A jó angol nyelviskola csak „nézőpont kérdése”?

Albert Einstein egyike azon kevés elméleti fizikusnak, akinek a nevét világszerte ismerik. Torzonborz külsejével és korszakalkotó, új tudományágakat és kutatási területeket megalapozó munkásságával szimbólumává vált a zseniális, „őrült tudósoknak”. Ő az az ember, akinek a gondolkodásmódját és tudományos eredményeit szerencsés esetben százból, ha egy ember érti, mégis naponta „hivatkozunk rá”. Anélkül, hogy értenénk az általános vagy a speciális relativitáselmélet elméleti megfontolásait, sokszor elhangzik a szánkból a „minden relatív” einsteini alapgondolat. Egyszer önigazolásként, másszor „életbölcsességként” mondjuk önmagunknak, vagy másoknak. De vajon az életben tényleg minden relatív, viszonylagos? És, ha igen, akkor vajon a nyelvoktatásban is minden és mindennek az ellenkezője is igaz lehet? Vagy másként megfogalmazva a kérdést: a jó angol nyelviskola csak nézőpont kérdése? Olvass tovább és kiderül.

Einstein elméletének az alapja az, hogy „két egymáshoz képest mozgó megfigyelő két esemény között eltérő idő- és távolságnagyságot mér, mégis a fizikai törvények tartalmának azonosnak kell lennie.” Nem vagyok se fizikus, se matematikus. De van egy olyan érzésem, hogy még akkor sem tudnám megítélni az E=mc2 képlet helyességét, ha az lennék. Így el kell fogadnom a Nobel-díjas Max Planck, a kvantummechanika alapító atyjának véleményét, hogy Einstein elmélete „merészségében felülmúl mindent, amit eddig ember alkotott. Ez az elmélet olyan gyökeresen alakította fizikai felfogásunkat, mint amilyen mély változást okozott a világegyetemről alkotott nézeteinkben annak felismerése, hogy a Föld nem a világmindenség középpontja.” És persze azt az egyszerű tényt, hogy nem csak a fizika világa változott meg, de ebből az elméletből nőtt ki és táplálkozik mind a mai napig a kozmológia, vagyis a világegyetem keletkezésével, fejlődésével és működésével foglalkozó tudományág. Egyszóval csak nem lehet akkora „hülyeség”.

De mi a helyzet az elméletből származó hétköznapi bölcsességgel? Valóban minden relatív és ebből következően a jó angol nyelviskola is csak nézőpont kérdése? A válasz igen és nem. Igen, mert vannak dolgok, amiket például az adott helyzet alapján mindig másképp ítélünk meg. Ha azt látjuk, hogy egy autó tilosban, vagy a járdán parkol, akkor gyalogosként, vagy kutyasétáltatóként nyilván örömmel látjuk, ha a közterület-felügyelet elvontatja a kocsit. De mi a helyzet, ha az autó történetesen a miénk? Ha halaszthatatlan személyes, vagy munkahelyi okból és csupán 5 percre álltunk meg kényszerből azon az átkozott helyen? Akkor is ilyen következetesen ragaszkodnánk a „törvénytisztelő állampolgárként” vallott gondolatunkhoz? Vagy önmagunk számára már találnánk mentséget, enyhítő körülményeket?

Egyszerre lehetünk elszenvedői, irányítói, befolyásolói, vagy csupán szemlélődő tanúi egy eseménynek, vagy helyzetnek. És a változó perspektíva eltérő értékítéletek, vélemények, érzelmi reakciók megfogalmazására és kifejezésére sarkall bennünket. Ilyen értelemben tehát a relativitás nagyon is működi.

Azonban vannak olyan dolgok, amelyek kívül esnek a viszonylagosság hatókörén. Ilyen dolgok lehetnek azok az alapvető erkölcsi értékek és normák, amelyek egy társadalom alapköveit alkotják. A bonyolult és sokszor vitatható társadalmi „együttélési” szabályok, a törvények, vagy a minden ember számára más és más lelki tartalmat megjelenítő, -vagy épp meg nem jelenítő- vallási előírások, dogmák mögött is ilyen erkölcsi tételek húzódnak meg. A lopást, a csalást, vagy a gyilkosságot semmilyen enyhítő körülmény nem retusálhatja széppé, legfeljebb „megérthetővé”. De ugyanez igaz azokra a pozitív alapértékekre is, amelyek a szeretetet, a boldogságot, a szabadságot, a családot, vagy éppen a „jobb adni, mint kapni”-típusú gondolatokat jelentik. Ezeket a pozitív értékeket viszonylag nehéz a relativitás mérlegére tenni és azt mondani, hogy a szabadság fontossága csak nézőpont kérdése.

Vannak tehát olyan alapvetések, szilárd erkölcsi kőtáblák, amelyek ellenállnak a relativitás gondolati csábításának és évszázadok óta ezek az értékek képezik az emberi civilizáció alapját. Ez pedig automatikusan felveti a kérdést: vajon hol húzódik a relativitás elméletének gyakorlati határa? Mi az, amiről biztosan tudhatjuk, hogy nem csak nézőpont kérdése?

Aki valaha járt már egy angol nyelviskola tanfolyamain, magánórán, vagy közoktatási rendszerben tanult idegen nyelvet az könnyen érezheti azt, hogy „minden relatív”. Arra a kérdésre, hogy kinek milyen nyelvtanulási forma a legmegfelelőbb szinte automatikusan azt felelnénk, hogy mindenkinek más. Van, akinek a csoportos angoltanulás, másoknak az egyéni és egyedi haladási tempójú oktatás jön be. A módszernél nagyon hasonló a helyzet. Önjelölt nyelvtanító guruknak, a „hagyományos” nyelviskoláknak, a magántanároknak, a gimnáziumok, szakközépiskolák és egyetemek tanárainak is mind-mind megvan a maguk „tuti receptjei”. A te dolgod pedig csak az, hogy a polcokon sorakozó készletből kiválaszd a számodra legmegfelelőbb módszert.

Már-már megadnám magam a relativitásnak, de egy kérdés csak nem hagy nyugodni. Vajon, ha a dolog tényleg ennyire egyszerű és minden csak nézőpont kérdése, hogy a csudába lehet, hogy ez az ország mégsem mer megszólalni angolul? Hogy lehet, hogy ennyi „jó módszer”, különböző oktatási forma és angol nyelviskola között választhatunk, mégsem jutunk ugyanoda, vagy legalább a közelébe? Vagyis a magabiztos és aktív nyelvtudás eléréséhez?

Lehet, hogy azért, mert a nyelvtanulás-nyelvoktatás világában mégiscsak bele-beleütközünk a relativitás korlátaiba. Lehetséges, hogy mégiscsak vannak olyan általános szabályok, amelyeknek minden oktatási formára és módszerre igaznak kellene lenniük. Legalábbis, ha azt állítja magáról, hogy hatékony. Mert lássuk be: ma Magyarországon a legtöbb angol nyelviskola, magántanár, és köz-, és felsőoktatási intézmény nem hatékony. Nem hatékony, mert nem képes eljuttatni a diákjait a fesztelen kommunikáció állapotába.

Tehát visszatérve az alapkérdésünkre, hogy vajon a jó angol nyelviskola csak nézőpont kérdése lenne, a válaszunk egy határozott és súlyos nem. Miért? Mitől lesz biztosan, minden kétséget kizáróan jó egy angol nyelviskola? Ha képes megtanítani angolul a diákjait. Pont. Ilyen egyszerű.

Ha jó angol nyelviskolát szeretnénk találni, akkor nem ragadhatunk le a „külsőségeknél”, a tanárok személyiségénél, a hangulatos ügyfélszolgálatnál, vagy bármilyen más, apró részletnél. Egy angol nyelviskola „jóságának” elsődleges mércéje a teljesítmény. Minden más csak ennek a célnak, a hatékony és minőségi nyelvoktatásnak lehet alárendelve.

A Speak!-ben a segítőkész ügyfélszolgálat, a profi és törődő tanárok, a visszajelzések, a beszédközpontú módszerek, a folyamatos beszéd és a kitartó gyakorlás mind ugyanazt a célt szolgálják. Azt, hogy a tanfolyamok végén valódi, használható, magabiztos tudást szerezhess, amellyel elérheted a személyes céljaidat.

Mert ettől jó egy angol nyelviskola. A többi pedig valóban csak nézőpont kérdése.