Az angol nyelvtanfolyam nem játék, hanem kőkemény sport

Egy az egyben vezeted rá a kapusra a labdát. Minden védőt leráztál magadról és méterről méterre, lépésről lépésre közelítesz a gólvonalhoz. Az előnyöd behozhatatlanná válik. A lelátókon a tetőfokára hág a feszültség, együtt lélegzel az extázisban tomboló szurkolókkal. Az izmaid újra és újra megfeszülnek a folyamatos erőkifejtéstől, zakatol a szíved, az ereidben szétárad az adrenalin, nehezen veszed a levegőt, de ellenállhatatlanul mész előre mit sem törődve a tested tiltakozásával. Lövésre lendíted a lábad és mindent beleadsz a sorsdöntő lövésbe… És kihagyod a kihagyhatatlant. Csalódottan felmorajlik a tömeg, te pedig első kétségbeesésedben az égre emeled a tekintetedet, majd végül lehorgasztott fejjel vonulsz be a hármas sípszó után az öltözőbe. 2 centin múlt, hogy most nem hősként, az ünneplő társak gyűrűjében mész le a pályáról, hanem magányos farkasként, akin a vereség árnyéka ül. Igazságtalan? Fájdalmas? Torokszorító? Legszívesebben elmenekülnél a vádló tekintetek elől? Igen. Az európai foci kegyetlen sport, ahol egy rossz megmozduláson, technikai hibán akár karrierek is múlhatnak. Magányos játék. Önző játék. Akárcsak az (európai) élet. De mi köze van a focinak egy angol nyelviskola blogjához, vagy egy angol nyelvtanfolyam módszereihez? Olvass tovább és kiderül!

Pelé, Eusébio, Maradona, Beckenbauer, Beckham, Puskás, Zidane, Kaká, Gerrard, Ronaldo, Di Stefano, Jasin, Messi, C. Ronaldo. A közelmúlt és a jelen nagyságai. Sztárok. Ikonok. Olyan nevek, akikért tömegek rajonganak. Fanatikusok, akik képesek több napos sorbaállásra csak azért, hogy életükben egyszer láthassák őket élőben játszani. Akiket euro milliókért adnak-vesznek a legnagyobb klubok, és akiknek a lábára is csillagászati összegű biztosítást kötnek a menedzsereik. Az európai foci, akárcsak az európai élet, alapvetően individualista játék. A nagy egyéniségek játéka, amelyben a személyes párharcok, az egyéni megmozdulások, a testet öltött zsenialitás játssza a főszerepet. A csapatokat szeretjük, tiszteljük, még ragaszkodunk is hozzájuk, de rajongani azokért a játékosokért rajongunk, akiknek a neve egy korszakkal forr össze. Még a nemzeti válogatottaknál is hasonló a helyzet, hiszen mindig van egy csiszolatlan gyémánt, egy Aranylabdára esélyes csatár, vagy egy virtuóz középpályás, aki szent meggyőződésünk szerint a „hátán viszi a csapatot”. Aki nélkül nem lenne ugyanaz.

Ha átnézünk az óceán túlsó partjára és alaposan szemügyre vesszük a különböző amerikai sportágakat a kosárlabdától, a jégkorongon át egészen a labdarúgásig, akkor az éles szemű megfigyelőnek feltűnik jó néhány különbség. Az európai sport-kultúrától eltérően itt a nagy egyéniségeknek sem jár ki a „bálványimádás”. A rajongás nem kizárólag, sőt nem elsősorban a „sztárok” felé irányul: nem „személyi kultuszt” építenek, hanem a „csapatkultusz” tüzeit táplálják. A szurkolók –dühöngve, szitkozódva, de- akkor is kitartanak a választott klubjuk mellett, ha az már legalább tíz éve nem nyert bajnoki címet. Ezért nem csak akkor vannak tele a lelátók, ha éppen fut a szekér, hanem akkor is, amikor bajban, komoly bajban van a csapat. Az egyéniséget a szurkolók akkor tisztelik, ismerik el igazán, amikor az a csapat érdekét és nem a magamutogatását szolgálja.

Michael Jordan, a Chicago Bulls csillaga, aki játékával egy évtizedre meghatározta az NBA arculatát, a legenda szerint akkor vált igazán nagy játékossá, amikor edzője tanácsára visszafogta magánt és meccsenként 10 ponttal kevesebbet dobott a korábbi átlagánál. Miért? Mert így több gólpasszt adott, több lepattanót szerzett, vagyis játékával a csapat érdekét a saját egója elé helyezte. Ez a történet, amely az amerikai sportlegendárium részévé vált, hűen tükrözi azt a mélyen amerikai meggyőződést, hogy a sport nem egyéni, hanem csapatjáték, ahol a társak kiszolgálásáról, az együttműködési készségről és a csapat iránti alázatról ismerszik meg az igazi nagyság. Akárcsak az amerikai fociban –hogy Amerika elsőszámú kedvencéről is beszéljünk-, ahol elképzelhetetlen lenne, hogy egy Messi vagy C. Ronaldo típusú játékos úgy kitűnjön a „tömegből”, mint nálunk, Európában. Mert az NFL-ben lehetsz bármilyen gyors, bármilyen technikás, bármilyen erős, bármekkora zseni, ha nem áll mögötted egy egész csapat, 5 percig sem tudsz talpon maradni. Ha nem működsz együtt, nem mozdulsz együtt a többiekkel, nem hajtod végre az edző vagy az irányító utasításait, már azelőtt a földbe döngöl a másik csapat védő/támadósora, hogy egyáltalán feleszmélhetnél. Együttműködés és csapatjáték.

Az amerikai és az európai foci között azonban nem csupán a csapatszemléletben vagy az egyéni teljesítmény megítélésében mutatkozik nagy különbség, hanem a szabályrendszerben is. Minden amerikai sport meglehetősen bonyolult, szigorú, precíz és részletes előírásokat tartalmazó játékszabályokat állít fel. Szemben az európai labdarúgással, amely napjainkban is a bírói tévedésekkel, az egyéni mérlegelés és hibás ítélkezés árnyaival hadakozik, az amerikai foci –európai mércével mérve- „túlszabályozott” játékrendszere szinte kiiktatja a sportból a súlyos bakiknak még csak a lehetőségét is. A részletes szabálykönyvek, a videó bírók, a visszajátszás rendszere és egy sor más, technikai megoldás révén az amerikai fociban kizárólag a közös erőfeszítéseken, a teljesítményen és a csapatmunkán múlik a siker, nem pedig a rossz látási viszonyokon, bírói elfogultságon vagy rossz, katasztrófával felérő döntéseken.

De mi köze ennek egy angol nyelvtanfolyam tanítási módszereihez? Nagyon is sok. A Speak! Nyelviskola oktatási szemlélete az amerikai sportok e két tényezőjét, a csapatszellemet és a szigorú játékszabályokat ötvözte az új generációs, beszédközpontú angol nyelvtanfolyam módszereinek kidolgozásánál. Eredményorientált nyelviskolaként mi a csapatmunkában és a közösen lefektetett szabályokhoz való ragaszkodásban látjuk a siker kulcsát. A hagyományos nyelviskoláktól eltérően nálunk egy angol nyelvtanfolyam esetében nincs tere az egyéni „játéknak”: mi abban hiszünk, hogy a tanárok és a diákok egy összetartó, egymást segítő csapat egyenrangú tagjai, akik közösen dolgoznak a sikerért. Mert számunkra a 100% beszéd, 0% könyv módszer, a beszédközpontúság és a sok gyakorlás mellett a csoportos nyelvtanulás közösségi ereje és az egymásra való odafigyelés a legfontosabb.

A tanáraink nem csak szakmai segítséget nyújtanak számodra, hanem emberileg is törődnek veled. Miért? Mert egy csónakban evezünk. Egy tanár lehet magasan képzett, profi, sőt zseniális pedagógus, de ha nem része a csapatnak, ha süket és vak a csapattagok problémáira és motivációira, akkor az angol nyelvtanfolyam sem fog működni. Mert egy angol nyelvtanfolyam nem csak, sőt elsősorban nem a tökéletes módszerről vagy a szakmailag felkészült tanárról kell, hogy szóljon. Hanem rólad és arról, hogy te milyen úton jutsz el leghamarabb a kitűzött célodhoz. De az is biztos, hogy ha nem veszed komolyan a közösen lefektetett szabályokat, kibúvókat, egyéni menekülő utakat keresel, és nem tiszteled a társaid erőfeszítéseit, munkáját, vagyis ha „passz” helyett tovább „cselezel”, akkor nem fog sikerülni. Mert az angol nyelvtanfolyam nem egyéni játék, hanem kőkemény csapatsport.

(A képek forrása: google.com)