Tanárainkkal készített interjúnk mai részében Jambrik Leventével beszélgettünk. Levi elmesélte, hogy Miért szeretik őt a barátai, ismerősei? Merre járt már a világban? Mért lett angol tanár? Hogyan lett a Speak! nyelviskola munkatársa? Hogyan változtatta meg a mindennapjait az online angol oktatás? Mi motiválja napról napra? és még sok minden mást.

Levi! Mondj pár dolgot magadról!

25 éves vagyok, Budapesten élek, frissen diplomáztam az angol nyelvészeti mesterszakon az ELTE-n. Szüleim vidéken élnek, saját családom pedig egyelőre nincs – bár remélem, ez nem sokáig marad így. 🙂 Nagyon szeretem a nyelveket (az angol mellett valamilyen szinten ismerem az olaszt és az írt is), a tanítást pedig az egyik legmotiválóbb dolognak tartom az életemben. Szabadidőmben szeretek nagyokat túrázni, falat mászni, zenélni és zenét hallgatni, könyveket olvasni, és megélni az élet apró örömeit és szépségeit.

Mi az amiért szeretnek a barátaid, ismerőseid, kollégáid, diákjaid, stb.?

Azt hiszem, nyugodtságom, megbízhatóságom és humorom miatt. De lehet, hogy tévedek. 🙂

Hogyan tanultál meg angolul?

Főként egy számomra nagyon kedves magántanáromtól, akihez általános iskolás és gimis koromban is jártam. Iskolai tanáraimmal rendkívül rossz tapasztalataim voltak, és rendkívül szerencsésnek tudhatom magam, hogy egy motivált, motiváló és jó tanártól is tanulhattam a nyelvet. Ezenkívül nagy szerepet játszottak az angoltudásom fejlődésében, hogy viszonylag korán elkezdtem fogyasztani az angol nyelvű popkultúrát, főleg könyvek és sorozatok formájában.

Milyen az angol kiejtésed? Kitől vagy hol sajátítottad el?

Azt hiszem, inkább brit. 🙂 Mindig is jobban szimpatizáltam a szigetországiak standard kiejtésével, mint a globálisan talán jobban elterjedt amerikai akcentussal. A brit kiejtést talán főleg a Monty Python társulat vég nélküli fogyasztása során szerettem meg, és igyekszem azóta is minél inkább magamévá tenni. Emellett rajongok a skót, az ír és a liverpooli akcentusért is.

Hol jártál eddig külföldön? Mennyi időt voltál ott? Mit csináltál? Hogyan tudtad használni az angolt?  Hol volt a legkönnyebb angolul megértetni magad és miért?

Családommal gyerekkoromban sokfelé jártunk Európában, de akkoriban keveset használtam az angolt. Talán a legjelentősebb élmény az volt, amikor egyedül mentem ki pár hétre egy dél-angliai keresztény „study centre”-be, ahol lelkileg és nyelvhasználatot tekintve is ért felfrissülés és kihívás egyaránt. Ott a mindennapok és hetek váltakozó ritmusában kellett megértetnem magam angolul és megértenem másokat – egy idő után a folyamatos angol beszéd fárasztó feladatból természetes rutinba csapott át, és azóta is azon kapom magam néha, hogy visszavágyok abba a közegbe…

Mi a legpozitívabb élményed eddig az angollal kapcsolatosan?

Nyaranta önkénteskedni szoktam egy amerikai anyanyelvű tanárok által szervezett magyarországi angoltáborban, melynek a hangulata, az amerikaiak közvetlensége és barátságossága mindig lenyűgöz és magával ragad. Hatalmas öröm számomra, hogy az angol nyelv ismerete ebben az esetben is csodálatos élményeket tud ajándékozni.

Hogyan használod az angolt most a mindennapjaidban?

Főleg tanítom. 🙂 Pár héttel ezelőttig az egyetemen 5 éven át rendszeresen használtam, emellett általában angolul olvasok könyvet és híreket, nézek filmeket és hallgatok zenét és podcastokat. Illetve külföldi ismerőseimmel és barátaimmal természetesen angolul kommunikálok. 

Miért lettél angol tanár?

Mindig is vágyam volt tanítani – csak a gimi vége felé kezdett körvonalazódni, hogy az angol nyelv az a tárgy, amit szeretnék oktatni. Úgy gondolom, nagy szükség van jó és kompetens angoltanárokra, és úgy érzem, hogy az elmúlt években egyre motiváltabb lettem, hogy egy ilyen tanárrá váljak. Hosszú út, de hiszem, hogy megéri. 🙂

Hogyan lettél a Speak! tanára és mikor?

2021 szeptemberében kezdtem el tanítani a Speak!-nél. Előtte kerestem nyelviskolákban tanári állásokat, amelyeket az egyetem mellett is tudnék csinálni, de a Speak! módszere és a munkatársak hozzáállása könnyedén meggyőzött arról, hogy itt érdemes tanítanom és törekednem szakmai céljaim elérésére. Azóta csak egyre lelkesebb vagyok a diákok tanítása és a jobb tanárrá válás célja iránt.

Milyen az életed, a munkád a Speakben a belépésedtől?

Az életemben bizonyos szinteken könnyebbséget okoz az online oktatási forma. A munkámnak nagyon örülök, a Speak!-nél a folyamatos szakmai sikerek és örömök mellett egy szuper csapat és közösség része lehetek, aminek minden tagja pozitívan áll hozzá az angol nyelv tanításához és tanulásához – úgy hiszem, nem sok ilyen munkatársi csapat létezik ma Magyarországon.

Hogyan élted meg az elmúlt közel két évet, amióta pandémia van? Mi volt ebben a legrosszabb és a legjobb?

Vegyes élményeim vannak a járványidőszakkal kapcsolatban. Először rendkívül nehezen éltem meg az online tan- és munkarendre való átállást és a korlátozásokat, ám egy idő után sikerült felfedeznem a nehézségekben a pozitívumokat is. Több hangsúlyt tudtam fektetni olyan dolgokra, amik azelőtt nem kaptak elég figyelmet az életemben, és az online térben rengeteg lehetőség van arra, hogy kapcsolódjunk egymáshoz és megfelelő módon tudjuk elvégezni a feladatainkat. Az online munka következményeként kiesett mozgást pedig a szabadidőmben tudom pótolni, és ez is nagy örömet ad számomra.

Mit jelent Neked az online oktatás? Mit szeretsz az online oktatásban és mit nem?

Elég nagy változás volt számomra is, amikor sok területen az online platformok átvették az offline-ság helyét. Azt hiszem, bár egy-másfél éve még nagyon igényeltem volna a személyes interakciókat és tanítási lehetőségeket, egy idő után megszoktam az online munkarendet. Néha belefáradok a sok üldögélésbe és abba, hogy párcentis négyzeteket látok a diákjaimból, de rengeteg lehetőséget biztosít a rengeteg elérhető online felület, amik nagyban megkönnyítik a munkát, a kapcsolattartást és a közösségi életet. 

Hogyan változtatta meg a mindennapjaidat az online angol oktatás?

Egyetemi diákként meglehetősen negatívan ért ez engem a kezdetekkor, de hamar belerázódtam. Tanításom közben pedig, bár talán „mozgékony” típusú tanár vagyok, szintén nem volt vészes az új helyzet megszokása és egy idő után már lelkesen próbáltam felfedezni a szinte végtelen opciót. A mindennapjaim az online tanulásnak és munkavégzésnek köszönhetően, úgy érzem, talán monotonabbá váltak, de inkább motivált az, hogy kikerültem a komfortzónámból. Így át tudtam értékelni azt, hogy hogyan is szeretném élni a mindennapjaimat – például mire mennyi időt szeretnék fordítani -, és úgy hiszem, a változások ehhez hasonló tudatos megélése sokszor pozitív változásokkal jár. Én is ezt éltem meg, és úgy érzem, növekedtem és fejlődtem az elmúlt 2 évben a járvány hozta kényszerű helyzet következtében.

Számodra mi a legnagyobb különbség az online és a személyes kontakttal járó órák közt?

Ahogy feljebb írtam, kicsit fáj, hogy csökken a fizikai mozgásterem az online oktatásban, ez mindenképpen egy fontos különbség. Emellett a személyes kontakttal járó órákon máshogy látjuk a másikat – ez nem feltétlenül negatív vagy pozitív. Azonban az online platformok használata is jár előnyökkel, ahogy fent említettem már.

Csoportos órák vagy magánórák? Melyiket miért szereted vagy nem szereted? Melyiket kinek ajánlod?

A csoportos órákat azért szeretem, mert jelen van a diákok között lévő dinamika, aminek a sokszínűsége mindig is lenyűgözött és motivált arra, hogy jobban megértsem a csoportos órák kontextusát – hogy hatékonyabban tudjam vezetni az órákat. A magánórákat pedig azért szeretem, mert az egyént sokkal közelebbről meg lehet ismerni, és a tanulási igényeinek is több tér jut talán.

Melyik áll hozzád közelebb és miért?  

Azt hiszem, talán inkább a magánórák – sokat jelent nekem, ha van egy alap szintű kapcsolatom a diákkal, és ez könnyebben és hatékonyabban tud megvalósulni magánórákon.

Szerinted miért jó a Speak!-ben diáknak lenni?

Mert egy rendkívül hatékony és valóságszerű-szagú rendszerben tanulhat az ember igazi angolt. Itt a beszéd és a kommunikáció kapja a legnagyobb hangsúlyt, ahogy a való életben is. A nyelv funkciója pedig pontosan a kommunikáció, így a nyelvtanítás célja sem lehet más, mint a kommunikáció elősegítése. Úgy gondolom, ez a mi célunk is a Speak!-nél.

S miért jó tanárnak lenni?

Mert egy szuper munkatársi csapatban dolgozhatok, mert folyamatosan van lehetőség szakmai fejlődésre, mert napról-napra, hétről-hétre láthatom, hogy a munkánknak van gyümölcse. Egy tanárt pedig más nem igazán boldogít ennél jobban. 🙂

Mi motivál Téged napról napra?

Az, hogy értékes tudást adhatok át másoknak. Hogy van értelme és célja és eredménye annak, amit csinálok. És hogy eközben mindig tudom jobban csinálni, és hogy ez lehet az én célom.

Hogyan látod magadat 5 év múlva?

Hjaj… Nem tudom. 🙂 Remélem, legalább ennyire (de ideális esetben sokkal jobban!) elkötelezett tanár leszek. És remélem lesz egy csodálatos családom. :)”

A Speak!-et?

Remélem, a Speak! marad az, ami: egy egyedülálló módszertanú, rugalmas és innovatív nyelviskola. Kicsit abban is bízok, hogy az angol mellett más nyelvek is bekerülnek majd a kínálatba. 🙂

És Magyarországot, az angol nyelv tudása oldaláról?

Azt hiszem, EU-s szinten még mindig eléggé le vagyunk maradva az átlagtól (az ideális állapotról nem is beszélve…), de az elmúlt években tényleg mintha végre teret nyerne az a nézőpont, hogy az angol nyelv magabiztos forgatása elengedhetetlen az élet rendkívül sok területén. És ez örömmel tölt el engem, ahogy az is, hogy ennek a folyamatnak én is (ahogy minden diák is) egy kis része lehetek. 

Ha Te is szeretnél Levivel vagy valamelyik „jófej” tanár kollégájával javítani az angol beszédeden, akkor első lépésként töltsd ki ingyenes online angol szintfelmérőnket.Kijavítjuk, utána felhívunk, kiértékeljük közösen és adni fogunk pár tanácsot annak érdekében, hogy fejlődhess az angol beszédben.

Share This