Mi a kapcsolat a gyász 5 fázisa és egy angol nyelvtanfolyam között?

Tagadás, düh, alkudozás, depresszió, elfogadás. A gyász 5 fázisa. Mindannyian keresztülmentünk már, vagy keresztül fogunk menni egyszer ezen a folyamaton. Mert bár az orvostudomány, a biotechnológia és a gyógyszergyártás alapjául szolgáló kémiai kutatások robbanásszerűen, szinte napról napra fejlődnek, az „örök élet receptjének” felfedezésétől továbbra is nagyon távol vagyunk. Halandók vagyunk, de ez a törékenység, ez a múlandóság jelenti az élet egyedi, varázslatos és megismételhetetlen csodáját. A szeretteink, barátaink, rokonaink és ismerőseink elvesztése ettől persze létezésünk legpokolibb, legfájdalmasabb pillanatai közé tartozik. És miközben nem csak a testünk, de a lelkünk is feketébe öltözik, előbb tagadni próbáljuk a tagadhatatlant, majd dühösek vagyunk, alkudozni kezdünk, letargiába zuhanunk, és végül, ha nehezen is, de beletörődünk. Továbblépünk. Miért? Mert nincs más választásunk. De vajon mi a kapcsolat a gyász 5 fázisa, a beszédközpontú angol nyelvtanfolyam és a nyelvtanulás között? Olvass tovább és kiderül!

A halál nem közkedvelt témája egy délutáni kávézásnak, vagy esti sörözésnek. A Hollywood által teremtett figurák bár –műfaja válogatja, hogy mennyire- gyorsan halnak, magáról a halálról, vagy a gyászról viszonylag kevés filmet forgatnak az „álmok földjén”. Ritkán beszélünk erről, és még ritkábban tárjuk fel mások előtt a saját kínzó, vagy szomorú emlékeinket. Pedig a gyász mindenkit, minden nőt és férfit, gyereket és felnőttet érint és megérint legalább egyszer az életben.

És miközben a fákról lassan lehullnak az aranyba, sárgába és rozsdabarnába öltözött levelek, és közeledik az a nap, amikor megemlékezünk a halottainkról, folyton azon kapom magam, hogy a gyász mibenlétéről gondolkodom. A gyászra a különböző tudományágak egyaránt úgy tekintenek, mint egy öngyógyító hatásmechanizmusra, egy folyamatra, amely segít átvészelni életünk egyik legtragikusabb epizódját. Ennek a folyamatnak vannak jellegzetes szakaszai, amelyekben más és más lelkiállapotot élünk át. A tagadás, düh, alkudozás, depresszió, elfogadás fázisai egymás után, lépésről lépésre következnek be. Van, akinek rövidebb idő is elég arra, hogy végigmenjen a stációkon, másoknak viszont akár egy élet is kevés lehet hozzá és végül soha nem jut el az elfogadásig.

De, ha ilyen jól ismerjük a gyász mechanizmusát és az egyes tudományterületek a saját eredményeikkel, fogalmaikkal igazolják ennek a jelenségnek mindenkire való érvényességét, akkor vajon ezek a szakaszok más élethelyzetekben is megjelenhetnek? Vagyis azt a bizonyos 5 fázist tényleg csak a gyász időszakában éljük át?

Amikor először jutott eszembe ez a kérdés éppen egy játszótér mellett sétáltam el. A téren egy kisgyereket az édesanyja kérdőre vont, majd kilátásba helyezett valamilyen büntetést. A kisfiú dacos arcára pillantva bevillant: a tagadástól az elfogadásig ívelő 5 szakasz nagy valószínűség szerint nem csak a gyász pillanataiban uralhatja a viselkedésünket.

Ha tanulásról, pláne nyelvtanulásról van szó, sokan viselkednek úgy, mint az a dacos kisfiú a játszótéren. Tagadunk. „Soha nem is fogom használni a matekot”, „nincs szükségem nyelvtudásra a munkahelyemen”. Dühbe gurulunk, ha valami nem sikerül elsőre, vagy anyu/az angol nyelvtanfolyam tanára „megdorgál” minket a lustaságunkért. Alkudozunk, kibúvókat és kifogásokat keresünk, ha az esti futás elmaradásának megideologizálásáról, vagy az el nem készült házi feladatról van szó. Letargiába zuhanunk, ha elbukunk a nyelvvizsgán, rosszul sikerül a szintzáróvizsgánk, vagy nem a szerintünk megérdemelt érdemjegyet kapjuk meg. Végül jön az elfogadás, a belenyugvás. Jó esetben ilyenkor a több erőfeszítés, tanulás szükségességét fogadjuk el, rosszabb esetben lemondunk a céljainkról.

A gyász 5 fázisa tehát, ha nem is univerzális jelenség, a tanulás/nyelvtanulás területén használható párhuzamnak látszik. Ha valaki eleve „rossz motivációval”, vagyis a külső elvárásoknak való engedelmességből vág neki a nyelvtanulásnak, akkor elég valószínű, hogy keresztülmegy ezeken a stációkon. Ha valaki úgy érzi, hogy a környezet, a család, az iskola, a munkahely erőlteti rá a tanulást, akkor sokkal rosszabbul teljesít egy angol nyelvtanfolyam óráin, mint azok, akik helyes, belülről fakadó késztetésből vállalják ugyanazt.

Nem kérdés, hogy ma nyelvtudás nélkül lépni sem lehet. Legalábbis előre. Legyen szó magántanításról, iskolai oktatásról, vagy egy angol nyelvtanfolyam óráiról, rossz motivációból még nem született jó eredmény. Csak tagadás, düh, alkudozás, depresszió és beletörődés.

Szóval, ha éppen azt fontolgatod kedves olvasó, hogy beiratkozol egy angol nyelvtanfolyam kurzusaira, akkor előbb tedd fel magadnak a legfontosabb kérdést: miért? És ha a válasz nem rólad, a te álmaidról, a te vágyaidról, a te jövődről szól, akkor inkább bele se kezdj. De, ha képes vagy „megtalálni magadat” a tanulásban, akkor egy perccel se várj tovább.

Mert hidd el, meg fogja érni.