Kép forrása: canva – canva.com

„Houston, baj van”. Az űrkutatás történetének egyik leghíresebb idézete valószínűleg kapásból beugrott, ahogy elolvastad a címet, ugye? A népszerű mondat 1970. április 13-án hangzott el az Apollo 13 parancsnokának szájából, amikor is James Lovell jelezte a floridai űrközpontnak, hogy a Földtől 320 ezer kilométer távolságban lévő űrhajóban felrobbant egy oxigéntartály. A Holdra szállásról ezt követően már szó sem lehetett, azonban a három űrhajós végül sikeresen hazatért. Sorozatunkban most a NASA otthonába repülünk, merthogy Houston is a világ legnagyobb angol nyelvű városainak egyike.

Földrajz

Houston az Egyesült Államok déli részének legnépesebb városa. A Texas-öböl felső partja mentén, a Mexikói-öböltől körülbelül 80 kilométerre északnyugatra, Galvestonban található. Területileg az Egyesült Államok negyedik és Texas állam legnagyobb városa. Harris megye székhelye és a Houston, Sugar Land, Baytown nagyvárosi terület gazdasági központja, népessége szerint – 5,6 millió lakos – a hatodik legjelentősebb metropolisz az USA-ban.

Történelem

1836 augusztusában John Kirby Allen és Augustus Chapman Allen, két New York-i ingatlanvállalkozó 6642 hektárnyi földet vásárolt Buffalo Bayou mentén azzal a szándékkal, hogy várost alapítsanak. Az Allen testvérek úgy döntöttek, hogy Sam Houstonról, a San Jacintó-i csata népszerű tábornokáról nevezik el a várost, akit 1836 szeptemberében Texas elnökévé választottak. Houstont 1837. június 5-én alapították. Ugyanebben az évben Harrisburg megye székhelyévé és a Texasi Köztársaság ideiglenes fővárosává vált.

1840-ben a város közössége kereskedelmi kamarát hozott létre, részben a hajózás és a vízi közlekedés előmozdítása érdekében, az újonnan létrehozott Buffalo Bayou kikötőben. 1860-ra Houston a pamutexport kereskedelmi és vasúti csomópontja lett. A polgárháború után a houstoni üzletemberek erőfeszítéseket kezdeményeztek a város kiterjedt öbölrendszerének kiszélesítésére, hogy a város több kereskedelmi tevékenységet bonyolíthasson a belváros és a közeli Galveston kikötője között. 1890-re Houston Texas vasúti központjává nőtte ki magát. 1900-ban, miután Galvestont pusztító hurrikán sújtotta, felgyorsultak az erőfeszítések, hogy Houstont életképes mélytengeri kikötővé tegyék. A következő évben a Beaumont melletti Spindletop olajmezőn felfedezett olaj ösztönözte a texasi kőolajipar fejlődését. 1902-ben Theodore Roosevelt elnök jóváhagyta a Houston Ship Channel 1 millió dolláros fejlesztési projektjét. 1910-re a város lakossága elérte a 78 ezer főt, ami majdnem kétszerese az egy évtizeddel korábbinak. Woodrow Wilson elnök 1914-ben nyitotta meg Houston mélytengeri kikötőjét, hét évvel az ásás megkezdése után. 1930-ra Texas legnépesebb városává vált.

Érdekességek

  • A második világháború kitörését követően a kikötői tonnatartalom csökkent, és a hajózási tevékenységet is felfüggesztették, a háború mégis gazdasági előnyöket hozott a város számára. A hajócsatorna mentén petrolkémiai finomítókat és gyártóüzemeket építettek a kőolaj és a szintetikus gumi iránti kereslet miatt.
  • 1950-ben a légkondicionálás innovatív hulláma új lendületet adott sok vállalat számára, hogy Houstonba költözzön, ami gazdasági fellendülést eredményezett, és kulcsfontosságú elmozdulást generált a város gazdaságában az energiaszektor felé.
  • A második világháború alatt a helyi hajóépítő ipar megnövekedett termelése ösztönözte Houston további fejlődését, csakúgy, mint a NASA Pilóta Űrhajó Központjának 1973-as megalapítása, amely megteremtette a város repülőgépiparát.
  • Houstonban található a világ első kupolás stadionja. Az Astrodome 1965-ben nyílt meg, és a Houston Astros második otthonaként szolgált. Ez a világ első többcélú kupolás sportstadionja, ám jelenleg a kupola nincs használatban.
  • Az 1970-es évek végén Houston népesedési fellendülést élt át, amikor a Rust Belt államokból (az USA északkeleti nehéziparra épülő államai) nagy számban költöztek Texasba. Az új lakók az arab olajembargó következtében létrejött számos kőolajipari munkalehetőség következtében érkeztek.
  • A népesedési fellendülés az 1980-as évek közepén hirtelen véget ért, amikor az olajárak rohamosan csökkenni kezdtek. Az űripar is válságba került 1986-ban, miután a Space Shuttle Challenger nem sokkal az indulás után felrobbant. Az 1980-as évek végén a recesszió hátrányosan érintette a város gazdaságát, aminek következtében az 1990-es évek elején Houston erőfeszítéseket tett gazdaságának diverzifikálására azáltal, hogy a repülőgépiparra és az egészségügyre, illetve biotechnológiára összpontosított, valamint csökkentette a kőolajipartól való függőségét.
  • 1997-ben a houstoniak Lee P. Brownt választották meg a város első afroamerikai polgármesterének.
  • 2001 júniusában az Allison trópusi vihar jelentős mennyiségű esőt zúdított Houstonra, ami a város történetének leghírhedtebb áradását okozta. Az égszakadás több milliárd dolláros kárt és 20 ember halálát okozta Texasban.
  • 2005 augusztusában Houston több mint 150 ezer New Orleans-i embernek nyújtott menedéket, akiket a Katrina hurrikán nyomán evakuáltak. Egy hónappal később körülbelül 2,5 millió Houston környéki lakost telepítettek ki, amikor a Rita hurrikán megközelítette az öböl partját, de végül nem sok kárt okozott Houston területén. Ez az esemény jelentette az Egyesült Államok történetének legnagyobb városi evakuálását.
  • Houstonban található az ország egyik legjelentősebb kulináris színtere. Több mint 10 ezer étterem közül lehet választani, amik legalább 70 országot és amerikai régiót képviselnek.
  • Itt található a világ legnagyobb egészségügyi központja: a Texas Medical Center 54 egészségügyi ellátással kapcsolatos intézményt tartalmaz. Az egészségügyi központ meghaladja az 1000 hektárt, és évente átlagosan 7,2 millió látogatót fogad. Ez több mint Los Angeles, Houston és San Francisco lakossága együttvéve. Azt is tudnod kell, hogy a Texas Medical Centerben több szívműtétet végeznek, mint bárhol máshol a világon.
  • Houstonban van egy földalatti gyalogos alagútrendszer. Az alagút eredetileg két belvárosi mozit kötött össze, de mostanra 11 kilométeren keresztül fut, kapcsolatot létesítve a nagyobb városi épületek, éttermek és üzletek között.

Houstonban több mint 145 különböző nyelvet beszélnek, ezzel kivívta magának a bronzérmet „az USA legtöbb nyelvet beszélő metropolisza” versengésben New York és Los Angeles mögött. A közös nyelv, az angol szerepe így nagyban felértékelődik. Ha szívesen gyakorolnád, itt gond nélkül megteheted. Kezdésként mit szólnál, ha kipróbálnád magad a Speak! Nyelviskola ingyenes online angol szintfelmérőjén?

Németh Márti,
ATP szövegírás, marketing szövegíró  

Share This