ország leteszi terheit, „újraalkotja” egységét és boldogabbik, optimistább arcát mutatja a világnak. Amikor pedig az esti égboltot Budapesttől Debrecenig, Békéscsabától Győrig fények és színek töltik be, Magyarország nem csak saját történelme és államalapító Szent István öröksége előtt hajt fejet, de megerősíti a Nyugatnak tett hűségesküjét is. Hitet tesz amellett az eleven szövetség mellett, amelynek szálait nem erőszakból, félelemből és érdekből szőtték, hanem az országhatárokon átívelő sorsközösség felismeréséből és az összetartozás érzéséből. Mert Európa közepén élni nem csak földrajzi kérdés: magyarnak lenni 1000 éve is ugyanazt jelentette, mint ma. Ez a kis ország a történelem átjáró-házaként mindig a Keletet és Nyugatot elválasztó láthatatlan választóvonal határán állt. István történelmi érdeme az, hogy felismerte Magyarország helyét a világban és kijelölte utódai számára a követendő irányt. Fényt gyújtott a sötét középkorba belépő magyarság számára és az ország hajóját visszavonhatatlanul a Nyugat felé fordította. Hogy miért volt ekkora jelentősége egyetlen ember döntésének és mit tanulhatunk ebből ma mi, egy angol nyelviskola blogjának olvasói? Olvass tovább és kiderül.

A később szentté avatott I. Istvánnak kemény döntéseket kellett meghoznia. Egy olyan országban készült egyedüli államvallássá tenni a kereszténységet, ahol a pogány természetvallás rítusait tömegek gyakorolták. Olyan népre akarta a római regulák méhében megfogant hierarchikus államszervezési elveket rákényszeríteni, amely azelőtt évszázadokon át szabadon és egyenlőségben élt a pusztákban. Falakat, városokat, templomokat és utakat építtetett egy sátrakhoz és vándorláshoz szokott néppel. Az ököljog helyett a törvények uralmát, a nemzetségek és nagycsaládok mindent felülíró kötelékei helyett az állam és egyház felsőbbségét kívánta megteremteni. És ezért nem riadt vissza semmilyen eszköztől. Tűzzel és vassal, hízelgéssel és háborúval vitte végbe történelmi küldetését, éppúgy, ahogy arra csak a legnagyobbak képesek.

Mert István számára az utókor szemében kegyetlennek, vagy mai mércével mérve erőszakosnak tartott döntései mind a „nagy terv” részét képezték. István tudta, hogy „nagypéntek nélkül nincs feltámadás”, áldozatok nélkül nincs siker, az állam építőköveit pedig nem lehet csak díszes oklevelekkel és ájtatos szavakkal a helyükre tenni. Erős volt, ha erőt kellett mutatnia. Bátor, amikor a gyávaság a céljait keresztezte. Kegyetlen, ha az ellene szervezkedők a magyarság érdekeinek útjában álltak. Bölcs, ha törvényt, előrelátó, ha döntést kellett hoznia. Szent István soha egyetlen pillanatra sem vette le a szemét a jövő horizontjáról, amiért mi hálával tartozunk neki és a nyomdokaiba lépő utódainak egyaránt. Mert István biztos kézzel vezette be Magyarországot a nyugati államok sorába és majd egy évezreddel azután, hogy István fejére került a pápai korona, a magyarság érdemesnek találtatott az Államalapító álmára. Az európai államok közösségének teljes jogú tagjává váltunk és ezzel visszavonhatatlanul lezárult a mindig „saját helyét” kereső magyarság történelmének egy hosszú és viharos korszaka.

Mit tanulhatunk ma Istvántól? Tanulhatunk tőle bölcsességet, előrelátást, józan ítélőképességet. Tanulhatunk tőle keménységet, állhatatosságot, tántoríthatatlan elkötelezettséget. De tanulhatunk tőle tiszteletet és hűséget is. Tiszteletet és hűséget a Nyugat civilizációs vívmányai, hite és kultúrája iránt. Olyan korban élünk, amikor sokan temetik azt a világot, amelyet István a magyarság otthonaként kijelölt. Olyan korban élünk, amikor sokan inkább magas falakat húznának az ország köré, hogy „megmaradhassunk annak, akik voltunk.” Akik azt gondolják, hogy el lehet bújni a világ elől; akik azt gondolják, hogy a határok lezárása jelenti a sikert; akik szerint a verseny rossz és a külföld nem lehetőség, hanem fenyegetés. Tévednek. De nem csak tévednek, hanem meg is kérdőjelezik Szent István álmának helyességét Magyarországról. Mert, aki a Nyugatot temeti István és utódai örökségét is semmibe veszi.

De van egy másik út is. Egy picit nehezebb, küzdelmesebb út. Egy út, amelyet a felelősségvállalás, a lehetőségek felismerése és a céltudatosság jellemez. Egy út, amelyen sok a próbatétel, bőven akad kihívás, de a végén ott a siker esélye is. Ezt az utat járja a Speak! angol nyelviskola is. Ez az út a bezárkózás helyett a versenyt hirdeti. Ez az út a múlt előtt nem emlékművek állításával, hanem munkával és tudással tiszteleg. Azzal, hogy valóra váltja a nagy elődök álmát és Magyarországot nem csak névleg, hanem ténylegesen is a Nyugathoz kapcsolja. Ennek az útnak az egyik legfontosabb lépése az, hogy legyenek ismereteink a minket körülvevő világról. Tudjuk, hogyan élnek, miként gondolkodnak, miben hisznek mások. Hogy milyen a történelmük, a kultúrájuk, mit esznek és mit tesznek. Ahhoz pedig, hogy ismerjük a világot, nem csak meg kell találnunk, de beszélnünk is kell egy közös nyelvet másokkal. Ez a nyelv pedig az angol, a 21. század Európájának „új latinja”. Mert akkor és csak akkor tudunk lépést tartani a világgal, ha mi is beszélünk a fejlődés nyelvén.

A Speak! angol nyelviskola ezért tűzte ki célul, hogy megtanítja angolul beszélni Magyarországot. Nem a saját egónkért, messianisztikus küldetéstudatunkért, személyes céljainkért tesszük, amit teszünk. Azért vállalkoztunk erre, hogy Magyarország újra az istváni utat járhassa. Ezért döntöttünk úgy nem egészen egy évvel ezelőtt, hogy minden nehézség dacára belevágunk egy új generációs angol nyelviskola megalapításába. Egy olyan angol nyelviskola létrehozásába, amely nem fogadja el a hamis mítoszok önbeteljesítő baljóslatait, hanem küzd ellenük. Amely a világ megismerését hirdeti a bezárkózás helyett. Egy olyan teljesítménycentrikus angol nyelviskola, amely a magabiztos, kommunikációképes angol nyelvtudásnál nem fogad el kevesebbet.

Mi ezzel tisztelgünk Szent István álma előtt és erre gondolunk, amikor Budapest égboltját ma este piros, fehér, zöld és arany fények töltik be.