Kifogásgyár vagy angol nyelvtanfolyam? Válassz!

Az ember természeténél fogva kreatív, gondolkodó, önmegvalósító lény, akinek szüksége van az alkotás élményére. A kifogásokat is ezért hozta létre. Ha nem éreznénk elemi késztetést arra, hogy alkossunk valamit, akkor a kifogás intézményét sem teremtettünk volna meg arra az esetre, ha mégsem sikerülne megvalósítani a céljainkat. A kifogásgyártás és az ember mára már úgy összeállt, mint két kicsi lego. A miérteknél is fontosabb azonban, hogy meddig? Vajon meddig keressük még a kibúvókat, a kiskapukat, a megúszás lehetőségét, és mikor vállalunk végre felelősséget a tetteinkért? Nem csak azokért, amiket megcselekedtünk, hanem amelyeket meg sem kíséreltünk megtenni. Vagy másképp megfogalmazva a kérdést: kifogásgyár vagy angol nyelvtanfolyam? Válassz!

Mesteri módon vagyunk képesek kifogásokat gyártani és már gyerekként, ösztönösen elsajátítjuk ezt a fontos képességet. Gyakorló szülőként ki ne ismerné a „mindenkinek egyes lett a dolgozata az osztályban”, „a tanár pikkel rám”, vagy a „nem is abból írtunk témazárót, amiről szó volt”-típusú mondatokat? Ez a „tudás” a személyiségünk fejlődésével együtt egyre inkább kibontakozik. Olyannyira, hogy ha a kifogásgyártás tudományág lenne, akkor a homo sapiens születésétől fogva eséllyel pályázna a díszdoktori címre. De miről is szól valójában a kifogásgyártás? Azt gondolom, hogy alapvetően ez a jelenség a felelősség nem vállalásáról szól. Mert mik ezek a kifogások? A körülmények, a család, a rokonok, az ismerősök, a politika, a munkahelyünk, a tanár, a Sors, a főnök, vagy az égiek hibáztatása. Mi tagadás, a Másik hibáztatása erős kényszerként él bennünk, ugyanakkor fényévek választják el egymástól azt, hogyha haragszunk valakire és azt, ha azért okolunk másokat, mert szerintünk miatta/miattuk nem vagyunk képesek elérni a céljainkat. Az olyan ember, aki a saját sikertelenségéért másokat hibáztat és képtelen felelősséget vállalni az életéért, abból idő előtt megkeseredett, besavanyodott ember lesz. Nézz körül és tedd fel magadnak a kérdést: vajon véletlen, hogy minden reggel, amikor munkába mész ennyi üres tekintetű, hitehagyott, elkeseredett embert látsz a buszon? Cáfolj meg, de ők többek közt a saját kifogásaikkal tették tönkre magukat.

F. D. Roosevelt egyszer azt mondta: „Tedd, amit tudsz, ott ahol vagy, azzal, amid van és a többivel ne törődj!”. Mit jelent ez a mondat? Azt, hogy bármilyen helyzetben is vagy, bármilyen nehézséget állít is eléd az élet, bármekkora megrázkódtatáson mész is keresztül, képesnek és hajlandónak kell lenned arra, hogy az adott körülmények között a legjobbat hozd ki magadból. A kifogások, a „rinyálás”, a másik hibáztatása egy olyan út, ami nem vezet sehova. Nem azt mondom, hogy ne legyél szomorú, ha megbántottak, csalódtál valakiben, vagy ha valami nem sikerült. Csak azt, hogy akkor is tedd oda magad, ha így érzel. Miért? Mert akkor esténként azzal a boldog tudattal hajthatod álomra fejed, hogy ma is tettél valamit és nem vesztegetted el az idődet.

Egy életed van: ebbe kell beleférnie mindennek. Örömnek, bánatnak, karriernek, családnak, sikernek és boldogságnak. De, ha egész nap az önsajnálat gödrét ásod és a sebeidet nyalogatod, csak elfáradsz, de nem jutsz előbbre. Fogadd meg, hogy felhagysz a hiábavaló dolgokkal, a kifogásgyártással és a panaszkodással és hidd el: egészen más fényben fogod látni a világot. Ha így teszel, akkor jöhet eső, fújhat szél, akkor is eltéríthetetlenül haladsz és jutsz minden egyes lépéssel egyre közelebb a célod elérése felé. Ha érzed, hogy elkezd úrrá lenni rajtad a kétségbeesés, a lemondás és futószalagon gyártod a kifogásokat, akkor merj rászólni magadra: „Haver, ennek semmi értelme sincs”. És lépj tovább.

Mert az ilyen pillanatokban választás elé kerülsz és döntened kell. Járod tovább a járhatatlan utat, vagy megkockáztatsz egy másik ösvényt. A felelősségvállalással és kemény munkával kikövezett utat, amely a siker felé visz. Visszatérve a címben feltett kérdésre: kifogásgyár, vagy angol nyelvtanfolyam? Ma ez az egyik alapkérdés, amire jó választ kell adnod ahhoz, hogy sikeres ember lehess. Ma még többen vannak azok, akik a könnyebb utat választják a helyes út helyett. Ők azok, akik 10-12 éve gyötrődnek a nyelvtanulással és még mindig csak nagyjából egy 3 éves angol gyermek szintjén képesek kommunikálni. Ők azok, akik nem pályáznak meg külföldi ösztöndíjakat, nem merik egyedül átlépni az országhatárt és évek óta porosodik a diplomájuk a tanszéki titkárságon nyelvvizsga hiányában. Ők azok, akik lecsúsznak egy jó állásról és nem kapják meg a régóta megérdemelt előléptetést. Ők azok, akik nem tudnak angolul, mert nem akartak/akarnak megtanulni. Akik szótanulás és házifeladat-írás helyett kifogásokat gyártanak, mentségeket keresnek és önigazolásba menekülnek. Akik egy angol nyelvtanfolyam órái helyett valahogy mindig „jobb programot” találtak ki maguknak délutánra. Akik nem látnak tovább az orruknál és megpróbálnak szemben úszni az árral.

Mi a Speak! Nyelviskolát azért hoztuk létre, hogy megtanítsuk angolul beszélni az embereket. Mind az angol nyelvtanfolyam módszereinek megalkotásában, mind a tanárok kiválasztásában ez az egy cél vezérelt bennünket. De ez még kevés. Mert nélküled, a te erőfeszítésed, a te áldozatvállalásod, a te szorgalmad és kitartásod nélkül nem megy. Nem elég a beszédközpontúság és a teljesítmény tiszteletének szellemében újraírni az angol nyelvtanfolyam íratlan törvényeit, ha te nem vagy a csapat tagja és nem tartod be a játékszabályokat. Ha ahelyett, hogy rendesen járnál órára és mindig megírnád a leckédet kifogásgyár-részvényeket gyűjtögetsz és hamis illúziókba ringatod magad. A Speak! nem a könnyű utat ígéri, hanem a biztos célba jutást. Az új generációs, beszédközpontú angol nyelvtanfolyam csak akkor működik jól és éri el a célját, ha készen állsz arra, hogy meglásd a fától az erdőt és megvan benned a kellő kitartás ahhoz, hogy végigmenj velünk az úton. De akkor, abban a pillanatban, minden álmod valóra válik.