A nyelvtudás kiváltság, tehetség, vagy szorgalom kérdése? A Speak! angol nyelviskola gondolatai tudásról és tanulásról
Tudni valamit általában jó dolog. Különlegesnek, beavatottnak és magabiztosnak érezzük magunkat tőle. Hiányában pedig égető, ellenállhatatlan vágyat érzünk a megszerzésére.
Az embert születésétől fogva hajtja ez a mindent felülíró, belső késztetés. Még akkor is, amikor tudja, hogy a tudás megszerzéséért nagy árat kell fizetnie. A bibliai első emberpár például a Paradicsomból való kiűzetéssel fizetett a tudás fáján termő gyümölcs leszakításáért, vagyis azért, mert engedett a Kígyó képében megjelenő tudás „csábításnak”.
A tudás, tehát nem csak hatalom dolgok, jelenségek és más teremtmények fölött, hanem kétélű fegyver is, amely sokszor nem várt áldozatokat követel. Az emberi civilizáció története számtalan példát szolgáltat arra, hogy miként lehet a tudást egyaránt a „jó” és a „rossz” szolgálatába állítani.
Az ókori görögök bölcselete, a lángoló gótika katedrálisai, a reneszánsz mesterek halhatatlan műremekei, Galilei, Kopernikusz, Newton, Pasteur, Semmelweis, Edison, Einstein találmányai és felfedezései a tudás alkotó, építő erejének szimbólumai. De a tudás érmének másik, árnyékos oldalán ott találjuk a pusztító, értelmetlen háborúk áldozatainak millióit, a szögesdrótok közé zárt és a gázkamrák felé terelt zsidók végtelen sorait és Hirosima füstölgő romjait.
A tudás, tehát önmagában nem óv meg minket saját magunktól, a bennünk élő sötétségtől. Ettől –sok más egyéb mellett- a folyamatos, soha véget nem érő tanulás védhet meg.
De vajon mitől függ, hogy az ember mennyi tudást képes magába szívni földi létezése során?
Vagy a tudás, és így a nyelvtudás is, csak a modernitás jelmezébe bújt kiváltság, a gazdagok „előjoga”? Esetleg tehetség vagy szorgalom kérdése az egész? A Speak! angol nyelviskola ma ennek a kérdésnek próbál utána járni. Tarts velünk és olvass tovább!
Nehéz lenne megcáfolni, hogy a tudásnak manapság valóban ára van. Fizetünk, ha besétálunk egy könyvesboltba, vagy amikor az interneten keresztül rendeljük meg a kedvenc szerzőnk legújabb kötetét. Fizetünk, amikor elmegyünk egy üzleti, vagy marketingkonferenciára, vagy, ha tanácsot kérünk egy profi coachtól a vállalkozásunk fejlesztését illetően.
Fizetünk a gyerekünk iskolájában és a magántanárnak, aki a matekban segít. Később tandíjat, kollégiumot, könyvtári olvasójegyet és külföldi tanulmányutakat fizetünk.
És mindezt miért? Mert szükségünk van a tudásra, vagy valakire, aki a rendelkezésünkre bocsátja. Tehát fizetünk, feltéve, ha megtehetjük.
De mi történik, ha nem engedhetjük meg magunknak mindezt?
Ha nem csak azért nem rendelünk könyvet a netről, mert egy új könyv sem fér bele a költségvetésbe, hanem azért sem, mert már szélessávú internetre sincs pénzünk? Nem kell sok képzelőerő, hogy át tudjuk érezni ezt a helyzetet. Elég, ha a december 25-i ételosztásra váró kígyózó sorra gondolunk a Blaha Lujza téren.
A tudáshoz való hozzáférésnek, vagyis a tanulás kiváltságának, tehát vannak feltételei. A 21. században szerencsére ezeket a feltételeket már nem csak magunknak kell megteremteni. Állami iskolák, ingyen tankönyv a rászorulóknak, szociális alapon megítélt ösztöndíjak és kollégiumi férőhelyek jelzik azt, hogy „nem vagyunk egyedül a küzdelmünkkel”.
A tudás emiatt már nem csak a kiváltságos kevesek privilégiuma, hanem egyre több ember számára nyitva álló lehetőség. De illik is besétálni a lehetőségek ajtaján.
Az, hogy az ember mennyit tanulhat meg a világról sokak szerint tehetség kérdése. Vannak, akik jobban, mások kevésbé sikeresek a tudásgyűjtés folyamatában. Egyesek azt mondják, hogy ennek a magyarázata a képességekben és a tehetségben rejlik.
De kire mondjuk, hogy tehetséges? Milyen kritériumoknak kell megfelelnie egy embernek, hogy kiérdemelje a tehetséges jelzőt?
Kezdjük ott, hogy szerintem sokan összekeverik a tehetséget a tudással, a műveltséggel, vagy az intelligenciával. Miközben sok okos, tájékozott és intelligens ember él ezen a földön, igazi tehetséget nem találunk minden bokorban. Számomra a tehetség azt jelenti, hogy az illető valamilyen területen többet tud, mint amennyit tanult.
Mozart nem hallgathatott klasszikusokat- ő maga vált azzá. Da Vinci a Vitruvius-tanulmány elkészítéséhez, vagy a századokat megelőző repülő szerkezetei megtervezéséhez nem vehetett leckéket korabeli anatómiaprofesszoroktól, vagy mérnököktől- ő maga lett e tudományterületek megalapozója.
A tudás tehát nem a tehetség függvénye, éppen ellenkezőleg.
Ezért, amikor azt hallom, hogy valakinek nincs tehetsége a matematikához, vagy éppen a nyelvtanuláshoz, akkor csak arra tudok gondolni, hogy ennél jobb kifogást is ki lehetne találni a sikertelenség magyarázatára.
Mert sem a középiskolai szinten elvárt matematikai gondolkodáshoz, sem a kommunikációképes angoltudáshoz nem kell a téma Einsteinjének lenni. A tudás megszerzésének folyamata, vagyis a tanulás nem igényel különleges, természetfeletti képességeket. A recepthez elég egy csipetnyi szorgalom és némi helyes, belülről fakadó motiváció („át akarok menni a matek-érettségin”, meg akarok tanulni angolul”).
Persze vannak emberek, akiknek a matek és a nyelvtanulás is könnyebben megy. Százévente születnek olyan különleges képességekkel megáldott emberek, mint a libanoni Ziad Fazah, aki a Guiness rekordok könyvének tanulsága szerint 58 élő és holt nyelven beszél, vagy II. János Pál pápa, aki 8 nyelven beszélt folyékonyan. Vagy a 17 éves Timothy Doner, aki a világ „legfiatalabb többnyelvű” embereként 23 nyelven képes kommunikálni, vagy Képes Géza költő és műfordító, aki 25 nyelven teszi ugyanezt.
Igen, mondhatjuk, hogy „nekik könnyű”, mázlijuk és mágikus nyelvérzékük van, meg egyébként is. És mit érünk el vele?
Ez olyan, mintha Michael Phelps miatt be sem ugranánk többé a medencébe, vagy Polgár Judit miatt nem akarnánk soha többet sakkozni.
És jó, ha tudod kedves olvasó: olyan, hogy nyelvérzék nem létezik. „Emlegetése erőfeszítés a sikertelenség palástolására. Nem tudok azonosulni azzal, aki azt akarja elhitetni egy másik emberrel, hogy valamit nem képes megtanulni. Az én szememben ez egész egyszerűen gonoszság.
Mit gondolnátok arról a szülőről, aki kijelentené a gyermekéről, hogy nincs járásérzéke, mert sokat esik, miközben tanul járni? A nyelvérzék egy szólam, egy közhely, ami elfedi a tanítási módszer hibáit, ezzel kivéve a felelősséget a tanár és a tanuló kezéből. A tanuló nem azért halad lassan, mert nincs nyelvérzéke, hanem azért, mert a tanulás során néhány dolgot nem értett meg.” (Dunay Péter- Hrncsár József: Nem mersz megszólalni angolul? Avagy a nyelvérzék mítosza, részlet).
Ennyi és nem több. Egyszóval a tudás megszerzése nem kiváltság, előjog, pláne csak és kizárólag tehetség, hanem elsősorban tanulás kérdése. A tanulás pedig a szorgalom, az erős motiváció és a jó módszer függvénye.
Vagyis a nyelvtudás megszerzése azon múlik, hogy mennyire vagy kitartó, mennyire akarod a sikert és mikor találsz rá a megfelelő módszerrel tanító angol nyelviskola blogjára.
Van egy jó hírem: ez már sikerült. Mert a Speak! angol nyelviskola 100% beszéd, 0% könyv módszerével és teljesítménycentrikus oktatási szemléletével éppen azért jött létre, hogy a nyelvtudás megszerzése soha többé, senki számára ne lehessen „lehetetlen küldetés”.
Oliver Wendell Holmes szerint időnként elérkezik egy-egy pillanat, amikor valamilyen új ötlet vagy benyomás hatására az emberi elme kitágul, és soha többé nem zsugorodik vissza előző méreteire. Legyen ez a mai írás egy ilyen pillanat. És fogadjuk meg, hogy soha nem érjük be kevesebbel, mint a soha véget nem érő tanulással. Első lépésként kezdhetünk a Speak! angol nyelviskolában, ha te is benne vagy.
Benne vagy?